Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant egy kínai rakéta, miután véletlenül elindították

2024. július 1., hétfő 07:10

Teszt közben lezuhant egy kínai kereskedelmi rakéta vasárnap. A gyártó közleménye szerint a balesetben senki sem sérült meg.

Lezuhant egy kínai rakéta vasárnap, miután a földi teszteléskor véletlenül elindították – közölte hétfőn a Space Pioneer vállalat. 

kínai repülőgépipari cég közleményében azt írta, a Tianlong–3 rakéta első fokozata szerkezeti hiba miatt levált az indítóállásról, majd a közép-kínai Gongyi város hegyvidéki részére zuhant. 

A rakéta a teszt helyszínétől mintegy 1,5 kilométerre zuhant le. A vállalat szerint a rakétateszt előtt mindenkit evakuáltak a környékről, ezért a balesetben senki sem sérült meg.

A Space Pioneer vezető szerepet tölt be a kereskedelmi rakéták területén. A cég 2023-ban indította el a Tianlong–2-es rakétáját. Ez volt az első kínai kereskedelmi rakéta, amely folyékony hajtóanyaggal volt feltöltve – írta a CNN.

A vasárnap lezuhant Tianlong–3 egy nagy méretű folyékony hajtóanyagú rakéta, azért készült, hogy segítse Kína műholdas internethálózatának kiépítését. A cég szerint a teljesítménye a SpaceX Falcon 9-eséhez hasonlítható. 

Rovatok