A kínai vezetőt a szovjet típusú összeomlás aggodalma tartja ébren éjszakánként. A kínai kommunisták már régebb óta vannak hatalmon, mint a szovjetek.
Szeptember végén a munkások új építményt emeltek a Tienanmen téren. Ez 18 méter magas, és egy gyümölcsökből és virágokból álló kosárra hasonlít. A kommunista Kína megalakulásának 75. évfordulója alkalmából Peking-szerte hasonló, virágtematikájú kiállítást állítottak fel. Ezek óriási barackokkal és tökökkel voltak tele – a hosszú élet szimbólumaival. Kína vezetője, Hszi Csin-ping azonban aggódik amiatt, hogy pártja uralma milyen hosszú életű lesz – írja elemzésében a The Economist.
Az ünnepségek közepette az állami média nem tett említést egy másik mérföldkőről, amelyet az idei nemzeti ünnep jelent. A Szovjetunió 1991-es összeomlásakor a kommunisták 74 éve voltak hatalmon Moszkvában. A Kínai Kommunista Párt mostanra túljutott a „nagy testvéren”, ahogyan egykor a Szovjetuniót nevezték. Amikor az a birodalom felbomlott, az 1989-es Tienanmen téri tüntetések véres elfojtása friss emlék volt. A kínai párt kíméletlen határozottsággal verte szét az ellenzéket, és tartotta magát távol a Moszkvából indult lökéshullámoktól.
Mostanság Hszi a beszédeiben amiatt aggódik, hogy
a jólét évei miatt a hivatalnokok ébersége meggyengült, ami a szovjet típusú hanyatlás veszélyét vetíti előre.
Hszi még egytucatnyi, a hatalomban eltöltött év után sem tűnik elégedettnek, hiszen ezalatt megtisztította a párt vezetőinek sorát a potenciális riválisoktól, és könyörtelen ideológiai kampányokat folytatott a párt közel 100 millió tagja abszolút lojalitásának biztosítása érdekében.
Az elmúlt néhány év kemény volt. Először is 2022-ben kaotikus körülmények között ért véget Hszi „zéró-Covid”-politikája. Azóta vérszegény gazdasági fellendülés következett be, amelynek nyomán kétségbeesett kísérletek zajlottak arra, hogy ösztönző intézkedésekkel élénkítsék a növekedést. Mindezen problémák közepette a szovjet összeomlásra való emlékeztetés folyamatosan felbukkan a beszédekben, a médiában és a pártértekezleteken. A cél nem az volt, hogy azt sugallják, hogy az ország közvetlen nehézségei megbuktathatják a pártot, hanem az, hogy figyelmeztessék a tisztviselőket, legyenek óvatosak a hosszú távú, tartós veszélyekkel szemben.
2021 végén, a szovjet összeomlás 30. évfordulója körül a párt tisztviselői belső megbeszéléseket kezdtek összehívni, hogy egy ötrészes dokumentumfilmet sugározzanak róla. A sorozat a „történelmi nihilizmus” ellen szónokolt, ami pártnyelven a sztálinizmus és a maoizmus borzalmainak kritikáját jelentette. A szovjet vezetőt, Nyikita Hruscsovot vádolta azzal, hogy 1956-os „titkos beszédével”, amelyben elítélte Sztálin személyi kultuszát, meghatározta az új irányt. Ez „meggyújtotta a nihilizmus tüzét” – hangoztatta a narrátor. Ettől kezdve – sugallta a dokumentumfilm – a szovjet párt kölcsönzött idővel élt. A vetítések hetekig folytatódtak a kormányhivatalokban, állami vállalatoknál és egyetemeken.
2022 októberében, az ötévente megrendezett pártkongresszuson Hszi utalt arra, hogy a szovjet összeomlás még mindig aggodalmat kelt a kínai elitben.
Mindig ébernek kell maradnunk, és elszántan kell megbirkóznunk azokkal a különleges kihívásokkal, amelyekkel egy olyan nagy pártnak, mint a miénk, szembe kell néznie, hogy megőrizzük az emberek támogatását, és megszilárdítsuk a hosszú távú kormánypárti pozíciót
– mondta az egybegyűlteknek.
A „nagy párt különleges kihívásai” kifejezés azóta a pártpropaganda vezérmotívumává vált, nagyrészt a szovjet párt tapasztalataira hivatkozva, amely az egyetlen másik nagy párt, amely Kínát igazán érdekli. A pártkongresszus óta számos könyv jelent meg ezekkel a szavakkal a borítón, köztük legalább három idén. Akadémikusok ontották magukból a témával foglalkozó tanulmányokat. Júliusban az állami televízió az összeomlás elkerüléséről kétrészes dokumentumfilmet sugárzott, amelynek első része a különleges kihívások témáját járta körül.
Hszi továbbra is használta a különleges kihívások kifejezést. Ez volt a témája annak a titkos beszédnek, amelyet 2023 januárjában tartott a párt Központi Bizottsága előtt. Ennek egy részét idén márciusban tették közzé.
Ahogy a párt egyre nagyobb lesz, egyesek kis klikkeket vagy frakciókat alakíthatnak, vagy olyan magatartást tanúsíthatnak, amely aláássa a párt egységét és harci erejét. Egy erődítményt belülről lehet a legkönnyebben meggyengíteni. Az egyetlenek, akik legyőzhetnek minket, mi magunk vagyunk
– mondta.
A legtöbb elemző egyetért abban, hogy ma nincsenek nyilvánvaló szakadások a pártban, de azok esetleges újbóli megjelenése egyértelműen aggasztja a vezetőt.
Augusztusban Hszi ismét megemlítette a szovjet történelmet. Az alkalom Teng Hsziao-ping születésének 120. évfordulója volt. Ő volt az a vezető, aki az 1970-es évek végén elindította Kína „reform és nyitás” politikáját. Tenget dicsérte, amiért 1989-ben „határozottan szembeszállt a zavargásokkal” Kínában „a Szovjetunió felbomlásának és a kelet-európai drámai változásoknak a hátterében”.
Abban a hatalmas mennyiségű irodalomban, amelyet Kína az 1990-es évek óta a szovjet összeomlásról készített, Hszi alatt hangsúlyeltolódás történt. Teng támogatói a Szovjetunió sorsát arra használták, hogy visszavágjanak a párt ideológusainak, akik a gazdasági reformjait a marxizmus elárulásának tekintették. Érvelésük szerint a hasonló dogmatizmus tönkretette a szovjet gazdaságot, és felszította a közvélemény elégedetlenségét, ami felgyorsította az ország bukását. Lényegében ez volt Teng 1992 eleji „déli körútjának” üzenete, amely újraindította reformprogramját.
Hszi inkább a szovjet párt ideológiai és szervezeti fegyelmének elvesztésére összpontosít. Ez nyilvánvaló abban a hatalmas erőfeszítésben, amelyet a párt alulról történő újjáépítésére, a párt magánvállalatokban való jelenlétének megerősítésére és a párttagok körében a parancsainak való teljes engedelmesség kikényszerítésére tett. A szovjet összeomlás után Teng és közvetlen utódai felhagytak a politikai reformról szóló beszéddel, de még mindig tűrtek korlátozott kísérleteket, például engedélyezték, hogy a kis civil szervezetek segítsenek az igazságtalanságok áldozatainak.
Hszi Csin-ping ezzel szemben szétzúzta a civil társadalmat. A kínai akadémikusok világossá teszik, hogy miért, és azzal érvelnek, hogy a nyugati támogatású civil szervezetek szerepet játszottak a szovjet párt szakadékba taszításában.
A kínai propagandisták nem foglalkoznak egy olyan problémával, amely az autokráciák közös jellemzője: hogyan lehet biztosítani a hatalom zökkenőmentes átadását, ha egy vezető lemond vagy meghal. 2010-ben, két évvel Hszi hatalomra kerülése előtt jelent meg Kínában egy könyv – Az igazság a Szovjetunióról: 101 fontos kérdés –, amely elemzéseket tartalmazott az utódlási viszályokról. A moszkvai kommunista uralom idején a vezetők kiválasztását „brutális belső hatalmi harcok jellemezték, amelyek végén a jelöltről a színfalak mögött egymaroknyi vénember döntött – vagy akár pártpuccsal oldották meg”.
Úgy tűnik, Hszi nem vonta le a tanulságokat. Nem mutatott érdeklődést utódja kiválasztása iránt, és megváltoztatta az addigi íratlan szabályokat, annak érdekében, hogy addig tarthassa meg a hatalmat, ameddig csak akarja. Egy esetleges kaotikus átmenet a Hszi utáni Kínában pedig ismét a Szovjetunió viharos történelmének emlékét idézheti fel – írja a lap.
(Borítókép: Hszi Csin-ping 2022. október 23-án Beijingben. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images)