Hogy lehet egy vándor pásztornépet megtanítani, hogy bánjon a pénzzel a piacon? És arra, hogyan alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz, aminek a nevét sem hallották még, mégis saját bőrükön érzik a hatását? EU-s nemzetközi fejlesztési projekteket néztem meg Tanzániában.
Csak egy szokásos hétköznap – nyugtatott meg Giorgio Colombo, amikor az áradó folyóhoz értünk. Alig pár órája szakadt le az eső, de ez is elég, hogy a délelőtt még szikkadt meder hömpölygő folyóvá duzzadjon. A parton tanácstalanul állt boldog-boldogtalan, a helyiek éppúgy, mint az Európai Bizottság három terepjárót megtöltő delegációja. A sofőrök gázlót kerestek, mások birkatürelemmel várták, hogy a víz leapadjon. Esős évszak lévén kellemes idő volt, a lemenő nap fényei közt ideális alkalom, hogy a szavannás domboldalon visszapörgessem a nap eseményeit.
A négyszázezer lakosú Arushában kezdődött a nap, Tanzánia északi részén, innen jöttünk ki Engutukoitba, hogy megnézzük, hogy tanulnak maszáj nők bevásárolni.
Fogyasztói és piaci alapismeretek
egész pontosan a kurzus címe, a sillabuszon épp a különböző boltok összehasonlítása volt soron, amikor befutottunk a helyi iskolába.
Az alapelgondolás egyszerű: maszáj nőknek lehetőséget adni arra, hogy megtanulják azokat az alapismereteket, amiket egy európai (vagy akár afrikai) városban felnövő középosztálybeli fiatal készpénznek vesz:
Hosszú távú cél azon túl, hogy maszáj nők ezreinek segítsenek eligazodni a pénzügyekben, hogy a most még jobbára írástudatlan nők közül legyen, aki kellő ismeretek elsajátítása után saját vállalkozásba kezd – mindezt úgy, hogy egyelőre sokan a színük alapján különböztetik meg a bankjegyeket.
A pénzügyi ismeretekről szóló tréning elméletből és gyakorlatból áll: fontos tananyag például a lejárati dátum, az érintetlen csomagolás ellenőrzése, és az, hogy az van-e a zacskóban tényleg, amit kértünk. Teendő akad bőven, ha azt nézzük, hogy a gyakorlati foglalkozáson a résztvevők gond nélkül megvették a kibontott kólát, amibe korábban beleivott valaki, elfogadták cukor helyett a rizst, ha ugyanolyan csomagban volt, és akkor is az afrikai árusoktól vettek inkább, mint az európaitól, ha ők látványosan átverték őket.
Az egyik vásárló, Rosa azt mesélte, sokszor jár piacra, jól jön neki a segítség a visszajáró kiszámolásában, vagy a lejárati idő megnézésében. A nő, aki hét gyerek anyja, bízik benne, hogy a képzés önbizalmat fog adni neki, hogy kiigazodjon a vásárlás bonyodalmaiban. (Galériánkat a képre kattintva nézheti meg a maszájok földjéről.)
A maszájok vándorló életformája gyakran megnehezíti, hogy rendszeresen járjanak iskolába, magyarázza Giorgio. Ő az Instituto Oikos munkatársa: a nonprofit szervezetet 1996-ban alapították, a természetes erőforrások megőrzése, a fenntartható fejlődés és szegénységcsökkentés területén tevékenykednek, tanzániai munkájukat az EU is támogatja. Integrált szemlélettel közelítenek a környezetvédelmi és társadalmi problémákhoz, így nem a pénzügyi tréning az egyetlen, amivel a maszájokat segítik – a következő állomásunk az ökoboma volt.
Bomának a maszájok hagyományos települését hívják, az ökoboma az Oikos újítása: egy olyan központ, ahol arra tanítják meg a maszájokat, hogyan alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz, az erózióhoz, és egyáltalán ahhoz, hogy kezd elfogyni a föld, ahol vándorolhatnának. A projekt azzal számol, meg kell tanulniuk letelepedni anélkül, hogy például túllegeltetnék a földjeiket. (Amivel nem mindenki ért egyet, az Afrikablog például a tanzániai maszájok túltolt letelepítése ellen érvelt nemrég.)
Tanzánia Tanganyika és Zanzibár 1964-es egyesülésével jött létre a néhány évvel korábban függetlenedő egykori brit mandátumterületekből. Az 50 milliós köztársaság, mely nemzeti parkjai, a Kilimandzsáró, Zanzibár szigetei és 800 kilométer hosszú tengerpartja miatt közkedvelt turistacélpont, a világ egyik legszegényebb országa. Az európai hírekbe ritkán kerül be, hogy fontos menekültbefogadó ország is: a polgárháború sújtotta szomszédos Burundiból több mint 130 ezer menekültet fogadott be Tanzánia tavaly április óta (útjukról itt láthatók sokatmondó képek). Az országban több mint 190 ezer menekült él összesen, a Burundiból érkezettek mellett sokan a Kongói Demokratikus Köztársaságból.
„Az eső már nem olyan, mint régen” – mondja Elisabeth, az ötgyerekes maszáj anya. A saját korát nem tudja, de az biztos, hogy a férje hat feleségének egyike. „Az a nagy gond, hogy nincs elég fű” – teszi hozzá. A klímaváltozás kifejezést még sosem hallotta, ahogy az eróziót és a szedentarizációt (letelepedést) sem, annak viszont nagyon örül, hogy az ökobomába még európaiak is eljöttek vendégségbe a maszájokhoz.
A vízhiányt gáttal és víztározóval ellensúlyozzák, a deforesztációt, vagyis az erdők pusztulását például faiskolákkal. Emellett olyan, eddig kiaknázatlan jövedelemforrásokat próbálnak elterjeszteni, mint a hússzárítás, bőrcserzés, vagy bőrárukészítés. Így a meglevő marhaállományt hatékonyabban tudják majd javukra fordítani a maszájok, ami a túllegeltetés megelőzésének fontos lépése. Meteorológiai állomás, és klímaváltozás-tudásközpont létrehozása is szerepel a tervek közt. Utóbbival a klímaváltozás hatására átalakuló körülményekhez segítenek alkalmazkodni. Összesen 250 bomában 2000 családot szeretnének elérni.
Megnyugtató, hogy az Oikos szakemberei nem az íróasztal mögött álmodják meg világmegváltó terveiket, hanem láthatóan otthonosan mozognak a terepen. Két tanzániai vezetővel is találkoztunk, Ramadhani Kupazával és Gerson Mollellel – utóbbi ráadásul maszáj, maga is bomában nőtt fel, bár apja orvos volt, így nyílt az átlagnál jóval nagyobb lehetősége tanulni. Azt mesélte, ma már nem kell minden felnövő maszáj fiúnak oroszlánt ölnie, de a marhákhoz például ő is ragaszkodik: egyetemistaként is visszajárt marhát őrizni, és most is vannak saját állatai, hiába beszél tökéletes angolsággal, és öltözik úgy, mint európai kollégái. „Büszke vagyok, hogy itt dolgozhatok maszájként” – mondta, miközben leszakadt az ökobomára az eső. Már a kocsiban, a visszaúton mesélt a maszáj nők kirekesztett helyzetéről (nem véletlenül a nőket célozza meg a pénzügyi tréning); de azt kacsintva hozzátette, maszáj nagyfőnök legyen a talpán, aki a boma prominens női nélkül döntést mer hozni bármilyen fontos kérdésben.
Már nem esett, mire a folyóhoz értünk, de innentől Gersont is az kötötte le, hogy juthatunk át a leggyorsabban a túlpartra. Végül a legbátrabb sofőr vágott át elsőként, és azt leszámítva, hogy az egyik terepjáró majdnem felborult félúton, innen már gond nélkül gurultunk tovább: Arushában el kellett érnünk a gépünket, másnap már az ország legnagyobb városában, Dar es Salaamban néztük meg a régió egyik legizgalmasabb egészségügyi projektjét.