Több tíz millió poszt és még több komment után úgy tűnik, megérkeztek 2024 „kajafotói”, csak ezúttal nem éttermekből, hanem repülőterekről. A trendre már a hatóságok is felfigyeltek, Budapesten egyelőre nem tartják fel a fotósok a sorokat, de nem is lenne erre esélyük. A reptéri esztétika az idei év egyik legidegesítőbb húzása.
Idegesítették a végtelenül egymás után következő ételfotók az Instagramon vagy a kocsiból kiszállva táncolók videói a TikTokon? Nos, a közösségi média máris egy újabb felkapott trendtől hangos, amely most tényleg több százezer, hacsaknem milliók életét keserítheti meg az egyébként is stresszes várakozással. A repülőtereken ugyanis szélsebesen terjedni kezdett az airport tray aesthetic, azaz a nagyjából reptéri tálcaesztétika elnevezésre fordítható őrület, amely már meghódította az Instagramot, a TikTokot és a Pinterestet is.
A trend egyszerű, legalábbis ami a végeredményt illeti, ám arról senki sem számol be, mi előzi meg az így elkészült fotót. A lényeg, hogy a reptéri biztonsági ellenőrzések során kapott tálcákba minél esztétikusabban kell elpakolni a poggyászt és az egyéb, a fémdetektornál bejelző tárgyakat, mint például az öveket, cipőket, telefonokat, kulcsokat, pipereholmikat, szemüvegeket és órákat. Minél rendezettebb egy ilyen tálca, annál több lájkot kaphat rá a feltöltő – és ezzel akár kaszálhatnak is az ügyesek.
Amiről viszont nem esik szó, hogy milyen előkészítéssel jár egy ilyen fotó elkészítése, akár hosszú percekre is feltartva a többi várakozót.
A trend a CNN szerint egyelőre elsősorban az Egyesült Államokban hódít, és utazó influenszerek kezdték terjeszteni. Ugyanakkor már az Egyesült Királyságba is begyűrűzött. A brit Metro című újság és a The Guardian is arról írt, hogy a tálcákat fotózó turisták kétségkívül a leggyűlöltebb embereknek számítanak most már a repülőtereken.
A Fox News cikke szerint már 90 milliónál tart a témában készült posztok száma, és bár sokan írnak elítélő kommentet ezekhez, ez sem állítja meg a trend terjedését. A CNN megkereste az amerikai Közlekedésbiztonsági Ügynökséget (TSA), amely azt a választ küldte nekik, hogy tisztában vannak a trenddel, és amíg nem okoz jelentős fennakadást, addig nem lépnek fel ellene.
Az Index megkereste a Budapest Airport kommunikációs osztályát, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy
a budapesti repülőtéren nem érzékelhető az említett trend terjedése.
„Az utasbiztonsági ellenőrzés területén biztonsági okokból szigorúan tilos kép- vagy videófelvételeket készíteni. Sok más repülőtérrel ellentétben kollégáink már az ellenőrzésre való felkészülés helyszínén is jelen vannak, és koordinálják a folyamatokat, hogy azok a leggördülékenyebbek legyenek. A biztonsági ellenőrzés során a várakozási idő átlagosan 5 percnél kevesebb, de csúcsidőben is 10 perc alatt van” – emelte ki a BUD válaszában, azaz nem is érdemes próbálkozni a tálcák fotózgatásával.
Nyugaton egyébként már olyan influenszerek is akadnak, akik tanácsokkal látják el a többieket, hogyan is kell ezt ügyesen csinálni. Sokan például arra esküsznek, hogy a fotót az ellenőrző ponton átjutva, kényelmes, félreeső helyen kell megejteni, ahol nem zavarnak senkit. Itt felvetődhet a kérdés, hogy a reptéri biztonsági szolgálat vajon mit szólna, ha tucatjával tűnnének el beléptetés után a tálcák.
Az már szintén nem elkerülendő téma, hogy egy 2018-as kutatás szerint a világ legszennyezettebb tárgyai között tartják számon a repülőtéri biztonsági tálcákat, ugyanis sokkal több organizmust hordoznak magukon, mint például egy nyilvános toalett.
Ez viszont, úgy tűnik, keveseket érdekel. Főleg, mióta a marketingesek is meglátták a trendben lévő potenciált, és több nagy cég is beszállt az őrületbe. Mind könyvkiadók, mind ruha- és táskakészítők próbálják meglovagolni a divathullámot, így reklámozva saját portékáikat.
Sőt, az élelmesebbek már ki sem mennek a repülőterekre. Egy 1,8 milliós nézettséget elérő influenszer például elárulta, hogy az Amazonról rendelte meg a reptéri tálcát, és otthonában készítette el a fotót. Beszállókártyája pedig Photoshop eredménye volt. Véleménye szerint ugyanis ez már egy új, internetes művészeti kifejezésforma, amely sokakban okoz kellemes érzetet.
Ennek persze az ellenkezője is igaz, a CNN megjegyzi, vannak felmérések, amelyek kifejezetten rámutatnak, hogy az ilyen trendek rendkívül károsak a fiatalokra, hiszen úgy érzik, ha nem napi 24 órát töltenek az interneten, akkor kimaradnak valamiből. Sokaknak pedig nincs ennyi idejük és pénzük, így nekik marad a reptéri fotózgatás, ha nem akarnak „trendkívülivé” válni.
(Borítókép: Női kézipoggyász tartalma műanyag tálcán. Fotó: AzmanL / Getty Images)