A leköszönő holland miniszterelnök főtitkári kampánya gyakorlatilag véget ért csütörtökön, mivel mind a 32 NATO-szövetséges támogatását megszerezte. A hivatalban lévő Jens Stoltenbergnek október 1-jén kell lemondania. Utódjának azonban nem lesz egyszerű feladata.
Mark Ruttét, aki 14 éve vezeti az EU ötödik legnagyobb gazdaságát, széles körben hatékony konszenzusépítőnek tartják. Ugyanakkor határozottan kiállt Ukrajna mellett is, többek között a közelmúltban erőfeszítéseket tett az ukrán pilóták F–16-os vadászgépekre való kiképzésére − írja a Politico.
Ám még a tapasztalt politikus számára sem lesz sétagalopp a politikai karrierjének következő fejezete. A lap összeszedte az öt legnagyobb kihívást, amellyel meg kell majd küzdenie.
Négy héttel azután, amikor Mark Rutte megkezdheti a munkáját, az amerikaiak az urnákhoz járulnak, és újra elnökké választhatják a NATO-val szemben szkeptikus Donald Trumpot.
Kampánykörútján Trump azzal fenyegetőzött, hogy ha visszakerül a Fehér Házba, megvonja az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. Ha ezt véghez is viszi, az súlyos csapást mérhet a NATO-szövetségesek hitelességére, hogy segítsenek Ukrajnának megvédeni magát Oroszországgal szemben, mivel az Egyesült Államok messze a legnagyobb katonai segélyt nyújtja Kijevnek.
Donald Trump újraválasztása szinte biztosan kisiklatja a NATO azon tervét is, hogy felkészítse Ukrajnát a jövőbeli tagságra, beleértve az Ukrajna eredetileg szovjet típusú hadseregének nyugatiasítását célzó erőfeszítéseket.
Amint Rutte hivatalba lép, Ukrajna is segítségül fogja hívni a tél közeledtével. Az elmúlt hónapokban Oroszország fokozta az ukrán hő- és vízerőművek elleni támadásokat, és olyan infrastrukturális létesítményeket rombolt le, amelynek teljes helyreállítása hónapokig, ha nem évekig tart.
A kulcs Stoltenberg leköszönő NATO-vezér szerint a több légvédelmi rendszer átadásában rejlik, amelyek megvédhetik az energiaszolgáltatókat, valamint a sérült létesítmények javításán dolgozó karbantartókat.
A NATO-országok is küzdenek azért, hogy légvédelmi rendszereket küldjenek − vagy Rutte saját országa esetében gyártsanak. Azonban Európának nincs annyi raktáron, amelyekből átadhatna, az Egyesült Államokban a kongresszusban elmaradt az előrelépés, és az Oroszországhoz fizikailag közel lévő országok nem szívesen adják fel légpajzsaikat ebben a veszélyes időszakban.
A NATO ezen a héten ünnepelte, hogy a szövetségesek rekordszámú tagja (23 ország) elérte a GDP 2 százalékának megfelelő védelmi kiadási célt. Hollandia éppen idén lépte át ezt a küszöböt.
Ez azonban azt jelenti, hogy a szövetség egyharmada még mindig nem éri el a célt, annak ellenére, hogy 10 évvel ezelőtt tették meg az ígéretet.
A dél-európai nemzetek fizetik a legkevesebbet. Olaszországban a 2024-re vonatkozó becslések szerint a tavalyi, már eleve alacsony 1,5 százalékos értékről enyhe csökkenés következik be. Spanyolország idén csak 1,28 százalékot fog költeni. Szomszédja, Portugália 1,55 százalékot vállalt.
Mediterrán barátaink gyenge teljesítménye tökéletes fegyver Trump számára
− mondta egy névtelenséget kérő, magas rangú diplomata a balti térségből. A régió határozottan kiállt az Oroszországgal szembeni keményebb megközelítés mellett.
Az Oroszországgal határos országok nem Mark Rutte legnagyobb rajongói. Mérgesek az alacsony holland védelmi kiadások miatt, és különösen felháborítja őket, hogy a NATO-ban a vezető szerepet mindig is egy nyugat- vagy észak-európai politikus kapta, holott a keleti szárny országai már negyed évszázada tagjai a szövetségnek.
Kaja Kallas észt miniszterelnök nem szállt be a NATO vezetői posztjáért folyó versenybe, miután közölték vele, hogy nem kapná meg az olyan országok támogatását, mint az Egyesült Államok, Franciaország és Németország (most ő a befutó az EU következő külügyi vezetői posztjára). Attól tartottak, hogy kinevezését Moszkva az eszkaláció fokozásának tekintené. Klaus Iohannis román elnököt, aki valóban indult a posztért, csak Magyarország támogatta egy rövid ideig, és csak taktikai okokból.
A keleti szárny országai most valószínűleg több képviseletet fognak kérni a NATO másodlagos szintjén: a főtitkárhelyettesi (DSG) pozícióban és a különböző, egyes területekért felelős másod-főtitkárhelyettesi (ASG) posztokon.
A munkakörök elosztása már jó ideje fájó pont a keleti országok számára. Míg a leköszönő DSG román, addig mind a hét ASG nyugati − kettő az Egyesült Államokból, egy-egy Németországból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Olaszországból és Franciaországból. Egy másik ASG-állás betöltetlen.
NATO-vezetőként Rutte egyik első feladata a helyettese kinevezése lesz – és nagy nyomás nehezedik rá, hogy egy keleti országból nevezzen ki valakit.
Nem csak Trumpot kell Rutténak meggyőznie ahhoz, hogy a NATO életben maradjon. Európa-szerte virágzanak a NATO-szkeptikus, Putyinnal jó viszonyt ápoló szélsőjobboldali pártok.
Franciaország például egy olyan parlamenti választás küszöbén áll, amelyen a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás jelentős győzelmet arathat.
Mark Rutte természetesen jól ismeri ezt a történetet. Bizonyos értelemben akkor kezdett el gondolkodni indulásán a NATO vezetői posztjáért, amikor világossá vált, hogy jobbközép Szabadság és Demokrácia Néppártja el fogja veszíteni a holland választásokat Geert Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártjával szemben, ami meg is történt.
Wilders, akit tavaly arról kérdeztek, hogyan vélekedik Vlagyimir Putyinról, a Russia Todaynek azt mondta: „Én tapsolok neki, ahogy Trump úrnak is tapsolok, mert olyan vezetők, akik az orosz és az amerikai nép nevében állnak ki.”
Összegezve: attól biztos nem kell tartania Rutténak, hogy az új posztján unatkozni fog.