Egy friss szociológiai kutatás szerint Ukrajnában a lakosság mindössze 25 százaléka tartja magát konkrét vallási közösség tagjának – írja a Kárpáti Igaz Szó.
Mihajlo Miscsenko, a Razumkov Központ igazgatóhelyettese arról beszélt egy fórumon, hogy Ukrajnában jelentős eltérés figyelhető meg a vallásosság és a vallási hovatartozás között. Megállapították, hogy míg 2024-ben a megkérdezettek 68 százaléka vallotta magát hívőnek, addig csak 25 százalék tartja magát valamely vallási közösség tagjának. Ez a szám még alacsonyabb, mint azoké, akik magukat ortodoxnak vallják (55 százalék 2024-ben). Azonban ez is növekedést mutat a korábbi évekhez képest: 2020-ban ugyanis még csak 16 százalék tartozott konkrét vallási közösséghez.
Az egyes vallási közösségek aránya az alábbiakban változott:
Ez a szakértők szerint részben annak köszönhető, hogy az ortodox identitás sok esetben nem vallási meggyőződésből ered, hanem kulturális hagyományból. Emiatt az ortodoxok száma jelentős ingadozást mutat az évek során.
A görögkatolikusok aránya enyhén emelkedett: 2014-ben 8 százalék, 2024-ben 12 százalék. Tíz százalék hívő keresztényként azonosítja magát, de nem tartozik konkrét felekezethez. Tizennyolc százalék állítja, hogy egyáltalán nem tartozik semmilyen vallási irányzathoz. A kutatás szerint az ortodox hívők aránya az idősebb generációk körében magasabb. A fiatalok (18–30 évesek) körében ez az arány 41 százalék, míg a 60 évesek és idősebbek között 61 százalék.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!