Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában

2025. február 10., hétfő 09:14

Kim Dzsongun észak-koreai vezető a hétvégén kijelentette, hogy országára nézve veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonsági partnerségének fokozása Dél-Koreával és Japánnal, ezért ígéretet tett Phenjan atomfegyverprogramjának a gyorsítására.

A Koreai Néphadsereg megalapításának évfordulója alkalmából tartott szombati beszédében Kim Dzsongun arról beszélt, hogy az amerikai–japán–dél-koreai biztonsági együttműködés megingatja a katonai egyensúlyt a Koreai-félszigeten, és „súlyos kihívást jelent államunk biztonsága szempontjából” – adta hírül az MTI.

Kim Dzsongun ezzel azt is jelezte, hogy rövid időn belül nem várható a diplomáciai erőfeszítések újrafelvétele Washingtonnal. Donald Trump amerikai elnök pénteken elmondta, második ciklusa alatt jó kapcsolatot szeretne fenntartani az észak-koreai vezetővel.

Nagyon nagy érték mindenkinek, hogy jól kijövök vele

– fogalmazott az amerikai elnök. Trump hozzátette azt is, hogy célja Észak-Korea nukleáris leszerelése.

Donald Trump 2018 és 2019 között háromszor is találkozott Kim Dzsongunnal, hogy megvitassák Észak-Korea nukleáris programjának lezárását. Az egyeztetések végül zátonyra futottak, egyebek között azért, mert az amerikai elnök elutasította Kim Dzsongunnak azt az ajánlatát, hogy felszámolja fő nukleáris komplexumát, cserébe a szankciók széles körű enyhítéséért, az utolsó találkozóról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Csve Szangmok, Dél-Korea ideiglenes elnöke hétfőn a dél-koreai kormányzati ügynökségek – beleértve a hadsereget és a rendőrséget – közös és összehangolt fellépését sürgette „az Északról érkező fenyegetések ellen”.

Ilyen súlyos biztonsági körülmények között csapatként kell fellépni, hogy biztosítsuk népünk mindennapi életének biztonságát Észak-Korea különböző provokációival szemben

– szögezte le Csve a központi védelmi tanács éves ülésén, a többi között a phenjani rakétakilövéseket, az Északról érkező szeméttel teli léggömböket és az Oroszország Ukrajna elleni háborújához mozgósított észak-koreai katonákat emelve ki példaként.

Aláhúzta emellett a nemzetbiztonság és a gazdaság közötti szoros kapcsolatokat, leszögezve: „a gazdasági növekedés alapja az erős biztonság”.

Rovatok