Index Vakbarát Hírportál

Netanjahu szerint amint végeznek Rafahban, vonulnak is a libanoni határhoz

2024. június 24., hétfő 18:48

Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu szerint a Hamász elleni gázai harc „intenzív szakasza” majdnem véget ért, így az erőik átvonulhatnak az északi, libanoni határhoz, hogy szembeszálljanak a Hamász szövetségesével, a Hezbollahhal. Bár egyik fél sem szeretne teljes körő konfliktust, de ha mégis arra kerülne sor, akkor nagyobb lehet a baj, mint a Gázai övezetben.

Benjamin Netanjahu a háború októberi kezdete óta adott első izraeli médiainterjújában azt mondta, hogy várhatóan hamarosan befejeződik a szárazföldi hadművelet a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városában. Hangsúlyozta azonban, hogy ez „nem jelenti azt, hogy a háború hamarosan véget ér”, hiszen az akciókat addig folytatják, amíg a Hamászt teljesen el nem pusztítják – írta meg a BBC.

A Hezbollahhal való ellenségeskedés eszkalálódásával kapcsolatban, amely egy szélesebb regionális háborútól való félelmet keltett a nyugati szövetségesekben, azt mondta, hogy „több fronton is harcolhatunk, erre fel vagyunk készülve”.

A palesztin terület Hamász vezette egészségügyi szervezete szerint több mint 37 590 ember halt meg eddig Gázában az Izrael által indított katonai hadjáratban. Netanjahu a 14-es izraeli tévécsatornának adott vasárnapi interjújában azt sugallta, hogy a héthetes rafahi izraeli hadművelet – amely miatt több mint egymillió palesztint telepítettek ki – a háború utolsó nagy offenzívája lehet.

A Hamász elleni harcok intenzív szakasza a végéhez közeledik. Ez nem azt jelenti, hogy maga a háború hamarosan véget ér, de az intenzív szakasza Rafahban igen 

– közölte. Netanjahu azt is hozzátette, hogy kész egy „részleges megállapodásra”, amely biztosítaná a még fogságban lévő 116 túsz szabadon bocsátását, de elkötelezett „a Hamász elpusztítása” mellett.

Nincs tűzszünet, nem is lesz

A Hamász, amely állandó tűzszünetet és teljes izraeli kivonulást követel bármilyen megállapodás részeként, azt mondta, hogy a megjegyzés a miniszterelnök „egyértelmű elutasítását” jelenti a Joe Biden amerikai elnök által múlt hónapban felvázolt és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által támogatott javaslatnak. A Hamász elítélte azt is, hogy vasárnap nyolc ember meghalt egy izraeli légicsapásban, amely az ENSZ palesztin menekültügyi szervezete, az UNRWA által működtetett gázavárosi szakiskolát érte, amelyet segélyosztó pontként használtak.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint az épületeket katonai célokra használta a Hamász, amit a csoport hazugságnak nevezett és visszautasított. Az IDF hétfőn bejelentette, hogy egy éjszakai légicsapásban megölték a Hamász egyik, a csoport fegyvergyártó központjának projektjeiért és fejlesztéséért felelős parancsnokát, anélkül, hogy a helyszínt megadták volna. Azt is közölték, hogy a csapatok folytatják a razziákat Rafah térségében, és hogy több alagútrendszert felszámoltak, valamint „számos fegyveres terroristát” likvidáltak.

Netanjahu arról is beszélt, hogy amint a gázai háború intenzív szakasza véget ér, az izraeli erők „észak felé fordulnak”. Kijelentette, hogy a csapatok átcsoportosítása a libanoni határra „elsősorban védelmi célokat szolgálna”, de lehetővé tenné a Hezbollah rakétatámadásai miatt kitelepített izraeliek tízezreinek hazatérését is.

Ha tehetjük, ezt diplomáciai úton fogjuk megoldani. Ha nem, akkor más módon. De minden lakost haza fogunk hozni

– mondta az elnök.

Izrael azt szeretné, ha a Hezbollah beleegyezne abba, hogy harcosait több kilométerre visszavonja a határtól, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2006-os, az előző háborút lezáró határozatával. A Hezbollah azonban azt mondja, hogy nem lesz tűzszüneti megállapodás, amíg nincs ugyanez Gázában is.

Újabb Gáza viszont lehet

Amellett, hogy a Hezbollah támadásai több tízezer észak-izraelit kényszerítettek arra, hogy elhagyja otthonát, eddig legalább 25 ember halt meg Izraelben. Az IDF légi és tüzérségi csapásokkal válaszolt Libanonban, amelyek az ENSZ szerint több mint 400 ember halálát okozták és több tízezret kényszerítettek lakóhelye elhagyására.

Az elmúlt hetekben a határon átnyúló ütközetek fokozódtak, mindkét oldalról érkező fenyegetésekkel megtámogatva. Hétfőn az IDF közölte, hogy vadászgépeik az éjszaka folyamán számos Hezbollah „terrorista célpontot” támadtak Dél-Libanonban, köztük egy katonai építményt Aitarounban, valamint infrastruktúrát Kfarkelában és Kiamban. A libanoni Nemzeti Hírügynökség azt közölte, hogy légicsapást mértek egy házra Aitarounban, de nem jelentettek áldozatokat. Az IDF azt is közölte, hogy vasárnap este az izraeli határvárosban, Metulában a Hezbollah rakétatámadásában egy helyi biztonsági csapat két izraeli tartalékos tagja megsérült, egyikük súlyosan.

Eközben az amerikai hadsereg vezérkari főnöke arra figyelmeztetett, hogy egy izraeli offenzíva Libanonban „felerősítheti egy szélesebb körű konfliktus lehetőségét”, amely Iránt és más, Irán által támogatott csoportokat is bevonzana.

„A Hezbollah az általános képességeket, a rakéták számát és hasonlókat tekintve felszereltebb, mint a Hamász. Én azt mondanám, hogy Irán hajlamosabb lenne nagyobb támogatást nyújtani a Hezbollahnak” – mondta C. Q. Brown tábornok újságíróknak. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok számára nehezebb lenne megvédeni Izraelt a Hezbollah támadásaitól, mint Irán áprilisban intézett dróntámadásától, amikor a Teherán által indított szinte valamennyi drónt és rakétát lelőtték és semlegesítették.

Észrevételeit akkor nyilvánította ki, amikor Joav Gallant izraeli védelmi miniszter Washingtonba látogatott, hogy megvitassák a legújabb gázai fejleményeket. Távozása előtt Gallant azt mondta, hogy Izrael „felkészült minden olyan akcióra, amelyre szükség lehet a Gázai övezetben, Libanonban vagy más területeken”.

Múlt héten az IDF megerősítette, hogy jóváhagyták a Hezbollah elleni támadásra vonatkozó műveleti terveket, és Israel Katz izraeli külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a Hezbollahot „egy totális háborúban” megsemmisíthetik. A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah azt mondta, hogy nem érdekelt egy teljes körű konfliktusban, de ha kitörne, akkor „nem lesz biztonságos hely” Izraelben. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerint a térségben élők „nem engedhetik meg maguknak, hogy Libanon egy újabb Gázává váljon”.

(Borítókép: Palesztinok százai vándorolnak el a nyugat-rafahi Al-Mawasi területről a régiót ért halálos izraeli támadást követően a gázai Khan Yunisban, 2024. június 23-án. Fotó: Ashraf Amra / Anadolu / Getty Images)

Rovatok