Index Vakbarát Hírportál

A szmog nem áll meg a határon: indiai füstködben fuldokol Pakisztán

2024. november 7., csütörtök 18:50

Pakisztán keleti térségét elárasztotta az Indiából származó, súlyosan szennyezett levegő. A legnépesebb tartomány, Pandzsáb vezetői párbeszédet kezdeményeztek az indiai kormánnyal a helyzet megoldására.

„Nem hibáztatunk senkit, ez egy természeti jelenség” – jelentette ki minden esetleges félreértést előre tisztázandó a pandzsábi környezetvédelmi miniszter. Leszögezte azonban, hogy a több mint 14 millió lakosú Lahorban, Pakisztán második legnagyobb városában „bizonyos értelemben az Indiából áramló keleti szélfolyosó miatt szenvedünk”.

A határtól alig 25 kilométerre fekvő nagyvárosban napokkal ezelőtt minden idők legmagasabb légszennyezettségi szintjét mérték. Sűrű ködfátyol borította be a térséget, de tejszerűnek nem lehetett nevezni. A színe baljósan sárga.

A légszennyezés Észak-Indiában és Kelet-Pakisztánban minden tél küszöbén felerősödik. Ilyenkor égetik a mezőgazdasági hulladékot a gazdák, ilyenkor gyújtják be a széntüzelésű erőműveket, az utakon pedig csak lépésben lehet döcögni, akkora a forgalom.

Három éve Újdelhi környékén öt hőerőművet állítottak le, hogy javuljon a levegő minősége.

Egy október végi séta az indiai fővárosban felér két csomag cigaretta elpöfékelésével.

Az iszonyúan szennyezett levegőt nem tartóztatja fel a Wagah határátkelő Pandzsábban, ahol minden napnyugtakor kakaskodó katonai parádéval zárják le a két szomszédos országot elválasztó kaput.

A látványosság annyira népszerű, hogy lelátót építettek a több ezres közönségnek, amely minden sötétedés előtt a saját, akrobatikus mozdulatokkal masírozó határőreinek szurkol.

Klímadiplomáciát szorgalmaznak

A közvetlen szomszédságában, a pakisztáni oldalon fekvő Lahorban a levegőminőségi index a város egyik részén meghaladta a rekordot jelentő 1900-as értéket – tudatta a globális levegőminőséget nyomon követő IQAir. Ez több mint hatszorosa az egészségre veszélyesnek tartott szintnek.

Klímadiplomáciára van szükségünk a regionális és globális kérdés megoldásában

nyilatkozta ezek után a CNN-nek a pandzsábi környezetvédelmi miniszter. Rádzsa Dzsahangir Anvár az indiai kormánynak küldött levelében szorgalmazta a párbeszéd haladéktalan megkezdését.

Pandzsáb pakisztáni oldalán 127 millió ember él. A szmog most már nemcsak az indiaiak, hanem az ő életüket is megkeseríti.

A két szomszédos, mesterséges úton szétválasztott ország kapcsolata évtizedek óta feszült, néha egyenesen ellenséges, a közös gond azonban valószínűleg egy tárgyalóasztalhoz ülteti képviselőiket.

Több száz millió ember életét rövidíti meg

A rendkívül szennyezett levegő miatt Lahorban egy hétre bezárták az általános iskolákat, korlátozták a grilléttermek működését, a motoros riksák használatát és az építkezések munkaidejét.

A világ egyik legszennyezettebb levegőjű városának tartott Újdelhiben a levegőminőségi index „csak” az 500-as szintet érte el. Ez is veszélyes, a melegebb, szelesebb időjárás azonban enyhítette a szmogot.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szennyezett levegő számos betegség, köztük a tüdőrák, a stroke és a szívbetegségek kockázatának növekedéséhez vezet.

Szakértők szerint India légszennyezettsége olyan súlyos, hogy a szmog több száz millió ember életét évekkel rövidíti meg.

Ez nemcsak politikai, hanem humanitárius kérdés is

– szögezte le a pandzsábi főminiszter. Marjám Navaz szerint a „szelek nem tudják, hogy határ választ el országokat”.

A levegő minősége télen kiváltképp romlik, mert a hidegebb és szárazabb légáram megfékezi a szennyezést, ahelyett, hogy tovább görgetné, mint a meleg levegő.

Az avarégetést Indiában nem sikerült visszaszorítani. A pakisztáni Pandzsábban olyan vetőgépeket kapnak a gazdák, amelyek alternatív módszerrel ártalmatlanítják a növényi maradványokat.

(Borítókép: Lahore, Pakisztán 2021. november 24-én. Fotó: Mohsin Raza / Reuters)

Rovatok