Index Vakbarát Hírportál

A Hamász gyakorlatilag visszaszerezte az irányítást Gázában

2025. január 24., péntek 21:15

Miután a Gázai övezetben életbe lépett tűzszünet után az izraeli csapatok félreálltak, a Hamász több ezer katonát küldött az utcákra, hogy ellenőrizze a területet.

A Hamász megjelenése − amelyet az a megállapodás segített elő, amely szünetelteti a harcokat, amíg a harcoló felek túszokat cserélnek foglyokra − rávilágít arra, hogy a terrorista csoport továbbra is domináns hatalom a területen. Izraelnek nem sikerült sem megsemmisítenie a csoportot, sem alternatívát felépítenie.

Január elején fegyveres és egyenruhás harcosok vonultak végig az utcákon, a győzelem jelét mutatva ujjaival az ujjongó tömegek előtt. Amikor a Hamász átadta az első izraeli túszokat a Vöröskeresztnek, arab közvetítők a Hamász Nukhba Force nevű központi egységének harcosait ismerték fel teljes katonai felszerelésben és felfegyverkezve − írja riportjában a The Wall Street Journal

A nyílt erődemonstráció a hónapok óta tartó ostrom után azt jelezte, hogy a segélyszervezeteknek és a kormányoknak együtt kell működniük a Hamásszal, amikor az újjáépítési erőfeszítések megkezdődnek. Ez az, amiről Izrael remélte, hogy meg tudja akadályozni.

A Hamász fegyvereseinek jelenléte a terepen pofon az izraeli kormánynak és hadseregnek. Rávilágít arra, hogy Izrael háborús céljai soha nem voltak elérhetőek

− mondta Gershon Baskin, egy volt izraeli túsztárgyaló, aki jelenleg a Nemzetközi Közösségek Szervezetének (ICO) közel-keleti igazgatója.

A 15 hónapos konfliktusban Izrael a Gázai övezet egy részében visszaszorította a Hamászt, majd tovább állt, hogy más területeken harcoljon, és olyan vákuumot hagyott maga után, amelyben bűnbandák küzdöttek az irányításért. A káosz megakasztotta a segélyszállítmányokat, és veszélyforrást teremtett a palesztinok számára.

A Hamász előlépett az árnyakból

Az Egyesült Államok és Izrael saját biztonsági intézményei nyomást gyakoroltak Benjamin Netanjahu miniszterelnökre, hogy álljon elő egy tervvel Gáza háború utáni kormányzására, de ő eddig nem tette azt meg. A Palesztin Hatóság, amely a megszállt Ciszjordánia nagy részét felügyeli, azt mondta, hogy készen áll a feladatra, de Netanjahu, aki ellenzi a kétállami megoldást, nem akarja, hogy a szervezetet bevonják. A Hamász azonban előlépett. 

A múlt héten megkötött tűzszüneti megállapodás értelmében a Hamász által felügyelt rendőrség veszi át a felelősséget a közrend fenntartásáért. Ők biztosítják továbbá, hogy a Gáza déli részén élő, kitelepített palesztinok hazajuthassanak északi otthonaikba. Mára Gáza lakosságának mintegy 90 százaléka belső emigráns.

A Hamász rendőrsége nem mehet az izraeli csapatok közelébe, és nem léphetnek be az izraeli határ melletti ütközőzónákba, a felek által elfogadott biztonsági protokoll szerint. 

A rendőrök csak szükség esetén viselhetnek fegyvert, és egyiptomi és más arab megfigyelőkből álló csapatok felügyelnék őket, akiket Gáza legalább 13 pontján állomásoztatnák. Egyiptom Katarral és az Egyesült Államokkal együtt közvetítette az egyezséget. A megállapodás értelmében a Hamász-erőknek megkülönböztetett egyenruhát kell viselniük, és létszámukat a különböző területek népsűrűsége határozza meg. 

Erőik kint vannak az utcákon, főleg a főbb közlekedési csomópontok környékén. Ezt már hónapok óta nem tehették meg annak veszélye nélkül, hogy megöljék őket

− mondta Sam Rose, az ENSZ Segélyszervezetének vezető tisztviselője.

Hatalmi vákuum

A háború elhúzódásával Gázában egyre többen csalódtak a Hamászban. A közösségi médiában a palesztinok sürgették a szervezetet, hogy fogadja el a megállapodást, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy fel kell adnia néhány követelését. Közösségi vezetők, üzletemberek és prominens családfők az elmúlt hetekben számos felhívást intéztek a Palesztin Hatósághoz, hogy ismét vegye át az enklávét. 

Jelenlegi és korábbi izraeli tisztviselők számos tervet terjesztettek elő a Gázai övezet kormányzására a harcok befejezése után. A legtöbbjük valamilyen arab vagy multinacionális erővel számol, amely a palesztinok képviselőivel együttműködve a helyszínen tevékenykedik. Magas rangú izraeli védelmi tisztviselők ismételten kijelentették, hogy az egyetlen valódi alternatíva a Palesztin Hatóság megjelenése a területen.

A hatóság − amely a közvélemény-kutatások szerint népszerűtlen Ciszjordániában − irányította a Gázai övezetet irányította, amíg a Hamász 2007-ben fegyverrel el nem kergette őket. A rivalizálás az utóbbi időben időnként ismét erőszakba torkollott. A Hamász tavaly letartóztatta a Palesztin Hatóság tisztviselőit a Gázai övezetben, és a hatóság nemrégiben fokozta a ciszjordániai Hamász-militánsok elleni kampányát.

Vannak azonban az együttműködésnek bizonyos jelei. Az iszlamista csoport beleegyezett, hogy lemond a Gáza és Egyiptom közötti fontos rafahi határátkelőhely ellenőrzéséről, lehetővé téve a Palesztin Hatóság tisztviselőinek, hogy Egyiptommal és az Európai Unióval együtt üzemeltessék azt. 

Egyelőre azonban a Hamászé az erő monopóliuma. Izrael úgy véli, hogy a háború előtt a Hamásznak akár 30 ezer harcosa is lehetett, akik 24 zászlóaljba szerveződtek, és a struktúra lazán hasonlított egy állami hadseregre. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy mintegy 17 ezer harcost és több ezer embert vett őrizetbe.

„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Hamász úgy gondolja, visszaszerezheti a Gázai övezet kormányzását. De egyelőre biztosan nincs senki a terepen rajtuk kívül, aki átvehetné a hatalmat” − mondta Baskin. 

Rovatok