Index Vakbarát Hírportál

Így lehetetlenítenék el Orbán Viktor vétóit az EU-ban

2024. június 25., kedd 19:58

Az elmúlt hónapokban hét, Ukrajnának összesen 6,6 milliárd eurónyi támogatásról szóló határozatot lehetetlenített el a magyar kormány a vétóival az Európai Unióban, így a tagállamok azt vizsgálják, hogyan lehetne megkerülni Magyarországot, ha Kijev támogatásáról kellene dönteni a nemzetek feletti intézményben. Az ötletek között van kreatív jogértelmezés, bojkott, de még a lényegében 0. lépésben lévő hetes cikkely szerinti eljárást is felvetették páran.

Úgy tűnik, hiába kapja meg Magyarország július 1-jén az EU soros elnökségét, az Európai Unió többi 26 tagállama nem bízik abban, hogy a magyar kormány soros elnökként az egész nemzetek feletti intézményt képviselné, és hogy Budapest nem vétózna meg egyedüliként sok fontos döntést.

A brit Financial Times a soros elnökséget július 1-ig ellátó Belgiumtól szerzett forrásokra hivatkozva arról ír,

Belgium titkos munkaanyagban több lehetőséget is felvet, hogyan lehetne a döntéseknél megkerülni a magyar kormányt, amennyiben az vétóhoz folyamodna.

Első körben Belgium azt szeretné elérni, ha a szakminiszterekből álló Európai Unió Tanácsában (röviden: Tanács) több kérdésnél legyen elég a minősített többség, ne legyen szükséges egyhangúságra az adott javaslat elfogadásához, így ha Magyarország nem is szavazná meg a javaslatot, egymaga nem tudná blokkolni azt.

Ezenkívül az egyhangúságot előíró döntéseknél részletesebb magyarázatot várnának el a vétót felmutató kormánytól, igaz, azt nem részletezi, hogy ez miként segítené a vétó letörését.

Ukrajna léte a tét

A lapnak összesen négy diplomata nyilatkozott, akik közül az egyik elmondta, hogy az EU-ban néha már ott tartanak, hogy bármit is terveznek, előbb azt vizsgálják meg, hogy abba hol tudna belekötni a magyar kormány, és megpróbálják azt elkerülni.

A lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Tanácsban és miniszterei a Tanácsban azért vétóznak, hogy így kényszerítsék ki a többi tagállamtól, hogy a Magyarország számára jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós forrásokat feloldják.

A diplomaták szerint a magyar kormány egyértelműen zsarolni próbál, amikor csak az uniós forrásokért cserébe lenne hajlandó megszavazni Ukrajna támogatását.

A lapnak megszólaló diplomaták szerint a magyar kormány obstrukciója az utóbbi hónapokban példátlan szintet ért el, jelenleg eddig 7 határozatot nem szavazott meg, ami összesen 6,6 milliárd eurónyi támogatást jelentene Kijevnek. Ezenkívül Magyarország szintén nem támogat az Európai Békekeretből (EPF) minden kifizetést, ami épp a tagállamoknak járna ellentételezésként, hogy saját készleteiket pótolhassák az Ukrajnának átadott eszközök után.

A lapnak az egyik diplomata azt állította, a magyar miniszterelnök felvetette, hogy hajlandó ezeket megszavazni, amennyiben decemberig a Tanácsban döntenek a Magyarországnak járó, ám felfüggesztett uniós források kifizetéséről – azért decemberig, mert sok kifizetésnek akkor jár le a határidője, ugyanakkor a többi tagállam ezt elutasította, mondván, az valószínűleg az Európai Parlamentnek nem tetszene.

Akár felmelegíthetik a hetes cikkelyes eljárást is

A lapnak a diplomaták ezenkívül két további lehetőséget soroltak fel, miként lehetne a magyar vétót letörni: az egyikük azt állította, több tagállamban is vizsgálják, hogy a hetes cikkely szerinti eljárást továbbvinnék, aminek a végén egyszerűen elvennék Magyarország szavazati jogát a Tanácsban, így nem tudna vétózni.

Ugyanakkor erre csekély az esély: egyrészt az EU történetében még egy tagállamnak se vonták meg a szavazati jogát, és mint azt korábban bemutattuk, az eljárás 2018-as elindítása óta még mindig szinte a 0. lépésnél áll, és

nem valószínű, hogy épp a júliusban soros elnökséget ellátó Magyarország fogja majd felgyorsítani azt.

Az eljárás következő lépése az lenne, hogy a soros elnök szavazást írna ki a Tanácsban, hogy megállapítsák, Magyarországon fennáll az uniós értékek megsértésének a veszélye – ekkor a tagállamok négyötödös többségének kellene megszavaznia –, majd ezután kerülne az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácshoz, ahol pedig a retorzióról döntenének egy egyhangú döntéssel – de ha egyáltalán valaha is eljutna az eljárás idáig, akkor valószínűleg Robert Fico szlovák miniszterelnök vagy mások vétóznák meg a döntést.

A diplomaták így további lehetőségként azt vetették fel, hogy Magyarország soros elnöksége alatt több tagállam minisztere is bojkottálhatja a magyar kormány által szervezett Tanács-üléseket, de azt is felvetették, hogy az uniós munkaokmányokhoz bizalmas megjegyzéseket fűznek arról, miként lehet kijátszani egy lehetséges magyar ellenállást.

Egyébként a legvalószínűbb, hogy a tagállamok leginkább abba az irányba indulnak el, hogy egy döntéshez minősített többség lesz szükség, emellett pedig a legújabb orosz szankció megszavazásánál használt kreatív jogértelmezéshez nyúlhatnak.

Június 24-én ugyanis a tagállamok külügyminisztereiből álló Külügyek Tanácsa úgy fogadta el az Oroszország elleni újabb szankciót, hogy azt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nem szavazta meg, ugyanakkor a Külügyek Tanácsát vezető Josep Borrell szerint mivel a témában egyszer már tartózkodott Szijjártó, így nincs is joga szavaznia arról.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. december 14-én. Fotó: Jean Catuffe / Getty Images)

Rovatok