„Az ökológiai katasztrófa mértéke jelentősen meghaladja a hatóságok kezdeti állításait” – fogalmazott a Krasznodari terület kormányzója, miután elsüllyedt a Kercsi-szorosban két, kőolajszármazékokat szállító tartályhajó. Venyamin Kondratyjev közölte, hogy a Fekete-tenger mélyén mintegy 5 ezer tonna fűtőolaj maradt, ami „egyfajta zselészerű massza, ami nem mozog sehová”.
Az orosz közlekedési minisztérium korábban 2400 tonna tengerbe kerülő fűtőolajról beszélt. A tankerhajók elsüllyedése miatt kialakult helyzet után csaknem 155 ezer tonna fűtőolajjal szennyezett homokot kellett elszállítani a Krasznodari terület partjairól, a Krím félszigetnél pedig nagyjából 43 ezer tonna szennyezett talajt gyűjtöttek össze.
Ezenkívül kőolajszármazékok kerültek az Azovi-tenger partjára a megszállt Berdjanszk közelében, a Zaporizzsjai területen, ahol a szennyezett partszakasz hossza több mint 14 kilométer – írja a Kárpáti Igaz Szó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált Robert Fico szlovák miniszterelnök botrányos megjegyzéseire, és emlékeztette az elnököt, hogy ő volt az, aki visszautasította Ukrajna segítségfelajánlását az Oroszországból érkező gázszállítások felfüggesztésének hatásainak enyhítésére – írja az Ukrajinszka Pravda.
Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök visszatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásból, és most Pozsonyban van. Nehéz lehet neki, hogy dicsekvés helyett a saját hibáit próbálja most kijavítani
– fogalmazott Zelenszkij.
Az ukrán elnök nyilvánvaló hibának nevezte, hogy a szlovák miniszterelnök abban reménykedik, hogy „a végtelenségig megőrizheti az Oroszországgal való együttműködés árnyékos terveit”.
Felajánlottuk segítségünket Szlovákia népének az Oroszországból érkező gáztranzit hiányához való alkalmazkodás időszakára, de Fico arrogánsan visszautasította. Európában sokan figyelmeztették őt, hogy nem teheti meg azt, hogy nem csinál semmit és csak vár. Most PR-ral, hazugságokkal és hangzatos vádaskodásokkal próbálja magáról másra hárítani a felelősséget
– hangsúlyozta az államfő.
Zelenszkij szerint a probléma azonban az, hogy Fico Moszkvára fogadott, és nem a hazájára, nem az egységes Európára, és nem a józan észre. „Kezdettől fogva vesztes fogadás volt ez” – tette hozzá.
Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Európába irányuló energiaellátás további diverzifikálása, az Európai Bizottsággal való együttműködés, valamint az amerikai gázszállítások esetleges növelése az új kormány által „segít majd leküzdeni azokat a problémákat, amelyek egyes európai szereplők rövidlátása miatt merülnek fel”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!