Index Vakbarát Hírportál

Juncker megmagyarázta, hogy miért dicsérte a román nemzeti ünnepet

2019. január 16., szerda 12:50

Az MSZP-s Ujhelyi István történelemkönyvet küldött ajándékba az Európai Bizottság elnökének, miután Jean-Claude Juncker azt mondta: december 1. európai ünnep is. A luxemburgi politikus megkapta a könyvet, és most válaszolt.

Az Európai Bizottság luxemburgi nemzetiségű elnöke, Jean-Claude Juncker októberben felszólalt az Európai Parlamentben, és az ülés díszvendégének, a román köztársasági elnöknek szeretett volna a kedvében járni, amikor azt mondta: a közelgő december 1-jei román nemzeti ünnep egyben európai ünnep is, és nemcsak a román, de az európai történelem nagy pillanata.

A kijelentés botrányt keltett Magyarországon, hiszen ezen a napon arra emlékeznek Romániában, hogy 1918. december 1-jén a román nemzetgyűlés kimondta, hogy Erdély a Román Királysághoz csatlakozik.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő - hogy segítsen Junckernek jobban megismerni a közép-európai történelmet - Molnár Miklós „Magyarország rövid története” című, angol nyelvű könyvét küldte el neki ajándékba. 

Juncker megkapta a könyvet, és ezen a héten megérkezett a válaszlevele. Azt írta:

„Az Európai Unió a béke és az egység projektje, amely a szolidaritásra, kölcsönös tiszteletre és bizalomra épül. Az uniót a két világháború tragédiájából felépülő, saját poraiból újraéledő kontinensen  egy erős értékeken, szabadságon, demokrácián, az emberi jogokon és a jog uralmán alapuló közösségként hozták létre, ahol európaiak harmóniában élhetnek és páratlan színvonalú szociális védelmet és jólétet élvezhetnek.

Ebben a szellemben, kivétel nélkül mindegyik tagállam nemzeti ünnepének a megtartása egy valódi európai ünnep, és az is kell, hogy legyen.”

Ujhelyi István az EUrologusnak azt fűzte hozzá a levélváltáshoz: „Úgy látszik, hogy Juncker elnök nem hogy nem olvasta, de ki sem nyitotta a neki küldött történelemkönyvet. Ez mindenképpen sajátos és tanulságos az Európai Bizottság jobboldali elnökétől. Arra, hogy az európai közösség megváltozzon, ideje lenne, ha nem a kereszténydemokrata néppárt, nem a Fidesz által támogatott jobboldali vezetők, hanem a szociáldemokraták irányítanák végre az európai  intézményeket. A május EP-választás erről is szól.”

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

(Borítókép:    Jean-Claude Juncker és a román miniszterelnök Viorica Dancila - fotó:  Inquam Photos / Octav Ganea / Reuters)

Rovatok