A Jevropejszka Pravda számolt be arról, hogy egy mikrohitelekkel foglalkozó szervezet vezetői orosz állampolgárok, fiuk pedig az Egységes Oroszország képviselője a Krím félszigeten. Ez amellett, hogy sérti az Ukrán Nemzeti Bank tilalmát, nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.
A Skhemy nevű oknyomozó-újságírói projekt vizsgálata alapján több ezer adós adatai kerülhettek az orosz titkosszolgálat birtokába. Elmondásuk szerint ez kapcsolódik ahhoz, hogy egyre több ukrán katona autóját gyújtják fel, amiért gyakran a mikrohitelcégek csapdáiba eső személyek a felelősek.
A több vállalatot is magába foglaló cég a nyilvántartások alapján két ukrán állampolgáré, Andrij Manucsarové és Jevhenij Sliusarté, akik 90:10 százalékban birtokolják a céget. Manucsarov viszont 2014 óta az Orosz Föderáció állampolgára, aki a kormányban is állást kapott:
a Roszmorport szövetségi vállalat vezérigazgatójának tanácsadója volt.
A férfi főleg krími ügyekkel foglalkozott, valamint 1992-ben Szevasztopolban is szolgált, elmondása szerint egy nukleáris tengeralattjáró parancsnoka volt. Fia, Iván Manucsarov az Egységes Oroszország krími orosz parlamentjének képviselője.
A Skhemy beszámolója szerint az Ukrán Nemzeti Bank egyelőre nem rendelkezik olyan információval, amely arra utalna, hogy Andrij Manucsarov orosz állampolgár lenne, azonban az újságírók által közölt információk miatt megkeresést küld az Ukrajnai Biztonsági Szolgálatnak és a hírszerzésnek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a fegyveres erők főparancsnokával, Olekszandr Szirszkijjel folytatott beszélgetését követően kijelentette, hogy Ukrajnának megvan az ereje céljai eléréséhez – írja az Ukrajinszka Pravda.
Beszéltem Szirszkij főparancsnokkal a mostani és a közeljövőben végzett tevékenységeinkről. Ukrajnának megvan az ereje, hogy elérje céljait. Hálás vagyok mindenkinek, aki erőt ad hozzá
– fogalmazott az ukrán elnök.
Zelenszkij beszédében megnevezte a Pokrovszk irányában harcoló 25. különálló Szicseszlav légideszantdandárt és a 95. külön légideszant-rohamdandárt, amely Toreck irányában harcol, amelyek „rendkívül hatékonyak” voltak „ezen a héten és a háború további heteiben”.
Külön kiemelte a Felderítő Főcsoportfőnökség 9. hadosztályát a „határunktól csaknem 1800 kilométeres távolságban elért pontosság miatt”. Az elnök emlékeztetett az Olenyivkában elkövetett terrortámadás második évfordulójára is.
„A háború egyik legsúlyosabb orosz bűntette. Oroszországot felelősségre kell vonni érte. És ez meg is fog történni. És nincs olyan forgatókönyv, amelyben a gyilkosok büntetlenül maradnak” – mondta.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!