Index Vakbarát Hírportál

Aggódnak Emmanuel Macron emberei, az elnök feláldozhatja őket a választáson

2024. június 18., kedd 20:44

Emmanuel Macron francia elnök belső körében aggodalmat keltenek az EP-választás eredményeire válaszul kiírt országos választások. Az elnök centristának tekintett koalícióját a baloldal és a szélsőjobboldal egyaránt veszélyezteti, miközben a szövetségesek inkább a kilépési lehetőségeket keresik a nagy összecsapás helyett.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Emmanuel Macron június 9-én közölte, hogy feloszlatja a francia törvényhozást, és kezdeményezi az időközi, általános választás kiírását, ugyanis az európai parlamenti választásokat az elnök ellenfelének, Marine Le Pennek a pártja, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés nyerte meg nagy fölénnyel.

Emmanuel Macron francia elnök belső körét aggodalommal töltik el a küszöbönálló országos választások, amellyel Franciaország elnöke a jobboldal előretörését kívánja megakadályozni – írja a Politico. A lap szerint a francia centristákat nyugtalanítja az EP-választás után kialakult helyzet.

A francia elnök hivatalos fotósa megosztott egy fotógalériát Instagram-oldalán, amelynek hangulata a lap szerint leginkább az utolsó vacsoráét idézi.

A fekete-fehér fotó Emmanuel Macron elnök belső körének szorongását és frusztrációját örökíti meg, feltehetően éppen abban a pillanatban, amikor tájékoztatja őket, hogy nagy tétet készül tenni egy fontos parlamenti választáson

– írja a portál.

Franciaország jövője szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen politikai irányzat fogja átvenni a hatalmat, amikor Emmanuel Macron elnöksége 2027-ben lejár.

Macron nem indulhat az újraválasztáson, és több koalíciós partner – köztük Gabriel Attal miniszterelnök, Édouard Philippe volt miniszterelnök és Gérald Darmanin belügyminiszter – is szemet vetett a pozíciójára. Az elnök centristának tekintett koalícióját a baloldal és a szélsőjobboldal egyaránt veszélyezteti, miközben a szövetségesek inkább a kilépési lehetőségeket keresik a nagy összecsapás helyett.

Macron már azt is bejelentette, hogy a frissen kiírt országos választásokat két fordulóban fogják tartani, június 30-án és július 7-én.

A parlamenti választások időzítése egyes vélemények szerint hátráltatta Macron szövetségeseit, akik még el sem kezdtek felkészülni a 2027-es elnökválasztáson a szélsőjobboldali ellenféllel, Marine Le Pennel vívandó párbajra. Macron azonban nem titkolja, hogy szövetségesei politikai szerencséjét kockáztatja legújabb játszmájában. „Lehetnek olyan személyes ambíciók, amelyeket a mostani változások meghiúsítottak. De ez nem fontos, a nemzet számára történelmi pillanat előtt állunk” – mondta egy sajtótájékoztatón.

Éles kritikákat kap az elnök és döntése

A francia elnökre vonatkozó, korábban csak suttogva elhangzott éles megjegyzések most már nyíltan hangzanak el.

Az elnök Renaissance pártjának pénzügyminisztere, Bruno Le Maire szerint a vezető egyedül hozta meg a döntést a parlament feloszlatásáról. Úgy fogalmazott, hogy ez a döntés „országunkban, a francia nép körében, mindenütt aggodalmat, félreértést és néha haragot keltett”.

Le Maire-t néhány hete még Macron jelöltjeként emlegették az EU gazdasági biztosi posztjára, tőle várták volna, hogy Brüsszelben előmozdítsa az ország ipari menetrendjét.

A tárcavezető egy észak-franciaországi kampányeseményen úgy fogalmazott, hogy „az országot a kutyák elé vetik”.

Egyes vélemények szerint Gabriel Attal miniszterelnök vezeti azok listáját, akiknek meghiúsultak az ambíciói. Attal, miután hosszú ideig kerülte a nyilvánosságot, „hirtelennek” és „brutálisnak” minősítse Macron döntését.

„Tekintettel arra, hogy Attal az európai választásokon nagyon is részt vett, mint Bardella-ellenes fegyver, a súlyos vereség nem fog segíteni a kilátásain. Ő is szenvedni fog, mivel Macron utódjaként aposztrofálta magát” – mondta Bruno Cautres, a Sciences Po intézet politológus kutatója.

Rovatok