Index Vakbarát Hírportál

A Boeing elismerte, hogy csalt, így megúszhatja a 346 halálos áldozatot követelő balesetek miatti tárgyalást

2024. július 8., hétfő 15:04

Egy vádalku révén a Boeing vállalat elkerülheti a bírósági eljárást, ami hatalmas dühöt váltott ki 2018-as és 2019-es balesetekben meghalt több száz ember hozzátartozói körében. A gyászoló rokonok azzal vádolják az amerikai hatóságokat, hogy újabb, a vállalatnak kedvező üzlet született.

A Boeing bűnösnek vallja magát a csalással kapcsolatos összeesküvés vádjában, így akarja kiküszöbölni a két 737 MAX halálos kimenetelű lezuhanása miatt indított amerikai vizsgálatot.

Az amerikai igazságügyi minisztérium egyik tisztviselője az éjszaka folyamán nyilvánosságra hozta, hogy a Boeing a vádalku részeként 243,6 millió dolláros (190,1 millió font) bírságot fizet, és három év alatt legalább 455 millió dollárt (355 millió font) fektet be biztonsági és megfelelőségi programjainak megerősítésére.

Ez a második alkalom, hogy a repülőgépgyártónak vádalkut ajánlott a minisztérium a 2018-as és 2019-es balesetekkel kapcsolatban, amelyeket hibás repülésirányító szoftverre fogtak.

A balesetekben egy Lion Air MAX 8-as járaton Indonéziában, majd hat hónappal később az Ethiopian Airlines 302-es járatán utazva Addisz-Abeba mellett összesen 346 ember vesztette életét. Akkor a 737 MAX repülőgépeket átmenetileg kivonták a forgalomból, azután, hogy 2019. március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing repülőgépe, és öt hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX típusú gépe. 

Akkor átmenetileg abbahagyták a Boeing a 737 MAX gyártását.

A balesetben életüket vesztők hozzátartozói azzal vádolták az amerikai hatóságokat, hogy 2021-ben 2,5 milliárd dollár (1,95 milliárd font) összegű egyezséggel elengedték a Boeinget, a múlt hónapban újabb, mintegy 25 milliárd dolláros (19,7 milliárd font) bírságot követeltek. Emellett büntetőeljárás elrendelését is kérték. 

Az igazságügyi minisztériummal kötött új egyezség alapján nem lesz tárgyalás.

A tisztviselők májusban nyújtottak be keresetet, amelyben azzal vádolták a repülőgépgyártót, hogy 2021-ben megszegte a halasztott vádemelésről szóló megállapodás feltételeit. Az egyezség feltételei idén januárban jártak volna le, de két nappal előtte – ahogy azt az Index is megírta – az Alaska Airlines egyik Boeing 737 MAX 9 típusú repülőgépén kiszakadt egy ajtó.

Az esetet azóta több ügynökség és hivatal, köztük az igazságügyi minisztérium is vizsgálja.

A megállapodás csak a Boeing halálos balesetek előtti tevékenységére vonatkozik, és nem védi meg a vállalatot a januári incidenssel vagy más esetekkel kapcsolatos esetleges további vizsgálatoktól vagy vádaktól.

A Boeing bűnösnek vallja magát abban, hogy tudatosan hamis állításokat tett a Szövetségi Légügyi Hivatalnak, amelyek szerint a MAX-gépen használt egyik kulcsfontosságú szoftverfunkciót kiterjesztették az alacsony sebességű üzemelésre.

Az új szoftverrel a Boeing pénzt takarított meg, mivel kevésbé intenzív képzést igényelt a pilóták számára, viszont a vállalat mindig is tagadta, hogy a profitot a biztonság elé helyezte volna – írta a Sky News.

Rovatok