Nem várt izgalmakat tartogat a vasárnapi előrehozott választások Németországban. Miközben az AfD felemelkedése új helyzetet teremtett az eddig a radikális jobboldali párt ellen szövetkező politikai közép számára, nagyban befolyásolja a következő kormány összetételét, hogy a kis pártok hogyan szerepelnek a választáson. A választásokat vélhetően megnyerő CDU/CSU és kancellárjelöltjük, Friedrich Merz jövendőbeli kormánya ugyanis jobban függ a kis pártok szereplésétől, mint saját eredményétől.
Február 23-án, vasárnap tartanak előrehozott parlamenti választásokat Németországban, miután az Olaf Scholz vezette szociáldemokrata SPD, ökobaloldali Zöldek és liberális Szabaddemokraták (FDP) alkotta kormánya a folyamatos belső feszültségek után végül november 6-án feladta a közös kormányzást.
Miután Scholz elvesztette parlamenti többségét, a kormánypártok többéves belső konfliktusokkal terhelt kaotikus kormányzásával ellentétben maga a kormány rendezett módon bukott meg: már a Scholz elleni bizalmatlansági indítvány előtt tudni lehetett, mikor lesznek a választások, a szavazás hetére pedig már több párt is előállt kancellárjelöltjeivel, valamint kampányprogramjával is.
A kormány bukása annyira rendezett volt, hogy már akkor tudni lehetett, ki fogja átvenni a kancellári posztot Scholztól a választás után.
Azonban a kereszténydemokrata CDU/CSU uniópártok várható győzelme ellenére az eddig kiszámítható, az olasz vagy a francia politikához képest érzelemmentes német politika egy új állapotban találta magát: ez pedig a bizonytalanság és a német politikai élet jelentős megváltozása.
Vasárnap este vélhetően nagy tapsok és éljenzések közepette fog színpadra állni Friedrich Merz, az uniópártok kancellárjelöltje, miután az általa vezetett kereszténydemokraták a közvélemény-kutatások szerint egy nagyon magabiztos, országosan tíz százalékpontos előnnyel várja a választások végét.
Az uniópártok győzelme biztos, amivel az egykoron még Angela Merkel által kitaszított Merz felér a német politika legfelsőbb fokára. Ugyanakkor öröme nem lesz túl sokáig őszinte,
mert a valódi kihívások csak a választások után kezdődnek.
A CDU pártelnöke ugyanis nincs könnyű helyzetben, amit egyrészt érthetünk az ország jelenlegi helyzetére és a leendő kormány előtt tornyosuló megoldandó feladataira, valamint a koalíciós lehetőségek bizonytalanságára egyaránt.
A kereszténydemokraták konzervatív szárnyához tartozó Merz kampánya során a hangsúlyt a migráció elleni keményebb fellépésre, az immáron két éve recesszióban lévő német gazdaság újjáélesztésére, valamint az ország versenyképességének helyreállítására helyezte.
Az Európai Unióban egy erős, határozott német részvételt ígért, ahogy kiállt Ukrajna további támogatása mellett is.
Azonban a legnagyobb kérdés, hogy ebben mely másik párt fogja segíteni, hiszen a lehetséges koalíciós partnerek vagy markánsan eltérő véleményen vannak, vagy pedig nem lenne elegendő képviselőjük a parlamenti többséghez.
A gazdaságról és migrációról vallott nézeteihez egyébként leginkább az FDP vagy az AfD áll a legközelebb, azonban egy CDU/CSU–FDP-kormánynak biztosan nem lenne többsége, míg az AfD-ről Merz előre leszögezte, hogy nem lehet része egy általa vezetett kormánynak.
Emiatt a tévés vitákon már el is kezdett az SPD és a Zöldek irányába is kacsingatani, de azok kancellárjelöltjei, Scholz, valamint Robert Habeck jelenlegi zöld alkancellár másképp kezelnék a migráció vagy a recesszió keltette problémákat, mint Merz.
Pártszövetségét stabilan 30 százalékpont környékére mérik az egyébként megbízhatónak számító német kutatások, azonban az SPD-t 15-re, a Zöldeket 12,5-re, ezért elképzelhető, hogy kizárólag vagy az SPD-vel, vagy a Zöldekkel se lenne meg a parlamenti többsége az uniópártoknak – ez ugyanis nagyban függ attól, hogyan szerepel a többi párt (erről kicsit később).
Merkel politikai öröksége, hogy kancellársága alatt sikerült összefognia a balközéptől jobbközépig terjedő politikai közepet, hogy összefogjanak a német politika két szélén lévő szélsőségesekkel, a szélsőbaloldali die Linkével, valamint a szélsőjobboldali Alternative für Deutschlanddal (AfD) szemben.
Ugyan azóta a német politikában tűzfalnak nevezett politikai karantén megszűnt az egykori NDK-pártállam utódpártját is sorai között tudó die Linkével szemben, de az AfD-vel szemben még továbbra is áll, még ha már az meg is repedt.
Emiatt hiába mérik már régóta a kutatások a második helyre az AfD-t, valamint hiába mutatnak nagy átfedést a párt és az uniópártok programjai,
valószínűtlen, hogy 2025-ben fogják először elhagyni a Bundestagban az ellenzéknek fenntartott padsorokat a radikális jobboldali párt képviselői.
Ennek ellenére így sem lehet elégedetlen az Alice Weidel és Tino Chrupalla társelnökök vezette párt: az AfD már régóta a második legnépszerűbb párt Németországban, ami nagyban köszönhető a migráció kapcsán vallott keményvonalas politikájuknak, valamint annak, hogy a koronavírus-járvány alatt szinte csak az AfD ellenezte a lezárásokat.
Ennek ellenére a mostani választás így is siker lesz a pártnak, amennyiben a tavalyi EP-választások után ismét másodikak lesznek: mára már ugyanis az AfD nem annyira rendszeren kívüli párt, mint a legutóbbi választások során volt.
Idén a Bundestag történetében először fogadtak el úgy egy javaslatot, hogy ahhoz a szélsőjobboldali párt szavazatai kellettek, valamint a párt kancellárjelöltjét, Alice Weidelt is először hívták meg tévés vitára – a párt eleve először állított kancellárjelöltet –, akivel a tévés vitán a többi jelölt kezet fogott, sok esetben pedig érdemi vitát is folytattak például a migráció vagy a gazdaság kapcsán.
Így ha Weidelből nem is lesz a választás után alkancellár, de vezetésével sikerült normalizálni pártját a német politikában,
amit a fentebbiek mellett a tavalyi EP-választáson elért 15,89 százalékos eredmény mellett az is mutat, hogy szeptemberben a párt története során először sikerült áttörni az üvegplafont és a legtöbb szavazatot megszerezni egy tartományi választáson.
Egyébként az egyik legkreatívabb kampányújítás épp a radikális jobboldali párthoz köthető: az AfD nemcsak kampányrendezvényeket szervez, plakátokat helyez ki és Facebook-reklámokra költ, hanem mesterséges intelligenciával készített videókkal árasztotta el a TikTokot is, amivel a fiatal szavazókat próbálták elérni – ezek egy része egyébként olykor álinformációt is terjesztett, valamint az is vitatott, honnan volt erre a pártnak pénze.
A pártot a kutatások 17–21 százalékpont közöttre mérik, és majdnem biztos, hogy megduplázzák a négy évvel ezelőtti 10,4 százalékos eredményüket.
Ugyan Olaf Scholz vezetésével az SPD, valamint Robert Habeck vezetésével az ökobaloldali Zöldek leginkább az AfD jelentette vélt vagy valós veszéllyel, a környezetvédelemmel és a minimálbér megemelésének ígéretével foglalkoztak a kampány során – megismételve lényegében a négy évvel ezelőtti, valamint az EP-választások alatti kampányaikat –, majd pedig a tévévitákon elkezdték valamelyest keresni Merz kegyeit mint leendő koalíciós partner, ez leginkább nem is rajtuk fog múlni.
A leendő kormány összetételét ugyanakkor nem kizárólag az határozza meg, hogy a négy nagyobb párt hogyan szerepel, hiszen ennél is jobban számíthat az, hogy
a három kis pártból hány jut be a 650 tagú Bundestagba.
Ez lesz az első választás a Scholzék által elfogadott új választási törvénnyel, azaz a választások után fixen 650 képviselő szerez mandátumot – a régi és az új rendszert az alábbi cikkünkben mutattuk be –, jelenleg pedig három pártot is az ötszázalékos küszöb környékére mérnek.
Közülük meglepetésre épp a tavalyi pártszakadása miatt sokak által már eltemetett szélsőbaloldali-progresszív die Linke áll, miután a szélsőbaloldali párt a választási hajrára fordulva elindult felfelé, többek között köszönhetően a TikTok használatának, valamint mivel ők tudják a leghitelesebben kommunikálni az AfD-vel szembeni állásukat.
A korábban amorf módon egyszerre a berlini progresszívokat és keletnémet munkásokat képviselni hivatott pártot úgy mérik jelenleg 5–8 százalékpontra, hogy tavaly kilépett belőle a párt egyik arcának számító Sahra Wagenknecht, akinek új pártja, a Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW) az EP-választásokon 6,1 százalékot szerzett, majd három tartományban is 10 százalék feletti eredményt ért el.
Azonban a szélsőbaloldali, szociális kérdésekben konzervatív BSW azóta lejtmenetben van.
A BSW eleve inkább a die Linke addigi öreg szavazóit vitte magával, ráadásul Wagenknecht két fő kampánytémáját elvesztette: míg a migrációban vallott keményvonalas nézeteit a CDU sajátította ki, addig az ukrajnai háború kapcsán képviselt békepártisága jelentéktelenné vált, miután a német választók rájöttek: ebben a kérdésben nemhogy a BSW-nek, de elképzelhető, hogy még csak Németországnak sem osztanak lapot – az EP-választáson elért 6,1 százalék után jelenleg 4,5–5,5 százalékpontra mérik a támogatottságát.
Azonban nemcsak e két párt billeg a bejutási küszöbön, hanem a Scholz-kormányt robbantó Christian Lindner pártja, a neoliberális FDP is. Lindner már a kormányt is részint amiatt buktatta meg – valamint volt annak belső kritikusa is –, hiszen 2021-es kormányra lépése óta a párt zuhanórepülésben: míg négy évvel ezelőtt a németek 11,4 százaléka szavazott Lindnerékre, addigra ma már 3,5–5 százalékra mérik, és ez idő alatt 7 (!) tartományi választás során se ugrotta meg az ötszázalékos küszöböt a párt.
Kampánya továbbra is a jómódú németeket célozza: adócsökkentések mellett az állami kiadások csökkentését tűzte zászlajára, mint négy évvel ezelőtt is, valamint visszavezetnék az adósságféket is, ami az államadósság csökkentését célozza.
E három párt bejutása egyébként amiatt fontos, mert amennyiben bejutnak, az az arányos választási rendszer miatt pártonként minimum 30 képviselői helyet jelent,
ha pedig a háromból legalább kettő bejutna, akkor elképzelhető, hogy a CDU/CSU-nak nem egy, hanem rögtön két koalíciós partnerre lenne szüksége a parlamenti többséghez.
Nem véletlen, hogy Merz azokat a németeket, akik az FDP-re terveztek szavazni, arra próbálja rávenni, a liberális párt helyett inkább szavazzanak pártjára, mivel programjuk nagy átfedést mutat, és gazdaságilag hasonló politikát folytatnának.
(Borítókép: Olaf Scholz és Alice Weidel választási kampányplakátjai a közelgő parlamenti választások előtt a Hamburg melletti Amelinghausenben Németországban 2025. február 8-án. Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters)