Az ukránok elfogtak egy olasz pizzakészítőt, Giovanni Cennit, aki önként jelentkezett az orosz hadseregbe tavaly ősszel – számolt be a Today.it portál.
A fogságba esett Cenniről egy rövid videó is napvilágot látott, amelyben azt mondta:
Giovanni vagyok, olasz, jó estét.
A portál szerint Giovanni Cenni 2024. november 13-án vonult be az orosz hadseregbe, hogy részt vegyen az Ukrajna elleni háborúban. A kijevi hírszerzés a donbásszi Kupjanszk térségében fogta el január 7-én vagy 8-án (vagyis feltételezhetően valamikor az éjjeli/hajnali órákban), miközben egy ellenséges vonalak mögötti felderítő és hírszerző műveletet hajtott végre.
Az olasz férfiről egy, az orosz védelmi minisztérium által kiállított dokumentumot is közzétettek, amely tartalmazza a hivatalos adatait. Korábban Oroszországban, a szamarai tiszteletbeli olasz konzul pizzériájában dolgozott.
A Today.it szerint Cenni eredetileg Campania tartományból származik, és azt lehet olvasni róla a régi LinkedIn-oldalán, hogy a nápolyi La figlia del presidente nevű pizzázóban is dolgozott (ezt egyébként a szóban forgó étterem csütörtökön cáfolta, és azt állítják, hogy semmi közük nem volt hozzá). A szamarai olasz konzul, Gianguido Breddo viszont elismerte, hogy valóban az alkalmazottja volt Cenni, de nagyjából egy évvel ezelőtt felmondott, és valahova Volgográd környékére költözött.
Különleges személy volt, nápolyi, heves jellem, és nos, most, hogy megtudtam, hogy harcolni ment, nem lepődtem meg rajta
– mondta a konzul.
A Today szerint Gianguido Breddo ismert személynek számít Szamarában, és van róla legalább egy olyan fotó is, amelyen kifejezte csodálatát Vlagyimir Putyin orosz elnök iránt is. A képen egy „Putyin barátja vagyok” feliratú medvés pólóban látható.
Giovanni Cennivel kapcsolatban pedig megjegyezték: hogy mi késztetett egy nápolyi pizzaséfet arra, hogy jelentkezzen az orosz hadseregbe, és egy ukrajnai lövészárokban kössön ki, az egyelőre nem világos – bár az orosz oldalon harcoló külföldiek nagy többsége a zsoldért teszi ezt, nem az ideológiai szimpátia miatt.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!