Az Európai Unió összesen több mint 134 milliárd euróval támogatta már Ukrajnát, de világos, még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonákra van szüksége – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben.
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón a főképviselő hangsúlyozta: a külügyminiszterek megállapodtak a szankciók meghosszabbításáról. Ezek célja, hogy megfosszák Oroszországot a háború finanszírozásához szükséges bevételektől.
Az MTI tájékoztatása szerint Kallas elmondta, hogy a tanácskozáson Európa biztonságának fokozása kiemelt téma volt, mivel Oroszország hibrid akciói egyre gyakoribbak és intenzívebbek, például jelentős károkat okoztak a Balti-tenger alatti létesítményekben. Mint mondta, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia ezekre a próbálkozásokra, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Ezért Európának együtt kell működnie a helyzetfelismerés, a felkészültség és az ellenálló képesség megerősítése végett. Szigorúbb szankciókat kell alkalmazni például Oroszország árnyékflottája ellen
– tette hozzá.
Szvjatlana Cihanovszkaja belorusz ellenzéki vezető úgy véli, hogy Ukrajna háborús győzelme lehet az egyik lehetőség a belorusz hatalomváltásra – írja az Ukrajinszka Pravda.
Cihanovszkaja több lehetőséget is lát arra, hogy mikor jelenik meg egy ablak a hatalomváltás lehetőségére Belaruszban, ahol Aljakszandr Lukasenkát vasárnap a hetedik ciklusára választották újra a szabadnak egyáltalán nem nevezhető választáson.
Először is, szerinte egy ilyen ablak az orosz–ukrán háború Ukrajna győzelmével való befejezésével összefüggésben fog megnyílni.
Ezért támogatom, hogy Ukrajna mindent megkapjon, amit csak lehet, hogy győzni tudjon. És a tárgyalások idején erős pozíciójuk legyen. Ukrajna győzelme gyenge Putyint jelent, ami pedig gyenge Lukasenkát jelent. Ő már most is nagyon gyenge, csak Putyin támogatására támaszkodik
– fogalmazott Cihanovszkaja.
Szerinte a Belaruszt utolérő gazdasági problémákkal kapcsolatban is megjelenhet egy ablak a lehetőségre. „Ez bizonyos gazdasági problémák miatt következhet be, ha Lukasenka zsebe üres lesz a szankciók miatt. A hatóságok pedig nem lesznek képesek fenntartani az úgynevezett gazdasági stabilitást Belaruszban” – magyarázta az ellenzéki politikus.
Emellett szerinte a rendszerváltás összefüggésben lehet Lukasenka egészségi állapotával is. „Nem szabad ebben reménykednünk, de lehet ez, vagy lehet valami más, ahogy mondani szokás, fekete hattyú, ami váratlanul megjelenhet” – tette hozzá.
Szvjetlana Cihanovszkaja szerint a demokratikus erők és maguk a beloruszok feladata, hogy felkészüljenek erre a pillanatra.
A legnagyobb harcok az egész frontvonalon a pokrovszki szektorban zajlanak. Jelenleg az orosz hadsereg megpróbálja elérni a Pokrovszk–Mirnohrad utat, hogy három oldalról: nyugatról, keletről és északról bekerítse Pokrovszkot, és elkerülje az utcai harcokat, az ukrán csapatokat pedig a városból való visszavonulásra kényszerítse – mondta Olekszij Hetyman katonai elemző.
Az ellenség tett némi előrelépést, a harcok folytatódnak, de az oroszok az elmúlt napokban nem értek el jelentős sikereket
– idézi a szakértőt az Unian.
Szerinte az oroszok Pokrovszk irányában csak „kúszó megszállást” tudnak folytatni és kisebb előrenyomulást hajtanak végre.
„Azokon a területeken lehetnek, ahol a frontvonal mentén mozognak és csapatokat mozgatnak, ahol több embert és felszerelést koncentrálnak, akkor egy kis előrenyomulás lehetséges. Pokrovszkról legalább fél éve halljuk, hogy harcok folynak ott, és hogy az ellenség előrenyomul. Néha hat hónapig nagyon aktív harcok vannak, néha hat hónapig van előrenyomulás, de Pokrovszk még mindig ott van, és nem csináltak ott semmit. Ezért van az, hogy néha egy kicsit besűrítjük a festéket (túlzottan felerősítjük, eltúlozzuk a dolgokat – a szerk.). Nem olyan rossz ez az egész. Tartjuk a frontot, és néha vissza kell vonulnunk. De vegyük át még egyszer: fél éve beszélünk a Pokrovszk melletti harcokról. Hat hónapja!” – emlékeztetett Hetyman.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!