Index Vakbarát Hírportál

Borult a papírforma: nem lesz miniszterelnök Orbán Viktor szövetségeséből

2024. március 14., csütörtök 10:54

A november 22-én tartott, előrehozott hollandiai választásokon győztes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders szerda este közölte, választási győzelme ellenére nem számít arra, hogy ő lesz Hollandia következő miniszterelnöke.

Mint az MTI írta, a pártvezető erről az X-oldalán nyilatkozott egy posztban. Wilders a bejegyzésben megerősítette, hogy nem számíthat az összes párt támogatására azok közül, amelyek az elmúlt három hónapban tárgyalásokat folytattak a kormányalakításról.

Úgy fogalmazott, hogy

csak akkor lehetek miniszterelnök, ha a koalíció minden pártja támogatja. Nem ez a helyzet.

Hangsúlyozta, ő jobboldali kabinetet szeretne, kevesebb menedékkérővel és kevesebb bevándorlással. „Hazám és választóim iránti szeretetem nagyobb és fontosabb, mint a saját pozícióm” – tette hozzá az Orbán Viktor szövetségesének számító Wilders.

Azt nem nevezte meg, hogy melyik párt vagy pártok nem támogatják a törekvésében (bár az egyik formáció már több mint egy hónapja bejelentette, hogy nem tárgyalnak vele többet). Azt viszont megjegyezte, azért nem mond le véglegesen a kormányfői terveiről, és előbb-utóbb még miniszterelnök lesz belőle. 

Még több holland ember támogatásával. Ha nem holnap, akkor holnapután. Mert a hollandok millióinak hangját meg fogják hallani

– írta erről Geert Wilders. 

Hollandia az elhúzódó koalíciós tárgyalások országa

A holland törvények nem szabnak határidőt a kormányalakításra. Az immár több mint két hónapja tartó kormányalakítási tárgyaláson négy párt, a Szabadságpárt (PVV), a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) párt, az Új Szociális Szerződés (NSC), valamint a Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) próbál megegyezésre jutni.

Csütörtökön a tárgyalások lebonyolításáért felelős Kim Putters jelentést tesz a holland parlament alsóházának a kormányalakítási egyeztetések állásáról. Amíg nem születik meg a döntés, addig a holland kormányt ügyvivőként a korábbi miniszterelnök, Mark Rutte vezeti. 

Hollandiában egyébként nem példa nélküli, hogy szokatlanul hosszúra nyúlnak a koalíciós tárgyalások: 2021-ben például épp Rutte volt az, akinek 271 napnyi tárgyalás után sikerült létrehoznia egy koalíciót. 

(Borítókép: Geert Wilders holland jobboldali politikus és a Szabadságpárt [PVV] vezetője a választásokon elért győzelme után a többi pártvezetővel folytatott tárgyalások szünetében, Hágában, Hollandiában, 2023. november 24-én. Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary)

Rovatok