2023 májusában egy kábítószeres befolyásoltság alatt álló férfi felhajtott a frankfurti repülőtér kifutópályájára, majd megölelte a német kancellárt, Olaf Scholzot. A 48 éves elkövetőt közúti közlekedés veszélyeztetésével és birtokháborítással vádolják. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó esetet követően a biztonsági szolgálatoknál vizsgálatot kezdeményeztek.
Közúti közlekedés veszélyeztetésével és birtokháborítás vádjával bírósági eljárás indult egy férfi ellen, aki 2023 májusában a frankfurti repülőtéren átölelte a német kancellárt, miután kábítószer hatása alatt járművével sikerült felhajtania a kifutópályára, ahol a kormány repülőgépe várta Olaf Scholzot − közölte a frankfurti ügyészség.
A frankfurti kerületi bírósághoz benyújtott vádirat szerint a férfi a kancellárt szállító autókonvojhoz csatlakozva jutott át a biztonsági ellenőrző pontokon és érte el a kifutópályát, ahol kiugrott az autójából és megölelte Scholzot, amikor a politikus éppen felszállt a várakozó gépre.
Az ügyészek szerint a férfi kokain befolyásoltsága alatt állt, és nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy ki utazik a konvojban, amikor észrevette az autópályán. Scholz látszólag nyugodtan fogadta a gesztust, később pedig azt mondta, hogy nem érezte fenyegetve magát.
Vallomása szerint a terhelt azt hitte, hogy a konvoj egyik járművét unokatestvére vezeti, mivel rokona egy hasonló típusú autó tulajdonosa, a menetoszlopban haladó járművek pedig „olyan barátságosnak” tűntek számára.
A bizarr incidens jelentős sajtóvisszhangot váltott ki Németországban, a kancellár védelmével megbízott biztonsági szolgálatoknál pedig vizsgálat indult − tájékoztatott az MTI.