Romániában tavaly jelentősen, húsz százalékkal csökkent a Duna-delta természetvédelmi terület turistaforgalma az ukrajnai háború közelsége miatt – írta az Economedia.ro a Konstancai Rádió beszámolója alapján.
Daniel Ilusca, a Duna-deltában lévő turisztikai munkaadók egyesületének vezetője a román közszolgálati rádiónak úgy nyilatkozott:
a csökkenés hátterében az ukrajnai orosz dróntámadások miatt román területen is bevezetett mobiltelefonos riasztások, a Ro-Alert-üzenetek állnak.
A statisztikák szerint a csökkenés a Duna-delta területén gépkocsival megközelíthető szállodákat, panziókat, és az elszigetelt, csak vízi úton, csónakkal elérhető vendégházakat is érinti.
Az egy foglalásra jutó vendégéjszakák száma is csökkent: míg 2023-ban a turisták átlagban három éjszakát töltöttek a madárvilágáról híres természetvédelmi területen, tavaly a két éjszakára szóló foglalás volt a jellemző.
Daniel Ilusca úgy nyilatkozott: a román védelmi minisztériumnak és az illetékes intézményeknek szűkíteniük kellene az ukrajnai dróntámadások miatti telefonos riasztások körét, hogy kisebb térségre vonatkozzanak, és ne veszélyeztessék a teljes delta turistaforgalmát. Rámutatott: a hatóságok hiába igyekeznek turisztikai vásárokon népszerűsíteni a térséget, ezek a riasztások elijesztik a vendégeket.
Ugyanezen okból a Tulcea kikötőjében megálló turistahajók látogatása is csökkent, ezek korábban 200 ezer látogatót hoztak a kikötővárosba, akik hozzájárultak a helyi gazdaság fejlődéséhez – mondta az illetékes.
Hozzátette, a látogatószám csökkenéséhez a szálláshelyek árának emelkedése is hozzájárult: a térségben tavaly átlagban 100 eurót kellett fizetni egy éjszakára a szállásért és reggeliért.
A Duna-delta 3446 négyzetkilométernyi területével Európa második legnagyobb deltatorkolata, nagyrészt Románia, kisebb részben Ukrajna területén található. Területéből 2733 négyzetkilométer szigorúan védett. Több mint 1200 növényfaj, 300 madárfaj és 45 édesvízi hal honos itt, és évente több millió madár jár vissza költeni különböző vidékekről. 1991 óta a Világörökség része – írta az MTI.
Szvjatlana Cihanovszkaja belorusz ellenzéki vezető úgy véli, hogy Ukrajna háborús győzelme lehet az egyik lehetőség a belorusz hatalomváltásra – írja az Ukrajinszka Pravda.
Cihanovszkaja több lehetőséget is lát arra, hogy mikor jelenik meg egy ablak a hatalomváltás lehetőségére Belaruszban, ahol Aljakszandr Lukasenkát vasárnap a hetedik ciklusára választották újra a szabadnak egyáltalán nem nevezhető választáson.
Először is, szerinte egy ilyen ablak az orosz–ukrán háború Ukrajna győzelmével való befejezésével összefüggésben fog megnyílni.
Ezért támogatom, hogy Ukrajna mindent megkapjon, amit csak lehet, hogy győzni tudjon. És a tárgyalások idején erős pozíciójuk legyen. Ukrajna győzelme gyenge Putyint jelent, ami pedig gyenge Lukasenkát jelent. Ő már most is nagyon gyenge, csak Putyin támogatására támaszkodik
– fogalmazott Cihanovszkaja.
Szerinte a Belaruszt utolérő gazdasági problémákkal kapcsolatban is megjelenhet egy ablak a lehetőségre. „Ez bizonyos gazdasági problémák miatt következhet be, ha Lukasenka zsebe üres lesz a szankciók miatt. A hatóságok pedig nem lesznek képesek fenntartani az úgynevezett gazdasági stabilitást Belaruszban” – magyarázta az ellenzéki politikus.
Emellett szerinte a rendszerváltás összefüggésben lehet Lukasenka egészségi állapotával is. „Nem szabad ebben reménykednünk, de lehet ez, vagy lehet valami más, ahogy mondani szokás, fekete hattyú, ami váratlanul megjelenhet” – tette hozzá.
Szvjetlana Cihanovszkaja szerint a demokratikus erők és maguk a beloruszok feladata, hogy felkészüljenek erre a pillanatra.
A legnagyobb harcok az egész frontvonalon a pokrovszki szektorban zajlanak. Jelenleg az orosz hadsereg megpróbálja elérni a Pokrovszk–Mirnohrad utat, hogy három oldalról: nyugatról, keletről és északról bekerítse Pokrovszkot, és elkerülje az utcai harcokat, az ukrán csapatokat pedig a városból való visszavonulásra kényszerítse – mondta Olekszij Hetyman katonai elemző.
Az ellenség tett némi előrelépést, a harcok folytatódnak, de az oroszok az elmúlt napokban nem értek el jelentős sikereket
– idézi a szakértőt az Unian.
Szerinte az oroszok Pokrovszk irányában csak „kúszó megszállást” tudnak folytatni és kisebb előrenyomulást hajtanak végre.
„Azokon a területeken lehetnek, ahol a frontvonal mentén mozognak és csapatokat mozgatnak, ahol több embert és felszerelést koncentrálnak, akkor egy kis előrenyomulás lehetséges. Pokrovszkról legalább fél éve halljuk, hogy harcok folynak ott, és hogy az ellenség előrenyomul. Néha hat hónapig nagyon aktív harcok vannak, néha hat hónapig van előrenyomulás, de Pokrovszk még mindig ott van, és nem csináltak ott semmit. Ezért van az, hogy néha egy kicsit besűrítjük a festéket (túlzottan felerősítjük, eltúlozzuk a dolgokat – a szerk.). Nem olyan rossz ez az egész. Tartjuk a frontot, és néha vissza kell vonulnunk. De vegyük át még egyszer: fél éve beszélünk a Pokrovszk melletti harcokról. Hat hónapja!” – emlékeztetett Hetyman.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!