Az év első napjával Ukrajna leállította az Oroszországból Európába irányuló földgázszállítást. Robert Fico szlovák miniszterelnök pedig erre válaszul egy háromtételes retorziós csomagot helyezett kilátásba Ukrajnával szemben, ugyanis személyesen Zelenszkij ukrán elnököt teszi felelőssé a Szlovákiát hátrányosan érintő döntésért – írja elemzésében az Economx, kibontva az ügy részleteit.
A szlovák kormánypárt készen áll arra, hogy tárgyaljon a Szlovákiában élő ukrán menekülteknek szóló támogatások jelentős csökkentéséről – helyezte kilátásba Robert Fico szlovák miniszterelnök, reagálva arra, hogy Kijev 2025. január 1-jétől leállította az Ukrajnán keresztül történő orosz gáztranzitot.
A szlovák kormányfő továbbá „szabotázsnak” nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lépését, hozzátéve, hogy ezzel szándékosan károsítja Szlovákia, valamint az unió büdzséjét.
Emlékezetes, hogy a szlovák miniszterelnök december végén egy Facebook-videóban jelentkezett be, és ebben ismételten megfenyegette Ukrajnát.
Január 1-je után megvizsgáljuk a helyzetet, és felmérjük annak lehetőségét, hogy viszontválaszt adjunk Ukrajna számára. Ha elkerülhetetlen, akkor leállítjuk az elektromos áram szállítását Ukrajnába, vagy valami más intézkedést hozunk.
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az orosz gáz alternatív útvonalakon történő szállítása jelentős többletköltséggel járna, és az ukrajnai tranzit leállítása az Európai Unió versenyképességét is hátrányosan érintené, becslései szerint a 27 tagállamnak az ebből adódó költségei a 120 milliárd eurót is elérhetik a következő két évben.
Az Economx szakértő segítségét kérte az üggyel kapcsolatos következő kérdések megválaszolására:
– tette fel a kérdéseket a bejelentések hírére az Economx Vass Ágnesnek, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatójának.
A gázt ugyan már más forrásokból biztosítják a szlovákok, a Testvériség gázvezeték leállításával Szlovákia is jelentős tranzitdíjtól esik el: évente 500 millió eurót veszít így.
Ami a költségeket illeti, ezek kezelhető méretűnek tűnnek
– állítja a közép-európai régió szakértője, aki idézi a Szlovák Gázművek számítását arról, hogy a megnövekedett szállítási útvonalak miatt innentől évente körülbelül 100 millió eurós többletköltséget jelent a földgáz beszerzése.
Robert Fico pedig egyenesen az ukrán elnököt hibáztatja a kialakult helyzetért, ahogy a tranzit leállítása kapcsán azt is felhozza: nem érti, Ukrajna miért utasítja vissza a tűzszünet lehetőségét.
A lengyel kormány készen áll arra, hogy növelje a hazai energiatermelést, kompenzálva az egyensúlyhiányt, amelyet a szlovák lépés esetén Ukrajna áramrendszere szenvedne el
– mondta az egyik lengyel tisztviselő december végén. A szlovák miniszterelnök akkor kilátásba helyezte, hogy megvizsgálják a helyzetet január elseje után, és felmérik annak lehetőségét, hogy visszavágjanak Ukrajnának, mondjuk az áramszállítás leállításával.
Ám ezzel is jelentős összegektől esne el Szlovákia, mert Ukrajna fizet az áramért, nem ingyen kapja
– világított rá az Economx, megjegyezve, hogy a háborúban súlyosan megrongálódott energetikai infrastruktúra miatt exportál áramot Szlovákia Ukrajnába. Szlovákia hozzájárulása a teljes tavalyi ukrán importból 23 százalékot tett ki, amivel hazánk mögött a második helyen áll.
A Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatója szerint a szlovák áram elmaradása valóban súlyos kiesés lenne Ukrajna számára, ám Lengyelország időközben jelezte: Szlovákia árammegvonása esetén készek a kieső mennyiség biztosítására.
A szakértő kiemelte: Szlovákia sem december 30-án értesült arról, hogy Ukrajna december 31-én már nem engedi át az orosz földgázt. Figyelembe véve, hogy a szlovák gázművek, az SPP is folyamatosan dolgozik azon, hogy más útvonalon is érkezzen földgáz az országba, például Azerbajdzsánból, illetve hogy az orosz gáz kiesése várhatóan nem jelent gondot majd az ország számára – Robert Fico reakciói elsősorban a választóknak szólnak.
Robert Fico kormánya kénytelen nagyobb megszorításokkal kezdeni az évet, így számára a helyzet lehetővé teszi, hogy hibáztasson valakit. Ez esetben Zeleszkij ukrán elnökből kreáljon bűnbakot. Nyilván lehetősége van blokkolni az Ukrajnának nyújtott támogatásokat vagy az ország uniós csatlakozási folyamatát, de Robert Ficótól megszokhattuk már, hogy néha mond nagyokat, de ezeket ritkán váltja valóra. A legtöbb esetben Pozsonyban kritikusan nyilatkozik, ám Brüsszelben beáll a többségi akarat mögé
– magyarázza Vass Ágnes, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a szlovákoknak elsősorban nem a gázhiány, hanem a magasabb ár a probléma. Mint korábban leszögeztük, megközelítőleg 500 millió eurót veszít az ország a tranzitdíj elvesztéséből, amit máshonnan kell pótolnia, hogy a végfelhasználók, vagyis a lakosok ne érezzék meg az áremelkedést.
„Az ukrán menekültek állami támogatásának csökkentését 2025. március 1-jétől egyébként is tervezi a szlovák kormány, és erről már tavaly novemberben is szó volt. Ennek értelmében az eddigi 120 nap helyett csak 60 napig tartózkodhatnak a menekültek az ideiglenes szállásaikon” – fejtette ki a második lépésről, a Szlovákiában tartózkodó ukrajnai menekültek támogatásának korlátozásáról a Magyar Külügyi Intézet szakértője.
Vass Ágnes hozzátette: a szlovák belügyminisztérium 2024 júliusi adatai szerint akkor körülbelül 122 ezer ukrajnai menekült tartózkodott Szlovákiában.
Szintén tavalyi belügyi statisztika, hogy az Ukrajnából érkezők átlagosan két hónap alatt találnak munkát és lakhatást Szlovákiában, amiben nagyban segíti őket, hogy a szlovák és az ukrán nyelv viszonylag közel áll egymáshoz.
Az ő támogatásukra fordított összegek lefaragásával több millió eurót tudna spórolni a kormány.
Végül csütörtökön tárgyalt Brüsszelben a szlovák kormánydelegáció az Európai Bizottság képviselőivel a földgázszállítás tranzitjának leállításáról. Ezt követően a már ismert retorziók mellett Robert Fico egy újabbat helyezett kilátásba.
A lehetséges válaszintézkedések között megismételte, hogy Pozsony elvehet az ukrán menekülteknek nyújtott humanitárius segélyből, vagy teljesen leállíthatja azt, illetve lekapcsolhatja a villamosáram-szállítást Ukrajnába
– világított rá az Economx. Továbbá Robert Fico azt is belengette: amennyiben nem születik megoldás a gáztranzit ügyében, Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat. Például az Európai Tanácsban is érvényesítheti vétójogát.
A csütörtöki brüsszeli találkozónak nem csak újabb ficói „bosszúforgatókönyv” lett az eredménye, abban is megállapodtak, hogy szakértői csoport jön létre Szlovákia, az Európai Unió és Ukrajna képviselőinek részvételével az ukrajnai gáztranzit lehetséges megújításának ügyében.
Ám ha ez nem vezet eredményre, akkor jön Robert Fico és az Ukrajnát célzó „barátságtalan” döntések
– írja a lap, megjegyezve, hogy jó hír az ukránoknak, hogy Robert Fico konstruktívnak minősítette az Európai Bizottság képviselőivel folytatott gáztranzit-tárgyalásokat.
A szlovák kormányfő szerint a helyzet komolyságát Dan Jörgensen energiaügyekért felelős uniós biztos is tudatosította; az Európai Bizottságnak is érdekében áll, hogy minél előbb megoldás születhessen a problémára. „Jó és nyílt megbeszélést folytattunk az energetikai helyzetről”– szerepel Robert Fico és Dan Jorgensen közös nyilatkozatában.
Vass Ágnes azt is elmondta: a szlovákiai felhasználók egyelőre nem érzik meg a gázárak emelkedését, elsősorban az állami támogatásoknak köszönhetően. Ám ez hosszabb távon aligha lesz tartható. Szerda esti Facebook-videója alapján Fico mindent elkövetett Brüsszelben, hogy az uniós energetikai biztost „felébressze” és meggyőzze: Szlovákia és az EU sem áll jelenleg háborúban Ukrajnával, vagyis nincs értelme annak, hogy az orosz gáztranzit leállt az ország területén.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folymatosan követi, szombati élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.
(Borítókép: Robert Fico szlovák miniszterelnök Moszkvában, Oroszországban 2024. december 22-én. Fotó: Sputnik / Artyom Geodakyan / Pool / Reuters)