Oleg Popenko energiagazdasági szakértő szerint már Ukrajnát is negatívan érinti az orosz gáztranzit leállítása. Közölte, hogy január végén a Naftogaz 100 millió köbméter gázt vásárolt más forrásból, de a fűtési szezon végéig akár egymilliárd köbméter gázra is szükség lehet – idézi a Kárpáti Igaz Szó.
Ukrajnában példátlan helyzet állt elő, a tranzit leállítása okozta technikai gázhiány miatt mostanra 10 százalékra csökkent a gáztározókban tárolt gáz mennyisége, ami a nyomáskiegyenlítés miatt fontos.
Popenko szerint az állami gázszolgáltató most ezer köbméterenként 550-570 dollár körüli árat fizet, miközben nyáron 300 dollárért is vásárolhatott volna földgázt, de a Naftogaznál akkor azt mondták, nem lesz szükség külső segítségre, Ukrajna saját kitermeléséből fedezni képes a hazai szükségleteket. Az országban Harkiv és Poltava megyében összpontosulnak a legnagyobb gázkitermelői kapacitások, ám éppen ezekben a régiókban a legintenzívebbek az orosz légitámadások.
Popenko belengette, ha tovább folytatódnak a kemény fagyok, a gázhiány miatt csökkenhetnek a hőerőművek kapacitásai, és lejjebb kell majd tekerni az állami intézményekben és a tömbházakban a hőfokot.
Halálra vertek egy hajléktalan ukrán állampolgárt Szlovákiában, Pozsonyban – jelentette február 3-án az Aktuality szlovák média. Az ukrán férfit január 30-án találták meg a pozsonyi Nivy bevásárlóközpont előtt, súlyos fej- és testsérülésekkel. Az áldozatot bár kórházba vitték, másnap a sérülések súlyossága miatt meghalt.
A férfit korábban rajtakapták, hogy a Nivyben található New Yorker ruházati üzletből lopott, majd később a bevásárlóközpont egyik hátsó helyiségébe vitték, amely a térfigyelő kamerák felvételein is látható volt. A szlovák rendőrség több verziót is vizsgál az ukrán állampolgárságú férfi halálának körülményeiről.
A helyi bűnüldöző szervek nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a férfit a rendőrök és a magánbiztonságiak verték halálra.
A férfit ellátó mentős is a lehetséges verésre utalt az áldozat sérüléseinek okaként. Az ukrán nagykövetség felvette a kapcsolatot a szlovák rendőrséggel és a szlovák ombudsmannal. „Megdöbbentő egy ukrán állampolgár tragikus halála Pozsonyban. Nem zárhatjuk ki az etnikai gyűlöletet, mint a bűncselekmény egyik okát” – fogalmazott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. „Pártatlan vizsgálatot és felelősségre vonást követelünk” – tette hozzá a tárcavezető a The Kyiv Independent ukrán hírportál beszámolója szerint.
Kedves olvasóink!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háborúról. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!