Index Vakbarát Hírportál

Jóváhagyta az új közmédiatörvényt a szlovák törvényhozás

2024. június 21., péntek 08:45 | aznap frissítve

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás csütörtökön este az új közmédia törvényt, amely egyebek mellett az intézmény vezetésének megválasztási folyamatát érintő módosításokat, valamint névváltoztatást is tartalmaz.

A szlovák parlament liberális ellenzéke által bírált törvényt a hárompárti szlovák kormánykoalíció 78 képviselőjének szavazatával hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás. Az ellenzéki pártok képviselői nem vettek részt a voksoláson − írja az MTI. 

Az új jogszabályt, amelybe végül a kormány által áprilisban jóváhagyott változathoz képest számos módosítás is belekerült, a kulturális tárca terjesztette elő. A törvényt a szaktárca részint azzal indokolta, hogy ki kell vonni a politika hatása alól az intézményvezető megválasztásának folyamatát, részben pedig azzal, hogy a változtatások ugyan nem választják szét a korábban összevont köztelevíziót és a rádiót, de nagyobb lehetőséget adnak a független fejlődésükre.

A törvényt bíráló ellenzéki pártok ellenben azt állították, hogy a törvénnyel a kormány „megszűnteti a közmédia szabadságát”.

A szlovák közmédia, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) jelenlegi formáját és megnevezését 2011-ben, Iveta Radicová kormánya idején hozták létre a Szlovák Rádió (SR) és a Szlovák Televízió (STV) összevonásával. Az RTVS élére később a legnagyobb szlovák kereskedelmi televízió egyik korábbi vezetőjét nevezték ki, s számos vitatott változtatásra is sor került, amelyek összefüggéseiben az intézményt nem egy bírálat érte, egyebek mellett híradása kiegyensúlyozottságát megkérdőjelezve.

A most elfogadott új közmédia törvény egyebek mellett megváltoztatja az intézmény nevét, amelyet a jövőben Szlovák Televízió és Rádiónak (STVR) hívnak majd, de megtartja annak egybevont formáját. A jogszabály által bevezetett érdemi változtatások egyike, hogy az eddigi kettő helyett legalább háromban szabja meg a köztévé által üzemeltetni szükséges csatornák számát, erősíti a regionális híradást, valamint szabott adásidőt rögzít a külföldön élő szlovákoknak szánt műsorokra.

Az ellenzék által egyik leginkább vitatott változtatás az intézmény vezetőjének megválasztási folyamatát érinti, konkrétan a közmédia vezérigazgatóját megválasztó kilenctagú közmédia tanács összeállítási módját. A közmédia tanács tagjait eddig a törvényhozás választotta ki. A jövőben a tanács tagjai közül négyet a kulturális miniszter jelöl majd. Az új közmédia törvény hatálybalépésével a szlovák közmédia jelenlegi vezetésének megbízatása megszűnik, az új törvény július elsejével lép hatályba.

Rovatok