Index Vakbarát Hírportál

Megesik, hogy a fideszesek nem a kormány álláspontját követik

2016. november 22., kedd 11:52 | aznap frissítve

Előfordul időnként, hogy nem arra szavaznak a magyar képviselők az Európai Parlamentben, mint amit a pártjuk itthon képvisel. Egy elemzés meglepő következtetésre jutott.

Helyreigazítás

A cikk eredeti változata a tanulmány alapján azt állította, az MSZP és a DK megszavazott, a Fidesz elutasított egy módosító indítványt az Oroszország elleni szankciók feloldásáról. Szanyi Tibor hívta fel rá a figyelmet, hogy a szélsőbaloldali indítvány hivatkozott pontjáról az Európai Parlament nem szavazott, mert egy másik, több képviselőcsoport által közösen beadott indítvány elfogadása miatt már nem volt aktuális. Utóbbinál az MSZP-s európai parlamenti képviselő épp azért tartózkodott, mert szerinte hagyni kell, hogy a szankciók hassanak. A hibáért elnézést kérünk.Időnként meglepően szavaznak a magyar európai parlamenti képviselők, derült ki a VoteWatch Europe és a Policy Solutions közös elemzéséből. Az uniós voksfigyelő és a budapesti-brüsszeli elemző szervezet azt vizsgálta, melyik európai parlamenti delegáció mennyire követi a hazai pártja – vagy a Fidesznél a kormány – hivatalos álláspontját az EP-ben néhány fontosabb döntésnél.

Ellentmondásos döntések

A Fidesz idén az EP-ben annak ellenére állt ki az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker mellett, hogy a kormány annak idején a politikus kinevezése ellen szavazott és a brexit-népszavazás után a lemondatását pedzegette.

A halálbüntetés világszintű felfüggesztésével és fokozatos eltörlésével is egyetértettek annak ellenére, hogy Orbán Viktor egy időben vitát indított a bevezetéséről Magyarországon. A Fidesz emiatt a Néppárton belül is fejmosást kapott és a miniszterelnök személyesen ígérte meg az uniós csoport frakcióvezetőjének, hogy itthon nem lesz halálbüntetés.

Az EU és Ukrajna közti társulási egyezményt csak a Jobbik nem támogatta a magyar EP-pártok közül, miközben a magyar Országgyűlésben több tagjuk, így Vona Gábor elnök rábólintott.

Hasonló helyzet alakult ki a török EU-csatlakozás körül: hiába volt a párt vezetője nyitott a tagság megadására, az EP-képviselői egységesen elleneztek egy, a tárgyalások gyorsításáról szóló módosító javaslatot. A fideszesek ugyanígy szavaztak, holott tavaly októberben Szijjártó Péter támogatta a török EU-csatlakozás felpörgetését.

Kettős helyzetben vannak

A Jobbik kivételével minden magyar képviselő egy-egy uniós frakcióban van. Ennek az álláspontja gyakran ütközik azzal, mint amit az adott párt magyar vezetése mond. El is lehet térni az uniós csoport véleményétől. Témakör és frakció szerint is változó, hogy az EP-képviselőcsoportok mennyire szavaznak együtt.

A Fidesz például szembement a Néppárttal a menedékkérők EU-n belüli kötelező áthelyezésénél és a lengyel kormány körüli jogállamisági vitánál is.

Rovatok