Anatolij Voloscsukot több mint egy éve nyilvánították eltűntnek, az illetékes szolgálatok most erősítették meg a halálhírét – írja a karpat.in a Nagybocskói Községi Tanács információira hivatkozva.
A katona 2023. július 3-án hunyt el a Szumi területen és csütörtökön kísérték utolsó útjára szülőfalujában.
Csütörtökön az oroszok drónokkal támadták Kijevet, ahol Ilja Ponomarjov egykori Duma-képviselő is megsérült. Az orosz politikust az ukrán fővárosi otthonánál érte a csapás, amelyet úgy jellemzett, hogy ez volt „a második születése”.
Ponomarjov volt az egyetlen orosz parlamenti képviselő, aki a Krím 2014-es annektálása ellen szavazott. 2016-ban vonult száműzetésbe, miután sikkasztással vádolták, a februári orosz inváziót követően pedig Vlagyimir Putyin erőszakos eltávolítása mellett érvelt.
Az ukrán Obozrevatel értesülései alapján számolt be a The Moscow Times arról, hogy szerda éjszaka három drón támadta meg Ponomarjov házát.
A képviselő közölt magáról egy képet, ahol az arcát és mellkasát is vér borítja.
A száműzött képviselő túlélte a támadást, amely során az egyik drón öt méterre csapódott be a bejárati ajtótól. Azóta elrendelték a biztonsági őrizetét.
Üdvözöljük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború történéseiről. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!