Index Vakbarát Hírportál

Megtorlásra készül Erdogan, senki nem menekül „az isteni igazságszolgáltatás elől”

2024. október 23., szerda 06:35

Recep Tayyip Erdogan török elnök megfogadta, hogy gyökerestül felszámolják a hétvégén amerikai emigrációban meghalt Fethullah Gülen török muzulmán hitszónok mozgalmát (Fetö). A keddi, állami televíziónak mondott beszédében árulónak nevezte az egykori hitszónokot, akit a puccskísérlet szervezésével vádolt.

Recep Tayyip Erdogan hajdani szövetségesét, Fethullah Gülent teszi felelőssé a mintegy 250 ember életét követelő 2016. július 15-i puccskísérletért.

Államként addig fogjuk harcunkat eltökéltséggel folytatni, míg a Fetöt gyökerestől ki nem irtjuk. E hiénafalka nyomában leszünk mind Törökországban, mind a világ legeldugottabb zugaiban

− hangsúlyozta a török elnök, aki Gülent a legfőbb árulónak nevezte az állami televízióban kedden mondott beszédében.

„Ezeknek az árulóknak sikerült meglógniuk a török igazságszolgáltatás elől köszönhetően azoknak, akik védelmükbe vették őket. Elmentek anélkül, hogy számot adtak volna a mártírok véréért” − emelte ki. „De nem fog nekik sikerülni elmenekülni az isteni igazságszolgáltatás elől, és tudjuk, hogy Allah ítéletei szigorúak” − tette hozzá.

Fethullah Gülen 1999 óta élt emigrációban az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban. A török hatóságok 2017-ben megfosztották állampolgárságától.

A török hatóságok a 2016-os puccskísérletet követően keményen felléptek a Gülen-mozgalom tagjaival szemben, amit a mozgalom vezére boszorkányüldözésnek nevezett.

Az intézkedéssorozat részeként több tízezer embert tartóztattak le feltételezett érintettségük miatt a hatalomátvételi próbálkozásban. A Gülen-mozgalom támogatói közül 130 ezer embert bocsátottak el az állami hivatalokból, valamint több mint 20 ezer embert távolítottak el a hadseregből − tájékoztatott az MTI.

Rovatok