„Az egyik legmeglepőbb dolog a tegnapi Zelenszkij–Trump-találkozó kapcsán Lindsey Graham reakciója volt. Ő és az ukrán elnök régi barátok, de Graham ezt egy órán belül megtagadta” – írta ki X csatornáján Tucker Carlson politikai kommentátor, a Fox News egykori műsorvezetője.
Lindsey Graham 2023 óta Dél-Karolina szenátora, aki republikánus politikusként végig kiállt Ukrajna támogatása mellett. A két elnök találkozóját követően azonban bírálta Volodimir Zelenszkijt és védelmébe vette Donald Trump elnököt.
Carlson úgy minősítette Graham kommunikációját, hogy „ez több volt, mint egyszerű hűtlenség. Bűnbakkeresés volt. Lindsey Graham. Az előző három évben az ukrán kormány – nyugati pártfogóinak hallgatólagos támogatásával – figyelemre méltó számú súlyos bűncselekményt követett el”.
Tucker Carlson véleménye szerint az elmúlt években az ukránok hatalmas mennyiségű amerikai fegyvert adtak el a feketepiacon, amelyeket most fegyveres csoportok használnak szerte a világon, beleértve a Hamaszt, a mexikói drogkartelleket és az új szír rezsimet.
Azt is hozzátette, „Isten tudja, mit csináltak az ukránok az országukban található amerikai biolaborokban található kórokozókkal. Szerinte erre még az amerikai hírszerző ügynökségek sem tudják a választ”.
A műsorvezető azzal is megvádolta Ukrajnát, hogy politikai merényleteket hajtottak végre idegen országokban és „több embert is meggyilkoltak” valamint megpróbáltak megöletni amerikai újságírókat és európai államfőket.
Ez mind igaz, és valamikor mindez ki fog derülni. Jobb, ha most Zelenszkijt hibáztatja
– mondta, utalva arra, hogy szerinte Graham miért hátrált ki Zelenszkij mögül.
Magyarország területére 2025. február 28-án az ukrán-magyar határszakaszon 4769 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 27 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte a rendőrség.
Donald Trump és Volodimir Zenelszkij ukrán elnök először találkozott azóta, hogy az amerikai elnököt beiktatták a hivatalába. A találkozó nyugodt hangnemben indult, Donald Trump a tárgyalás elején vicces megjegyzést is tett, azonban az amerikai elnök hirtelen támadó hangnemet vett fel. Trump azzal gyanúsította az ukrán elnököt, hogy a harmadik világháborút kockáztatja.
J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke is hozzászólt, leginkább tiszteletlennek nevezte Zelenszkijt. Donald Trump a találkozó után közvetlenül posztolt a közösségi médiában, ahol kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij nem áll készen a békére.
A találkozó végül ide előtt ért véget, az ukrán elnök elviharzott a Fehér Házból. A találkozóról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Oroszország szerint közel ötven drón támadta meg az orosz régiókat és a megszállt Krímet az éjjel, írja az Ukrajinszka Pravda.
Az orosz védelmi minisztérium szerint légvédelmük 48 drónt semmisített meg
„Az elmúlt éjszaka 48 ukrán drónt fogtak el és semmisítettek meg a szolgálatban lévő légvédelmi rendszerek” – közölték.
Az orosz minisztérium szerint állítólag 21 drónt semmisítettek meg a Tveri régió felett. A megszállt Krím felett állítólag 11 drónt lőtt le az orosz légvédelem.
További 5 drónt állítólag a Brjanszki terület felett, hármat a Belgorodi és a Rosztovi terület felett, kettőt a Szmolenszki és a Lipcsei terület felett, valamint egyet a Kurszki terület felett semmisítettek meg.
A legtöbb európai állam vezetője kiállt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett, miután viharos véget ért a találkozója Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban. Ukrajna külügyminisztere szerint Zelenszkij bátor és erős, miközben Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök „pimasz disznónak” nevezte, aki „végre kapott egy rendes pofont”.
Többek között megszólalt:
Arról, hogy pontosan a világ vezetői hogyan kommentálták a Fehér Házban történt esetet, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!