Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államok döntött, megkezdődik a nemzetközi koalíció kivonulása Irakból

2024. szeptember 28., szombat 14:31

Az Egyesült Államok pénteken hivatalosan bejelentette, hogy az iraki nemzetközi koalíciós misszió 2025 szeptemberéig véget ér. De hangsúlyozták, hogy az amerikai csapatok a nemzetközi misszió vége után is „az iraki katonai misszió átalakításának” részeként az országban maradnak, és az Iszlám Állam (ISIS) elleni misszió ezáltal kétoldalú formában folytatódik.

Az Egyesült Államok nem vonul ki Irakból – mondta újságíróknak egy magas rangú kormányzati tisztviselő, aki hozzátette: „egy olyan típusú produktív, hosszú távú biztonsági kapcsolat felé haladunk, amelyet az Egyesült Államok a világ minden táján élő partnereivel ápol” – számolt be erről a Breaking Defense portál. Mint írták,

az Amerikai Egyesült Államok és Irak megállapodott egy kétfázisú, átmeneti tervben az iraki műveletek (jelenlegi, nemzetközi formában történő) befejezésére vonatkozóan.

Ennek értelmében az első fázisban befejezik a globális koalíció iraki misszióját, valamint a koalíciós erők jelenlétét bizonyos iraki helyszíneken a közösen meghatározott módon is megszüntetik. Ez a szakasz most szeptemberben elkezdődik, és egy évig tart.

A második fázis egy „megegyezést foglal magában. Ez lehetővé teszi, hogy a koalíció Irakból továbbra is támogassa az ISIS elleni műveleteket Szíriában, legalább 2026 szeptemberéig” – mondta egy amerikai kormányzati tisztviselő a döntést ismertetve. Azt nem közölte, hogy hány katona – amerikai vagy koalíciós szövetséges – hagyja el Irakot, de a Reuters szerint „több száz katona” távozhat ennek értelmében. 

Magyar katonák is vannak Irakban a koalíciós erők részeként 

Mint ismert, Magyarország 2015-ben csatlakozott az Iszlám Állam elleni globális koalíciós művelethez.

Tavaly ősszel Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásával összefüggésben. Az Országgyűlés akkor hozzájárult, hogy a Magyar Honvédség továbbra is katonai segítségnyújtással, valamint tanácsokkal segítse az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíciós műveleteket Irakban. 

E feladat elvégzésére egy 20 – váltási időszakban 40 – fős, szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztatnak az országban 2025. december 31-ig.

Magyar részről egyelőre nem reagáltak a közleményre, így nem világos, hogy a magyar kontingenst az Irakkal kapcsolatban bejelentette döntés hogyan érinti. Az viszont az amerikai kormány hivatalos közleményéből is egyértelművé válik: a globális koalíció 2025 őszére feloszlik, de az amerikai haderő továbbra is ott marad, csak innentől kezdve kizárólag bilaterális alapon segítik tovább Irakot a terroristák ellen.

Bár Irakban és a régióban csökkent a jelenlétük az utóbbi években, a szakértők szerint az Iszlám Állam továbbra is valós fenyegetést jelenthet a térségben.

Rovatok