Index Vakbarát Hírportál

Harminchét embert ítéltek halálra egy kongói puccskísérletben

2024. szeptember 14., szombat 16:55

Májusban történt sikertelen puccskísérlet a közép-afrikai országban, melyben többen meghaltak, majd a következő hónapban megkezdődött a támadásban részt vevők pere, ahol harminchét embert ítéltek halálra. A halálbüntetést 2024 elején vezették be újra Kongóban.

Egy kongói katonai bíróság pénteken 37 embert ítélt halálra, köztük három amerikait, miután puccskísérlettel vádolták meg őket. A vádlottak, akik között egy brit, egy belga, egy kanadai és több kongói is van, fellebbezhetnek a terrorizmus, gyilkosság és bűnszövetkezet vádjával hozott ítélet ellen. A júniusban kezdődött perben tizennégy embert felmentettek − írta meg a CNN.

Májusban Christian Malanga ellenzéki politikus kezdeményezett puccsot Felix Tshisekedi kongói elnök ellen, sikertelenül, ebben a kísérletben hat embert öltek meg, köztük Malangát is, akit a letartóztatásakor lőttek le, amikor élőben közvetítette a támadást a közösségi médiában − közölte a kongói hadsereg.

Az ellenzéki politikus fiát, aki már amerikai állampolgár, és két társát is elítélték a támadás miatt. Anyja szerint ártatlan, csak követte apját, aki egy száműzetésben lévő árnyékkormány fejének tekintette magát.

A két amerikai állampolgár közül az egyik turistaként érkezett az országba, és Dél-Afrikába, valamint Eswatinibe akart utazni. Míg a másik egy aranybányászattal foglalkozó vállalat révén ismerte meg Christian Malangát.

A kongói televízió élőben közvetítette az ítélethirdetést, melyben a katonai ügyészség kérése nem érvényesült, ugyanis augusztusban a katonai ügyész az összes vádlottra halálbüntetést kért egyetlen kivételtől eltekintve. A közép-afrikai országban 2024 elején állították vissza a halálbüntetést, aminek indoklásában az erőszakra és a militáns támadásokra utaltak.

Rovatok