Joseph Nye politikatudós nyomán a szakirodalom puha hatalomnak hívja egy állam erőkivetítésének kulturális aspektusát. Ennekk természetesen a világszerte milliárdok által nézett amerikai karácsonyi filmek is részei.
Amerikaiak milliói számára a „karácsonyi film” kifejezés egyre inkább nem a régi, szeretett klasszikusokra, hanem a Netflixen, a Hallmark Channelen és egyéb streaming platformokon bemutatott szezonális filmek új műfajára utal. Időnként ezek annyira egyformának tűnnek, hogy a címüket – és még a cselekményleírásokat is – felcserélhetnénk anélkül, hogy bárkit összezavarnánk.
Mégis helytelen lenne teljesen lenézni ezeket a filmeket. Persze követnek bizonyos konvenciókat, de a Marvel-blockbusterek is ezt teszik. Ráadásul ezeknek a filmeknek sokkal nagyobb a közönsége, mint gondolnánk.
A Hallmark Channel, amely sokat tett a műfaj meghatározásáért, az egyik legnézettebb szórakoztató kábelcsatorna az Egyesült Államokban – és a nők körében rendszeresen az egyik legnépszerűbb a legfontosabb demográfiai csoportokban. Nézők tízmilliói kapcsolnak be, hogy megnézzék a csatorna legalább egy karácsonyi filmjét – és még többen a Netflix és más platformok hasonló filmjeit − írja a Foreign Policy.
És hogy mi köze van az amerikai karácsonyi filmeknek a globális hatalomkivetítéshez? Hogy ezt pontosan megértsük, látnunk kell, hogy a Netflix ma már a soft power, azaz a nemzetközi kapcsolatokban a vonzerő hatalmaként ismert „puha hatalom” rendkívül erőteljes közvetítője. A puha hatalmat általában egy ország kultúrájának, politikai eszméinek és külpolitikájának vonzereje jellemzi. A puha hatalom előmozdításának egyik legfontosabb eszköze a nyilvános diplomácia. A Netflix is amerikai vállalat, ezért joggal gondolhatjuk, hogy elsősorban az amerikai soft power terjesztését segítené a külföldi közönség körében. Ez azonban egyre pontatlanabb, vagy legalábbis korlátozó nézet − a Netflix mára már az egész globális Nyugat (amibe beleértjük Dél-Koreát és Japánt is) puha hatalomkivetítését biztosítja.
A platform ma már nemcsak több mint 190 országban streamel, hanem számos helyen filmeket is gyárt. Ez felbecsülhetetlen értékű platformot biztosít a kevésbé tőkeerős nemzetek számára, hogy szélesebb, potenciálisan globális közönséghez jussanak el − fogalmaz a Modern Diplomacy.
A jelenség megértéséhez szükséges néhány lépést hátrálni. Először jött az Egyesült Államok a mindenható Hollywooddal, és kisebb mértékben más nyugati országok, amelyekkel csak Japán vetekedett (és időnként még le is előzte őket az animének köszönhetően). Ezt az időszakot aztán egy eklektikus sokszínűség követte, ami olyan különböző gyártókat foglal magában, mint Hongkong és Bollywood, és ami folyamatosan szerzett közönséget a határain túl is.
A közelmúltban Dél-Korea volt az első ország, amelyik a soft power, az általános vonzerő és a puszta „coolness” kvintesszenciájaként jut eszünkbe. Mindez talán a K-poppal − a könnyűzene újraértelmezésével − kezdődött, vagy még korábban az olyan márkáknak köszönhetően, mint a Samsung és az LG, de hamarosan kiterjedt a filmekre és sorozatokra, az ételekre, a divatra és a stílusra, nem is beszélve a szépségápolásról.
Ha minden karácsonyi film fináléja arról szól, hogy megtaláljuk a karácsony igazi értelmét, akkor mi a karácsonyi filmek igazi értelme? Ezek a filmek nagyon is sokat elárulnak az amerikaiakról és a világban elfoglalt helyükről.
A karácsonyi filmek azt mutatják, hogy az a világ, amelyben az amerikaiak élni akarnak, nem az a világ, amelyet ők teremtettek. A legtöbb amerikai külvárosokban él, de az ünnepi filmek a kisvárosok és a kisvárosnak tűnő nagyvárosok világában léteznek. A legtöbb amerikai alacsony státuszú szolgáltatói munkakörben dolgozik, de az ünnepi filmek azt ígérik, hogy a munka távol áll a karácsony igazi jelentésétől. A reálgazdaságot a profitéhes óriásvállalatok uralják, de a karácsonyi filmekben a társadalmukba mélyen beágyazott kisvállalkozások szerepelnek.
A műfaj egy olyan országot is tükröz, amely kevésbé elégedett a globális vezetés terhével, mint azt az elit diskurzus sugallja. A karácsonyi filmek közönsége távolról sem vágyik arra, hogy a nemzetközi közösséget vezesse, hanem inkább otthon akar boldog lenni, amíg a külföldiek azt csinálnak, amit éppen akarnak – írja a Foreign Policy.
A fekete, LMBT és még a nem keresztény amerikaiaknak is egyre több olyan ünnepi film készül, amelyik az ő történetüket mutatja be – még akkor is, ha ezek a történetek eddig többnyire csak különböző színű cukormázak voltak ugyanazon a süteményen. Az amerikai álom karácsonyi változata a fikcióban mindenki számára befogadható.
Az az Amerika, amelyet az amerikaiak – vagy legalábbis jelentős részük – akar, nem a polgárháborús fenyegetések és a globális ambíciók Amerikája, hanem egy meghitt nappali, ahol a kandalló mellett mindenki az ünneppel azonosul.
(Borítókép: gorodenkoff / Getty Images)