Orbán Viktor magyar miniszterelnök már a 2019-es EP-választások előtt is egy jobboldali hullámot várt, a választások után pedig az Európai Néppárt (EPP) tagjaként egy jobbközép-szélsőjobboldali koalíció mellett érvelt. Ugyanakkor ebből öt éve nem lett semmi, viszont azóta több országban is euroszkeptikus vagy konzervatív kormányok alakultak. Idén megtörténhet-e a jobboldali és szélsőjobboldali előretörés?
Orbán Viktor miniszterelnök a szombati évértékelőjén arról beszélt, hogy arra számít, a júniusi európai parlamenti választásokon a jobboldali erők előretörnek, és ezzel sikerül Európát ismét naggyá tenni.
Szerinte az Európai Unió a jelenlegi vezetéssel rossz irányba halad – ugyan nem definiálta, hogy pontosan mit is ért Brüsszel alatt, de egyértelműen utalt rá, hogy számára az lenne ideális, ha az Európai Parlamentben a jobboldali és szélsőjobboldali erők szereznének többséget, így pedig ők dönthetnének arról, hogy kik üljenek az Európai Bizottságban, és ki legyen a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács élén.
A magyar kormányfő már nem először fogalmazta meg e várakozását. A 2019-es EP-választások előtt sokáig az osztrák modell követésének fontosságáról beszélt, amikor a jobbközép, néppárti Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) közösen kormányzott Ausztriában, ugyanakkor az akkori FPÖ-elnök HC Strache ibizai botránya után a kormány szétesett – ezután Orbán „átnyergelt” az olasz modellre, ahol Matteo Salvini vezetésével a szélsőjobboldali-euroszkeptikus Lega juniorpartnerként kormányzott a baloldali Öt Csillag Mozgalommal.
Orbán már a 2019-es EP-választások előtt is azt szerette volna, ha az uniós politikában is egy jobbközép-szélsőjobb koalíció valósul meg.
Ugyanakkor a 2019-ben várt jobboldali áttörés nem valósult meg. A korábban a Fideszt is tagjai között tudó jobbközép Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportja 34 mandátumának vesztése ellenére továbbra is a legnagyobb erő lett, míg a tőle jobbra álló képviselőcsoportok, a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei, illetve az akkori lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) fémjelezte jobboldali-euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) – ahova Deutsch Tamás elmondása szerint a Fidesz szeretne belépni –, illetve a szélsőjobboldali-euroszkeptikus Identitás és Demokrácia (ID) nem szerzett annyi mandátumot, hogy az EPP-hez betársulva többségük legyen az Európai Parlamentben – ráadásul az EPP nem is mutatott hajlandóságot arra, hogy a tőle jobbra lévő képviselőcsoportokkal közösködjön.
Azonban idén nagyobb az esélye annak, hogy a már öt évvel ezelőtt is várt jobboldali-szélsőjobboldali előretörés megtörténik – ugyan Lengyelországban a PiS tavaly december óta ellenzékben politizál, de közben Hollandiában győzött a korábbi muszlimellenes üzeneteit lágyabbra váltó Szabadságpárt (PVV), és német közvélemény-kutatásokban is jól áll a korábban politikai karanténban lévő szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD).
Így a kérdés csak az, hogy
megvalósulhat-e az Orbán Viktor által vágyott jobboldali hullám?
A magyar miniszterelnök ezen gondolata 2019-hez képest már nem tűnik annyira vágyálomnak, ugyanis több országban is az általa jobboldalinak és szuverenistának nevezett konzervatív, szélsőjobboldali vagy euroszkeptikus pártok állnak a közvélemény-kutatások élén, így 2019-hez képest több mandátumot szerezhetnek.
A tavaly novemberi holland választásokon például a legtöbb szavazatot a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) szerezte, ami után Orbán Viktor és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is örömének adott hangot. Szijjártó Wildersnek elküldött gratulációjában úgy fogalmazott:
Ön tagadhatatlanul friss levegőt jelent az európai politikában.
Wildersék azután nyerték meg a választásokat, hogy a korábban „a holland fickó”, Mark Rutte vezette jobbközép-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) új vezetője, Dilan Yesilgöz kijelentette, hogy hajlandó Wildersszel leülni tárgyalni egy esetleges kormánykoalíció ügyében – Wilders ezután az amúgy alkotmányellenes muszlimellenes programját (betiltaná a Koránt, bezáratná a muszlim iskolákat) migrációellenes és euroszkeptikus üzenetekre váltotta.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy Wilders mégsem kerül kormányra. A koalíciós tárgyalások ugyanis a PVV, a VVD és két másik párt, a centrista-antiestablishment Új Társadalmi Szerződés (NSC) és az agrárius-populista Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) között sikertelenül zárultak, és elképzelhető, hogy ehelyett vagy egy nagyon széles kormánykoalíció jön létre, vagy pedig egy balközéptől egészen a jobbközépig terjedő formáció.
Ennek ellenére – vagy pont a hagyományos pártok ellenkezése miatt – Wildersék továbbra is magabiztosan vezetik a közvélemény-kutatásokat,
és egyáltalán nem kizárható, hogy a szélsőjobboldali párt szerzi a 29 holland mandátum többségét a júniusi EP-választáson.
Hollandián kívül más országokban is van olyan, az ECR-ben vagy az ID-ben politizáló párt, amely vezeti a közvélemény-kutatásokat. Ilyen például Olaszország, ahol egy jobbközép-szélsőjobboldali koalícióban kormányzó Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei magabiztos előnnyel fordulnak rá a kampányra, ezenkívül például Németországban is második helyre mérik a korábban politikai karanténban lévő Alternative für Deutschlandot (AfD).
Rajtuk kívül Franciaországban is az elnökválasztások örök második helyezését megszerző szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés vezeti a kutatásokat, de az EP-választás után ősszel parlamenti választásokat tartó Ausztriában is jelenleg úgy tűnik, a szélsőjobboldali FPÖ szerzi majd a legtöbb mandátumot.
A fentebb felsorolt országokon kívül még Belgiumban vezet egy, az ID pártcsaládjában politizáló erő, míg Lengyelországban a második helyre mérik a tavalyi választásokat elvesztő, a magyar kormánnyal jó kapcsolatot ápoló PiS-t.
Ugyanakkor a fentebb említett négy országban hiába vezetik a kutatásokat az európai integrációt ellenző politikai pártok,
a tagállamok többségében továbbra is a mainstream balközép, liberális vagy jobbközép pártok kormányoznak, és vezetik is a közvélemény-kutatásokat.
A 27 tagállamban jelenleg Magyarországon kívül Olaszországban és a magyar kormánnyal egyébként kritikus Csehországban vezetik az országot a magyar miniszterelnök által vágyott jobboldali pártok, míg juniorpartnerként Finnországban vannak jelen. Hozzájuk csatlakozhat Hollandia, amennyiben Wildersnek sikerül végül megállapodnia egy koalícióban, az idén esedékes parlamenti választások után pedig Ausztriában térhet vissza kormányba az FPÖ.
Így az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban nem várható az a jobboldali előretörés, amit a magyar miniszterelnök szeretne.
A 27 tagállamban mindössze Giorgia Meloni olasz és Petr Fiala cseh miniszterelnök pártjai foglalnak helyet az ECR-ben, ID-s állam- vagy kormányfő Európában jelenleg nincs – ráadásul az uniós szinten épp az EPP-vel szemezgető Meloni gyakran az európai mainstreammel együtt szavaz, míg Fiala kritikus a magyar kormánnyal szemben. Az Európai Tanács többségét jobbközép, gazdaságilag liberális EPP-sek adják összesen tíz fővel, amit hat gazdaságilag és szociálisan is liberális Renew- és öt szociáldemokrata politikus követ.
Jelenleg az Európai Parlamentben is hasonló a helyzet. Az egyetlen, közvetlenül az európai állampolgárok által választott uniós intézményben a 2019-es választások után a legtöbb mandátummal sorrendben a jobbközép EPP, a szociáldemokrata S&D és a liberális Renew rendelkezik, a három képviselőcsoport pedig a legtöbbször együtt szavaz, kiegészülve néha az ökobaloldali Zöldekkel és a szélsőbaloldali-balközép euroszkeptikus pártokat tömörítő GUE/NGL-lel.
Ugyanakkor az EP-választások után ez megváltozhat, mivel – mint fentebb jeleztük – több országban is jelenleg az ECR-ben vagy az ID-ben helyet foglaló pártok vezetnek.
Azonban a jelenlegi, még nagyon korai mandátumbecslések szerint így sem valószínű a konzervatív erők előretörése a parlamentben.
Az EuropeElects januári becslése szerint az EP-ben továbbra is egy EPP–S&D–Renew informális koalíció várható, mivel a nemzeti közvélemény-kutatások szerint a három képviselőcsoportnak összesen 402 mandátuma lenne, amivel bőven meglenne a többség a 720 fős parlamentben.
Hiába jött fel harmadik helyre az ID – beelőzve ezzel a liberális Renew-ot –, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján az EPP-vel és az ECR-rel nem lenne meg a többségük, ráadásul nem valószínű, hogy az EPP megállapodna a két integrációellenes, konzervatív pártcsaláddal. Manfred Weber, az EPP-pártcsalád, egyben a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője még tavaly a hollandiai választások után nyilatkozta azt, hogy az EU-nak meg kell oldania a migráció ügyét, különben a júniusi választásokon a szélsőjobboldal előretör.
Az Európai Parlamentben az ECR és az ID ritkán szavaz együtt az EPP–S&D–Renew informális koalícióval, ráadásul képviselőik a parlamenti vitákon is eltérő hangot ütnek meg az EPP-től,
így nem valószínű, hogy az EPP részéről lenne hajlandóság programjaik és véleményük összehangolására.
Bármi is lesz a júniusi EP-választások végeredménye, az biztos, hogy a legmeghatározóbb képviselőcsoport továbbra is a Néppárt lesz, ugyanakkor az elmúlt választásokhoz képest folyamatosan csökken a képviselőik száma.
Annak ellenére, hogy a januári közvélemény-kutatások alapján valószínűtlen, hogy megvalósulna a korábbi „osztrák modell” az Európai Parlamentben, 2019-hez képest a magyar miniszterelnök által kijelölt jobboldali pártok több mandátumhoz juthatnak.
A januári kutatások szerint a jelenlegi informális koalíció mindhárom tagja, az EPP, az S&D és a Renew is kevesebb mandátumhoz juthat, mint öt évvel ezelőtt, miközben az ID a jelenlegi 76 mandátumhoz képest 83–96 mandátumot szerezhet, míg az ECR mandátumszáma a jelenlegi 61 helyett 73 és 84 között oszlik meg a különböző modellek szerint.
Azonban ez jelenleg még így is kevés a konzervatív pártok előretöréséhez.
Az EPP ugyan valószínűleg veszíteni fog pár mandátumot, de így is 170–186 képviselőjük lehet, amivel továbbra is a legnagyobb képviselőcsoport lehet. Az EPP-t az S&D követheti 131–145 képviselővel, majd jócskán lemaradva harmadik helyre az ID juthat a már fent említett 83–96 képviselővel.
Ugyanakkor még nagyon korai bármilyen kijelentést tenni, hiszen a kampányok még el sem kezdődtek, ráadásul egy nagy horderejű belpolitikai esemény is felül tudja írni a jelenlegi kutatásokat.
Utóbbira jó példa az AfD, aminek a tavalyi folyamatos erősödése után legutóbb már csökkenni kezdett a támogatottsága, miután kiderült, hogy egy politikusa is részt vett egy deklaráltan neonáci szervezet háttérbeszélgetésén, ahol azt vitatták meg, hogyan lehetne kitiltani Németországból a külföldi származású német állampolgárokat.
Így konklúzióként jelenleg csak annyit tudunk megállapítani, hogy 2019-hez képest valóban nőtt az EU-szkeptikus pártok támogatottsága, és egyre biztosabbnak tűnik az ID harmadik helye, azonban még sok mindennek kell történnie, hogy uniós szinten is megvalósuljon az osztrák modell.
(Borítókép: Orbán Viktor 2024. február 1-jén. Fotó: Johanna Geron / Reuters)