Index Vakbarát Hírportál

Vallási indíttatású terrorcselekménynek ítélték a Salman Rushdie elleni merényletet

2024. július 25., csütörtök 19:13

A buffalói szövetségi bíróság vádirata szerint a Salman Rushdie-t megkéselő Hadi Matarnak gyilkossági kísérlet és testi sértés mellett külföldi terrorszervezet támogatása miatt is felelnie kell, ugyanis az író elleni merényletet vallási indíttatásból követte el.

A Hezbollah nevében elkövetett terrorcselekmény címén vádat emeltek a libanoni származású fiatal amerikai férfi ellen, aki 2022 augusztusában New York államban merényletet követett el Salman Rushdie amerikai–brit író ellen – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium kiadványa alapján az MTI.

A Salman Rushdie meggyilkolására 2022-ben New York államban elkövetett kísérletével Hadi Matar terrorcselekményt hajtott végre az iráni rendszerrel kapcsolatban álló Hezbollah terrorszervezet nevében

– olvasható a tárca helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében.

A 26 éves Hadi Matarnak, aki közel két éve van letartóztatásban, és aki ellen New York állam igazságszolgáltatása is eljárást indított gyilkossági kísérlet és testi sértés címén, a buffalói szövetségi bíróság előtt kell felelnie a tettéért három vádpontban, közte „külföldi terrorszervezet támogatása” miatt – derül ki egy július 17-i keltezésű bírósági iratból, amelyet szerdán tett közzé New York állam nyugati részének szövetségi bírósága.

A New Jersey-i illetőségű Hadi Matar fatvát (vallásjogi ítéletet) akart végrehajtani – közölte Charles Kruly államügyész-helyettes. Szerinte Matar abban a hitben volt, hogy Rushdie halálát támogatja a libanoni síita fegyveres mozgalom, és annak vezetője, Haszan Naszrallah, aki egy 2006-os beszédében egyetértett az iráni vallásjogi döntéssel. A buffalói kerületi bíróság vádemelése az első, amely lehetséges indítékot állapít meg a Sátáni versek szerzője elleni késes támadás ügyében.

Az indiai születésű író 2022. augusztus 12-én éppen előadást akart tartani a New York állambeli Chautauquában egy irodalmi fesztiválon, amikor egy férfi felrontott a színpadra, és többször nyakon és hasba szúrta. A 77 éves író a merénylet után sokáig lábadozott, fél szemére megvakult és a bal keze is súlyosan megsérült.

Salman Rushdie, aki több mint húsz éve telepedett le New York városában, és megkapta az amerikai állampolgárságot is, 1988-ban megjelent Sátáni versek című regényével vált világhírűvé, amelyet a legfőbb iráni vezető istenkáromlónak minősített, és fatvát adott ki az író ellen. Az iráni iszlám fundamentalisták 1989 februárjában a világban élő muszlimokat Rushdie megölésére szólították fel a Korán és Mohamed próféta meggyalázásáért. Ezért az írónak hosszú ideig elszigetelten, testőrök védelmében kellett élnie, ám az utóbbi években már szabadabban mozgott a világban, egészen a Chautauqua Intézetben ellene elkövetett merényletig – írja az MTI.

Rovatok