Magyar idő szerda este lövések dördültek el Csád fővárosában, az elnöki palota közelében. Feltételezések szerint egy puccskísérletről lehet szó, ami mögött a Boko Haram terrorszervezet állhat. A csádi kormányzat szerint a támadást visszaverték.
Cikkünk frissült!
Először a közösségi médiában jelentek meg beszámolók a lövöldözésről, majd a Reuters hírügynökséggel két helyi lakos is közölte, hogy valóban lövések dördültek el a fővárosban, N’Djamenában, az elnöki palota közelében. Közölték azt is, hogy
Katonai járművekből álló konvojokat láttak a közép-afrikai ország elnöki székháza felé haladni.
A hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak a sajtó megkeresésére arról, hogy mi történt. Az AFP hírügynökség egy biztonsági forrásra hivatkozva azt közölte, hogy fegyveresek támadták meg az elnöki épületet.
„A Place de Nation téren ragadtam az elnöki hivatal előtt, mert heves lövöldözést hallok, és minden irányból katonai járművek jönnek” – mondta az egyik lakos, Abbas Mahamout Seid a Reutersnek a helyszínről.
Az al-Arabíja tévécsatorna eközben úgy tudja, hogy többen meghaltak és megsérültek a helyszínen. Ők azt is közölték, hogy információik szerint
a Boko Haram nevű terrorcsoport indított támadás a palota ellen, és több sérült és halott is van a helyszínen.
A csatorna forrásai azt is tudni vélik, hogy Mahamat Idriss Deby csádi elnök is a palotában volt a támadás idején.
Frissítés: Az AFP helyszíni tudósítója szerint az elnöki hivatalba vezető összes utat lezárták, és harckocsikat lehetett látni a főváros utcáin. Mindeközben egy csádi kormányszóvivő, Abderaman Koulamallah egy Facebook-videóban, az elnöki palotából nyilatkozva közölte, hogy konktroll alatt tartják a helyzetet (a felvételen több katona is látható volt vele együtt).
Egy kis incidens volt…
– mondta a történtekről a szóvivő, aki azt is hozzátette a France24 szerint, hogy most már „minden nyugodt” a helyszínen és „ezt az egész destabilizációs kísérletet sikerült eltörölni”.
Eközben egy állítólagos helyszíni videó is napvilágot látott a közösségi médiában, amelyen lövések hallhatók, és több fegyveres holtteste is látható (a videó itt megtekinthető, de megtekintését csak saját felelősségre ajánljuk). Továbbá úgy tudni, hogy a támadók közül néhányat sikerült élve elfogni.
Mint az AFP megjegyezte, a lövöldözés kevesebb mint két héttel azután tört ki, hogy az országban vitatott általános választásokat tartottak. A kormány a katonai diktatúra megszüntetése felé tett kulcsfontosságú lépésként üdvözölte a választásokat, de a szavazást alacsony részvételi arány és az ellenzék csalásról szóló vádjai kísérték.
Hozzátették: a Csád-tó térségében eközben a Boko Haram ismétlődő támadásai voltak jellemzőek a közelmúltban, miközben a csádiak megszüntették hosszú ideje tartó katonai megállapodásukat a franciákkal, és a szudáni kormányzat azzal is megvádolta őket nemrég, hogy beavatkoznak a szomszédos országban pusztító konfliktusba, az évek óta tartó polgárháborúba.
Csádba egy katonai misszió részeként magyar honvédek is mehetnek a közeljövőben. Arra a kérdésre, hogy ez 2025-ben megtörténik-e, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt válaszolta az Indexnek előző év végén, hogy „A magyar katonák készen állnak”.
Bár a Boko Haram elsősorban Nigériában aktív, de Csádban is jelen vannak (elsősorban az ország nyugati részén). Tavaly ősszel szintén ők lehettek az elkövetői egy terrortámadásnak, amelyben legalább negyven csádi katona halt meg.