Index Vakbarát Hírportál

Az ausztrálok elsőként már csecsemőkorban kezdik a végzetes mogyoróallergia kezelését

2024. augusztus 15., csütörtök 15:53

A potenciálisan halálos mogyoróallergia kezelésére csecsemőkorban kezdik az ellenálló képesség erősítését, méghozzá forradalminak nem nevezhető eljárással. Már korábban is ismert volt, hogy az allergia elsősorban a kiváltó anyaggal csillapítható a leginkább.

Ehhez azonban országos program keretében eddig sehol sem folyamodtak. Egyáltalán nem véletlen, hogy elsőként Ausztráliában próbálkoznak vele – az ország ugyanis a földimogyoró-érzékenység tekintetében a világelsők között szerepel.

Minden tizedik gyermek allergiában szenved – jelentette a BBC.

A kijelölt ausztrál gyermekkórházakban, szigorú felügyelet mellett a kiválasztott csecsemők napi rendszerességgel fokozatosan növekvő adag mogyoróport kapnak két éven át.

Az ilyen jellegű orális immunterápiát eddig csak klinikai vizsgálatokban és néhány allergiaközpontban végezték a világ néhány pontján.

Ez az első eset, hogy a mogyoróallergia kezelésére nemzeti modellt dolgoztak ki.

Már 2015-ben kiderült, hogy a csecsemőkorban fogyasztott mogyorótartalmú termékek drasztikusan csökkentik az allergia kialakulásának kockázatát. Egy brit tanulmányban 628 babával végeztek egy kísérletsorozatot. A kutatók megállapították, hogy ezzel a módszerrel akár 80 százalékkal csökkenthető az allergiakockázat.

A mogyoróérzékenységről tanúskodik egy brit televíziós producer esete, aki tíz éve egy budapesti étteremben kapott anafilaxiás sokkot. Így nevezik a szervezetnek allergének által kiváltott súlyos, életveszélyes állapothoz vezető immunológiai túlérzékenységi reakcióját.

Az angol nő esete a budapesti étteremben

Amy May Shead esetében ez a definíció egyáltalán nem nevezhető eltúlzottnak.

A ma 36 éves nő kerekesszékbe kényszerült, nem tud járni és nem lát azok után, hogy barátnőivel beugrott a budapesti vendéglátóhelyre – írta az Express. Egy hosszú vizsgálat végén kiderült, hogy semmilyen kártérítésre nem jogosult – áll az esetének szentelt alapítvány honlapján.

A történteket valószínűleg soha nem sikerül tisztázni.

Miután betértek az étterembe, az angol vendég még egy magyarul írott kártyát is felmutatott, amely arra figyelmeztetett, hogy halálos mogyoróallergiája van. Akárhová utazott, mindig vitt magával egy ilyen, helyi nyelven írott intő jelzést.

A budapesti étterem séfje azt mondta: nem lesz probléma.

Amy May Shead rizses csirkét rendelt, és külön rákérdezett, hogy nem mogyoróolajban sütik-e a húst. Kihozták a csirkét, és nyomban az első falat után súlyos anafilaxiás sokkot kapott.

Az Index három évvel később azonosította az éttermet.

A történtek a tulajdonost is megviselték: azóta sem érti, mi okozhatta ezt a súlyos allergiás reakciót a brit vendégnél. A kérdésre, hogy a történtek óta jobban figyelnek-e a mogyoró és más allergének jelenlétére az étteremben, nagyon határozottan azt válaszolta: már az eset előtt is fokozottan ügyeltek erre.

Amy May Shead esete mindenesetre ékes bizonyítéka, milyen következményekkel járhat a mogyoróallergia, amit az ausztrál orvosok most már csecsemőkortól próbálnak megszüntetni vagy legalább enyhíteni.

Az ausztrál program

A földimogyoró-allergiától az ausztrál gyermekek nagyjából három százaléka szenved egyéves korban. A többi ételallergiától eltérően eddig ezt csak kevesen nőtték ki, így ez a leggyakoribb ételallergia az iskolás korú gyermekek körében is.

Reméljük, most következett el a fordulópont a „szörnyű allergia megfékezésében” – jelentette ki Ged Kearney, az ausztrál egészségügyi miniszterhelyettes.

A térítésmentes programban csak olyan 12 hónaposnál fiatalabb gyermekek vehetnek részt, akiknél már diagnosztizáltak földimogyoró-allergiát. Az egész ország területén 10 kórházat jelöltek ki a megelőző ellátásra.

Az adagolás egyénre szabott, és minden gyermek esetében gondosan kiszámítják a „fenntartó dózist”, amit a kicsinyek két éven át kapnak – magyarázta Tim Brettig, a program vezetője.

Egyeseknél előfordulhatnak mellékhatások, beleértve az allergiás reakciót is, de azok annyira enyhék, hogy nem igényelnek külön beavatkozást vagy kezelést.

A cél a toleranciaküszöb emelése, a kockázat, végső soron pedig a szorongás megszüntetése. Az eredményt a kezelés végén ételallergia teszttel mérik – élesben.

Az orvosok nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy otthon, felügyelet nélkül senki se próbálkozzon az orális immunterápiával.

(Borítókép: Egy ápolónő újszülöttet etet 2022. szeptember 13-án a gabrovói kórházban. Fotó: Nikolay Doychinov / AFP)

Rovatok