A fél év alatt megalakult holland kormány elsődleges célkitűzése – elemzők szerint – saját megmaradása. Nem törekszik a legsürgetőbb problémák megoldására, és elképzelése sincs egy boldogabb, virágzóbb országról. A kormányalakítás általában nem tart ilyen sokáig, ráadásul ezúttal csak egy igen vékonyka program született.
Már a novemberi előrehozott választások is kaotikusnak bizonyultak: az utolsó közvélemény-kutatások szerint négy párt is hibahatáron belül állt egymástól. Meglepetésre Geert Wilders Szabadságpártja, a PVV kapta a legtöbb szavazatot. Vele azonban nemigen akart közösködni senki sem. Március derekán már maga jelentette be: nem számít arra, hogy ő lesz Hollandia következő kormányfője. A négy pártból álló koalíciós kabinet végül csak július elején alakult meg Dick Schoof, a 2021-ig munkáspárti, azóta független politikus irányításával.
A szövetség 26 oldalas „keretmegállapodása” nem sokkal korábban, májusban született meg – emlékeztetett a Foreign Policy.
A „programocska” olyan szólamokkal nyit, miszerint „Hollandia egy csodálatos ország”, amelyre mindenki „büszke lehet”. A kormánynak „keményen kell dolgoznia” nap mint nap, hogy „elnyerje a hollandok bizalmát”, mert a „bizalom nem jár automatikusan”.
A koalíció szándéka, hogy a munkát megbecsültté tegye az „adók csökkentésével”. A megállapodás többi része hasonlóan általános és homályos.
Ennek az a magyarázata, hogy a pártok az eltelt hat hónapot két szokatlan kihívás megoldására fecsérelték el.
Két párt: a leköszönt Mark Rutte kormányfő vezette jobbközép VVD, és a renegát kereszténydemokraták által tavaly alapított, a Pieter Omtzigt vezette NSC a kezdetektől nem volt boldog. Mindenáron a kormányba kívántak kerülni, miközben a legtöbb szavazatot nyert Geert Wilders bevándorlás- és muszlimellenes Szabadságpártjának nézeteit meglehetősen ellenszenvesnek találják.
A másik kihívás ma a Szabadságpárt tagsága, amely egyetlen emberre: Geert Wildersre korlátozódik. Az általa jelölt tisztségviselőket nem karizmáik, ötleteik és képességeik alapján választotta ki.
Mivel őt magát elfogadhatatlannak tartották, a koalíciós tárgyalások lebonyolítására Gom van Strien szenátort jelölte, akinek azonban vissza kellett lépnie, mert éppen csalás és vesztegetés miatt nyomoztak ellene. Ronald Plasterk volt munkáspárti miniszter ugrott a helyére, de ő is visszavonult, miután kiderült, hogy volt munkaadója, az Amszterdami Egyetem szellemi tulajdonnal kapcsolatos feltételezett visszaéléseit vizsgálta.
Rajtuk kívül még két potenciális miniszterelnök-jelölt utasította el a felkérést, amire Hollandiában több mint négy évtizede nem volt példa.
A kabinet élére végül egy hivatásos köztisztviselőt választottak Dick Schoof személyében, de ez sem oldotta meg a gondokat. Wilders ugyanis helyettesét jelölhette. Gidi Markuszower, a PVV parlamenti képviselője azért volt vállalhatatlan, mert évekkel ezelőtt a menedékkérőket „vadállatoknak” és „hiénáknak” nevezte, az akkori belügyminiszter pedig azzal vádolta meg, hogy „kockázatot jelent Hollandia integritására”. Markuszower – közvélekedés szerint – információkat osztott meg az izraeli titkosszolgálattal.
Nem ment át az átvilágításon, ezért egy új név került elő a kalapból. Fleur Agema miatt azonban már az első parlamenti vitát fel kellett függeszteni, mert az iszlám fejfedőkről posztolt. A kormánynak ezek után pontosítania kellett, miről mondhatnak véleményt a tagjai.
A koalíciós tárgyalások során a felek egy ideig a pártfüggetlen, szakértői kormány mellett kardoskodtak.
A szinte véletlenül jelölt Dick Schooftól eltekintve ebből sem lett semmi. A kormány minden korábbihoz képest több jelenlegi és volt képviselőből állt össze.
Ez azonban nem jelent kormányzati tapasztalatot: 1905 óta ez az első olyan kormány, amelynek tagjai közül soha senki nem volt még miniszter.
Több, Wilders által jelölt tagja, például Marjolein Faber miniszterelnök-helyettes, egyben a menekültügyi és migrációs miniszter korábban nyíltan kacérkodott a szélsőséges nézetekkel. Reinette Klever kereskedelmi miniszter egykor egy kétes műsort vezetett.
Ugyanakkor a pénzügyminiszter, a külügyminiszter, a védelmi miniszter, az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter és még néhány tag BÁR hozzáértő, de tapasztalathiányos.
Ennek ellenére szavatolni fogják a holland kül- és fiskális politika folytonosságát, és kiállnak Hollandia elkötelezettségéért az EU, a NATO, Ukrajna védelme és az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett.
(Borítókép: Dick Schoof a hágai képviselőházban, Hollandiában 2024. július 3-án. Fotó: Robin Van Lonkhuijsen/ EPA / MTI)