Melyik országokban dől el a választás? Hol lehet meglepetés? Mik a tétek? Hogyan alakulhat többség? Felemelkedik a nemzeti jobboldal? Készüljön föl velünk a ma estére!
Nem ez lesz az az európai parlamenti választás, amikor az integrációpárti erők kezéből kirántja a gyeplőt a nemzetek Európájában hívő jobboldal. A bevándorlásellenes pártok sem veszik át az irányítást, habár valóban erősebbek lesznek, mint valaha. Egy korszak viszont lezárul: két nagy párt, amelyek eddig közösen uralhatták az európai politikát, elvesztik a többségüket az Európai Parlamentben.
Néhány országban választják meg az EP-képviselők jelentős részét, ezért ezekben különösen fontos lesz, hogyan alakul a választás. A 751 mandátum több mint fele, 424 mindössze hat tagországból kerül ki: Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Lengyelországból és az Egyesült Királyságból. A britek 73 képviselője addig lesz az EP-ben, amíg be nem következik a brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, aminek most október 31. a határideje.
Magyarországon előre lehet tudni a kutatások alapján, hogy a május 26-i EP-választást ismét a Fidesz nyeri. Az elsöprő arány sem kérdés. Ebben a cikkünkben foglaltuk össze részletesen a mögöttünk hagyott kampányt. Az majd a választási eredmények után derül ki, hogy a Fidesz marad-e az Európai Néppárt tagja az EP-ben, vagy az attól jobbra formálódó bevándorlásellenes blokkal tartana-e.
Németországban (96 mandátum) Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 28,4 százalékkal biztosan nyeri az EP-választást, de a Politico.eu előrejelzése szerint akár hat képviselői helyet is bukhat az eddigiekhez képest. A nagykoalíciós partner szociáldemokraták mélyrepülése az EP-választáson is folytatódhat: eddigi 27 képviselői helyükből 11-et is elveszíthetnek. Könnyen lehet, hogy beelőzik őket a Zöldek, akiknek tavaly szeptemberben nagyon megugrott a népszerűségük Németországban. Ők 11-ről 18-re növelhetik EP-képviselőik számát. Szintén erősödhet a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), ami eddigi 7 képviselője helyett nyártól már 12-vel is jelen lehet az új EP-ben. A német EP-kampányt a finisben egy kék hajú fiatal vlogger kavarta meg, akihez 70 másik influenszer is csatlakozott, és arra kérte több millió követőjét, hogy ne szavazzanak a CDU-ra, az SPD-re, és az AfD-re sem, mert ezek a pártok „romba döntik a bolygót a jövő generációi előtt.”
Franciaországban (74 mandátum) Emmanuel Macron elnök A Köztársaság Lendületben (En Marche)–Demokratikus Mozgalom (Modem) közös listája a tavaly év végén kezdődött tüntetések után 2019-ben egy ideig megint első helyen állt Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésével (RN) szemben, azonban azóta már a radikális párt vezet. A felmérések szerint Le Pen 24,5 százalékkal beelőzheti a 22,8 százalékra mért Macron-féle listát. Macron mozgalma 2014-ben még nem létezett, ezért eddig nem volt EP-képviselője, de kínosan jönne a francia elnöknek, ha második helyen végezne, főként mivel az EP-választást az általa képviselt erősebb Európa víziója, és az euroszkeptikusok/populizmus közötti küzdelemként állította be. Az AFP-nek kormányzati körökből névtelenül azt jelezték, hogy kormányátalakítás is jöhet, ha második helyen végez Macron listája, akár Edouard Philippe kormányfő pozíciója is veszélyben lehet. A hagyományos francia kormányzó pártok: a Köztársaságiak és a szocialisták biztosan meggyengülnek, miközben a Macron ellen tüntető sárgamellényesek mozgalma várhatóan a bejutási küszöb alatt marad.
Olaszországban (73 mandátum) Matteo Salvini belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes nagyot nyerhet az EP-választáson. A radikális jobboldali Liga 31 százalékkal vezet a felmérésekben, várhatóan 25 képviselőjével pedig a második legtöbb széket szerezheti a CDU/CSU mögött (szintén 25 képviselőre mérik a brit Brexit Pártot is, ami azonban nem tudni, meddig marad az EP-ben). Mögötte a másik olasz kormánypárt, az 5 Csillag Mozgalom áll, ami várhatóan növelni tudja képviselői számát 19-re, azonban a kormánykoalíción belül jelentősen visszaesett a Ligához képest. A hírekben leginkább a bevándorlásellenes európai pártszövetség létrehozását bejelentő Salvini szerepel, akinek a kemény migrációellenes kiállása sok választót a Liga mellé állított. Az olasz szociáldemokraták sok képviselői helyet fognak bukni, de harcban lehetnek a második helyért az Öt Csillaggal.
Spanyolországban (54 mandátum) a kormányzó szocialisták továbbvihetik az április végi választáson szerzett lendületüket, 30 százalékos eredménnyel nyerhetnek vasárnap, és az európai szocialisták meghatározó ereje lesznek 17 képviselővel. A parlamenti választáson történelmit bukó jobboldali Néppárt várhatóan második lesz, és a legtöbb párt nagyjából hasonló eredményre számíthat, mint áprilisban. A radikális jobboldali Vox először jutott be a parlamentbe áprilisban, az EP-választáson valamivel gyengébb, 8 százalék körüli eredményre jósolják őket.
Lengyelországban (51 mandátum) a májusi EP-szavazás előrevetítheti a lengyel szempontból sokkal fontosabb lengyel parlamenti választás eredményét is, amelyet novemberben rendeznek majd. A kormányzó nacionalista-populista Jog és Igazságossággal (PiS) szemben egy Európai Koalíció nevű pártszövetség formálódott, amiben európai néppárti, szociáldemokrata és liberális pártok is helyet kaptak, a legnagyobb ereje Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének a volt pártja, a Civil Platform. A felmérések szerint Jarosław Kaczyński pártja vezet, 22 képviselőt szerezhet, míg az ellenzéki koalíció 20-at, azonban szoros lesz a választás.
Az Egyesült Királyságban (73 mandátum) már csütörtökön megtartották a szavazást – annak ellenére, hogy 2016-ban népszavazáson döntötték el, hogy kilépnek az EU-ból, és mostanra az eredeti menetrend szerint már nem maradtak volna tagok. A kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás sorozatos alsóházi elutasítása után végül október 31-ig kaptak haladékot az EU-tól. Exit poll nem volt, ezért csak vasárnap este derül ki az eredmény, de minden bizonnyal tarolni fog a Nigel Farage által létrehozott Brexit Párt, amire a brexit körüli kavarás miatt tiltakozásul még tory szavazók, sőt, képviselők is kiszavaztak. A Munkáspárt második lehet, viszont a toryk várható siralmas szereplése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Theresa May kormányfőn egyre nőtt a nyomás a héten. Miután minden oldalról támadták új brexitjavaslatait, pénteken kénytelen volt bejelenteni, hogy június 7-tel lemond a Konzervatív Párt vezetéséről, és miniszterelnök is csak addig marad, amíg megtalálják az utódját.
Nem a britek az egyetlenek, ahol a szokásosnál is nagyobb aktuálpolitikai jelentősége lesz az EP-választásnak. Miután Heinz-Christian Strache alkancellár belebukott a botrányos ibizai videójába, az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a várt 23 százaléknál gyengébben szerepelhet. A felmérések szerint Sebastian Kurz kancellár Néppártja (ÖVP) még szűken vezet az ellenzéki szociáldemokraták előtt, azonban nem tudni, mekkora hatása lesz a kormányválságnak vasárnap. Frans Timmermans, az európai szociáldemokraták bizottsági csúcsjelöltje mindenesetre Bécsben fejezte be a kampányát. Az eredmény azért is fontos lesz, mert Kurznak hétfőn máris bizalmi szavazással kellhet szembenéznie az osztrák parlamentben. Kurz eredetileg csak szeptemberre akart volna kiírni előrehozott választásokat.
Míg a spanyoloknál és a finneknél is az EP-választást megelőző hetekben tartottak parlamenti választásokat, és ezért az a kérdés, hogy az akkori győztesek meg tudják-e ismételni az eredményüket, Belgiumban vasárnap egyszerre rendezik meg a szövetségi parlamenti, a regionális és az európai szavazásokat. A belga kormány még decemberben került kisebbségbe, miután az ENSZ migrációs csomagja körüli vita miatt kilépett a koalícióból az ország legnagyobb pártjának számító Új Flamand Szövetség (N-VA). A frankofón liberális Charles Michel abban reménykedik, hogy a választások után is ő maradhat a kormányfő, de könnyen lehet, hogy ezúttal a nacionalista N-VA adna miniszterelnököt. A Belgiumban megszokott hosszas alkudozásra van kilátás, ez pedig háttérbe is szorítja az EP-választást.
Dániában pedig egy utolsó erőpróba lesz az EP-választás a június 5-re kiírt választások előtt. Az ellenzéki Szociáldemokraták 27 százalékot érhetnek el, és hasonlóan szerepelhetnek a parlamenti választásokon is, amivel négy év után esélyük van újra kormányra kerülni. A második Lars Løkke Rasmussen kormányfő Venstre pártja lehet, míg a kormánykoalíciót kívülről támogató bevándorlásellenes-populista Dán Néppárt eddigi EP-képviselői helyei felét elbukhatja. Ebben azonban az is szerepet játszhat, hogy a Szociáldemokraták jóval keményebb migrációs politikát hirdettek, mint korábban, és elvehettek szavazókat a bevándorlásellenes párttól.
Romániában a Klaus Iohannis elnök által az EP-választással egyidőben kiírt korrupcióellenes népszavazás emelte meg a szavazás tétjét. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll az első helyen, megelőzve ezzel a kormányzó szociáldemokratákat (PSD). Iohannis a népszavazást a kormánypárttal szemben indította el, és ez már az őszi elnökválasztási kampány mozgósításáról is szól. A bejutási küszöb közelében mérték a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), ahogy Szlovákiában a Most-Híd szlovák-magyar pártot és a Magyar Közösség Pártját is. Az RMDSZ-nek eddig 2, a Hídnak és az MKP-nak 1-1 EP-képviselőjük volt.
Hétfőtől új fejezet kezdődik az Európai Parlament egész történetében. Minden előrejelzés szerint ugyanis a két nagy pártcsalád: az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták frakciója el fogja veszíteni a többséget, amelyet a frakcióik közöse az EP megalakulása óta mindig kitettek. Ez átláthatóbbá teheti majd a jogszabályalkotást, mert kevésbé lesz lehetőség arra, hogy ennek a két frakciónak a vezetése zárt ajtók mögött egyezzen meg fontos új törvényekről.
A friss becslések szerint az Európai Néppárt mostani 217 mandátumából 43-at veszít (és várhatóan akkor is a legnagyobb pártcsalád marad, ha a Fidesz nem ülne be a soraikba), a szociáldemokrata frakció pedig 186-ból 38-at. Ezek a helyek a liberálisokhoz, a Zöldekhez és az EU-ellenes jobboldalhoz kerülnek.
Emmanuel Macron francia elnök pártja valószínűleg a mostani liberális frakcióval alakít majd egy közös csoportot, lehet, hogy új néven. 101 képviselőt jósolnak nekik, ami a valaha volt legerősebb liberális frakció lenne az EP történetében.
Az EU-ellenes, bevándorlásellenes jobboldal is erősebb lesz, mint bármikor korábban, de még mindig nagyon messze attól, hogy bármilyen szövetségkötéssel többséget alkossanak, és valószínűleg attól is messze, hogy blokkolni tudják a jogszabályalkotást. A várható EU-ellenes erőviszonyokról itt írtunk részletesen>>>
A britek is megkavarják az erőviszonyokat az EP-választáson azzal, hogy végülis megtartják a szavazást, és az eredetileg várhatónál több euroszkeptikus is bejut majd az új parlamentbe. Az EP-ben eddig 751 képviselő volt, köztük 73 brit. Ha a brexit már megtörtént volna, akkor az összképviselők számát 705-re csökkentették volna, 27 brit helyet pedig szétosztottak volna más tagországok között (a magyar képviselők száma ugyanúgy 21 maradt volna). Egyelőre azonban egészen addig 751 képviselő marad, amíg a britek ki nem lépnek az EU-ból.
A nemzeti választások után az a szokás, hogy az ideológiag egymáshoz közel álló pártok koalícióra lépnek, amellyel megszerzik a többséget a törvényhozásban, és meg tudják alakítani a kormányt. Az európai parlamenti képviselők sem bánnák, hogyha természetes szövetségeseknek számító frakciók mögött előállna egy többség a választáson. Az előrejelzések alapján azonban ez nem lehetséges.
1. Baloldali–liberális szövetség
751-en ülnek az Európai Parlamentben, 376 fő kell a többséghez. A Politico legfrissebb felmérési összesítése szerint egy hagyományosan elképzelhető szociáldemokrata (S&D) – liberális (ALDE+Macron) –zöldpárti (Zöldek/EFA) szövetség csak 305 képviselőt számlálna. Akkor sem érnék el a többséget, ha az antiglobalista-kommunista-újbaloldali frakció, a GUE/NGL is melléjük állna. Akkor is csak 355 mandátumuk lenne a mostani állás szerint.
2. Jobboldali–nemzetállampárti összeborulás
Pontosan ugyanekkora erőt, 305 képviselőt tudna felvonultatni egy tisztán jobboldali koalíció, amelyben a teljes Európai Néppárt, az EU-kritikus Konzervatívok és Reformerek (ECR) és Matteo Salvini egyelőre csak feltételezett nemzetállam-párti frakciója állna össze.
3. Jobboldali–liberális együttműködés
Elképzelhető még egy olyan felállás, amelyben az integrációpárti Európai Néppárt, és a nagyon integrációpárti liberálisok (ALDE) lépnek szövetségre az EU-t nemzetállami alapon állva kritizáló, de mérsékelt jobboldali Konzervatívok és Reformerekkel (ECR). Ez a mix 332 képviselőt hozna, ez is kevés.
4. Néppárti–szociáldemokrata nagykoalíció
Németországban évek óta bevált recept, habár legtöbbször a kényszer szülte, hogy a két legnagyobb párt a stabil kormányzás érdekében együttműködik, annak ellenére, hogy más értékeket képviselnek. A következő Európai Parlamentben viszont ez a felállás sem hozna többséget. Mindössze 322 képviselője lesz a két legnagyobb frakciónak, a legutóbbi közvéleménykutatási adatok alapján.
Az egyetlen stabil, működőképes és reálisan megalakítható szövetség, amely többséget parancsolhat maga mögé a parlamentben, az az Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokraták (S&D) és a liberálisok (ALDE+Macron) szövetsége, amely 423 képviselőt adhatna. Ennek a három erőnek az együttműködése tisztán kirajzolná azt a politikai törésvonalat, amely a kampányban egyre többet megjelenik: az európai uniós projekt hívei és ellenzői között.
A Néppárt, az S&D és az ALDE tagjairól ugyanis általában véve elmondható, hogy hisznek az európai projektben, mélyíteni szeretnék az integrációt, jó ötletnek tartják a közös pénzt, közös európai értékekben gondolkodnak, és bővíteni is szeretnék az Európai Uniót.
Rajtuk kívül az összes többi frakciónak inkább az EU-val szembeni kritika az alapállása. Talán a Zöldeknek a legkevésbé, ezért még azzal a gondolattal érdemes eljátszani, hogy egy néppárti–szociáldemokrata–zöldpárti koalíció jön létre: a mostani előrejelzések szerint egy ilyen felállás egyfős többséget jelentene a parlamentben, 377 képviselővel.
Miért ez a felhajtás akörül, hogy milyen többség lesz az EP-ben, amikor az európai parlamenti frakcióknak nem is kell kormányt alakítaniuk? Valóban nem, de van legalább egy olyan szavazás, ahol nagyon fontos, hogy meglegyen a többség: amikor a parlament jóváhagyja, hogy ki legyen az Európai Bizottság elnöke.
Amíg egy jelölt nem kap többséget az Európai Parlamentben, addig nem áll föl az Európai Bizottság. Ha nem áll föl az Európai Bizottság, akkor nem születnek javaslatok uniós jogszabályokra, és ha nincsenek új jogszabályok, akkor az EU tulajdonképpen lehúzhatja a rolót.
Ez a szavazás azért is fontos, mert ha egy EP-képviselő megszavazza mondjuk Manfred Webert az Európai Bizottság élére, azzal tulajdonképpen hitet tesz a programja mellett, és az egész ötéves ciklus alatt számon lehet rajta kérni ezt a döntést. A Fidesz minden alkalommal igyekezett hangoztatni, hogy nem értettek egyet Jean-Claude Juncker kinevezésével öt évvel ezelőtt, és nem is szavazták meg, ezért emelt fővel kritizálhatják az egész Európai Bizottságot.
Az Európai Bizottság elnökének megválasztása ettől nem teremt nagyon szoros köteléket az EP-frakciók között, de megelőlegezi, hogy az őt támogató frakciók hajlandóak egymással egyeztetni és együttműködni a törvényhozási ciklus fontos döntéseinél.
A német Manfred Weber számít a legnagyobb esélyesnek az Európai Bizottság elnöki posztjára, több okból is. Ő a Néppárt jelöltje, és a Néppárt a legerősebb csoport az európai államfők és kormányfők között, akik ki fogják választani, hogy ki legyen a bizottság vezetője. Mögötte áll a legnagyobb európai parlamenti frakció, habár Orbán Viktor már kijelentette, hogy nem fogja támogatni. Egyáltalán nem keményvonalas konzervatív, ezért a szocialisták és a liberálisok is hajlandóak támogatni. Emiatt a támogatás miatt is fontos volt neki, hogy határozottan kiálljon az európai értékek védelme mellett Orbán Viktorral szemben, amikor megszavazta a Sargentini-jelentést. Simulékonyságáról és pragmatizmusáról ismert politikus, aki nemcsak az Európai Parlamentben hajlik addig, amíg mindenkinek elfogadható lesz, de a tagállami kormányok is abban bíznak, hogy úgy irányíthatják, ahogy nekik tetszik.
A francia Michel Barnier a második legesélyesebb és a legtöbbet emlegetett alternatív jelölt. Mellette szól, hogy ő is néppárti, tehát más pártból érkező jelöltekkel szemben biztosan élvezi a legnagyobb EP-frakció és a legtöbb állami vezető támogatását. Weberrel szemben plusz pont számára, hogy nagy tapasztalata van az uniós politikában és a nemzeti politizálás legmagasabb szintjén is. Kétszer volt már uniós biztos és 1993 óta több alkalommal kapott miniszteri feladatot Franciaországban. Az elmúlt három évben pedig ő vezette a brexit-tárgyalásokat az EU főtárgyalójaként, a munkáját elismerés övezte az állami vezetők körében. Már öt évvel ezelőtt is előkerült a neve, mint bizottsági elnökjelölt. Akkor az Európai Néppárt jelölőkongresszusán alulmaradt Jean-Claude Junckerrel szemben.
A holland Frans Timmermans a szociáldemokrata pártcsalád jelöltje a posztra. Ő most az Európai Bizottság második embere, korábban külügyminiszter volt Hollandiában. Mellette szól a politikai tapasztalata, a kiállása, a szónoki képessége, a nyelvtudása – legalább hat teljesen különböző európai nyelven beszél folyékonyan – és a feltétlen elkötelezettsége az európai integráció felé. A parlamentben valószínűleg csak akkor kaphat többséget, ha kiáll mellette a szociáldemokrata, a liberális és a zöldpárti frakció is, és mellette az Európai Néppártból is kap támogató szavazatokat. A jelöltsége ellen szól, hogy nem arról híres, hogy könnyen irányítható lenne. Az uniós országok vezetői az elmúlt években jobban szerettek viszonylag súlytalan, kompromisszumkereső politikusokat kinevezni erre a fontos pozícióra. Így lehetett tíz évig bizottsági elnök a volt portugál miniszterelnök José Manuel Barroso, utána pedig a nyugdíj előtt álló jókedélyű Jean-Claude Juncker.
Ahhoz, hogy ne európai néppárti politikus legyen a Bizottság elnöke, borulnia kellene annak az elképzelésnek, hogy a választáson legtöbb szavazatot szerző pártcsaládnak van joga jelölni az elnököt. Ezt nem mondja ki semmilyen hivatalos szabály, viszont az Európai Parlament szeretné, ha ez válna szokássá, mert így kötheti a Bizottság vezetését a parlamenti választások eredményéhez. Ha sem Weber, sem Barnier, sem egy harmadik néppárti jelölt nem szerez többséget, akkor szabad verseny és óriási helyezkedés alakul majd ki. Egy ilyen helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy a liberális pártcsalád a szocialista Frans Timmermans mellett állna ki, amikor van egy kiváló saját jelöltjük a pozícióra: a dán Margrethe Vestager. Ő az EU-s biztosok között a legnagyobb sztár, a Google és a Microsoft megregulázója, a tisztességes európai piaci verseny őrzője. Dániában miniszterelnök-helyettes is volt, tehát azt a ki nem mondott feltételt is teljesíti, hogy a Bizottság elnökének olyat válasszanak meg, aki dolgozott már magas kormányzati pozícióban, lehetőleg kormányfőként. Vestager esélyei azonban a dániai országgyűlési választásokon valószínűleg elúsznak júniusban, ugyanis nem az ő pártja áll nyerésre, hanem az ellenzéki Szociáldemokraták. Az EU-biztost mindig az országok kormányfői küldik Brüsszelbe, és a kormányfők szeretnek a saját pártjukból küldeni valakit ebbe a fontos uniós tisztségbe.
Akárki is lesz a befutó, az uniós országok vezetőinek úgy kell meghoznia a döntést, hogy oda kell figyelniük a földrajzi egyensúlyra. Az EU négy legfontosabb tisztségét: az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács elnökségét, valamint a külügyi főképviselői posztot jó esetben négy különböző nemzetiségű politikusnak kell betöltenie. Egyáltalán nem csak az EP-választás eredményétől függ tehát, hogy ki lesz a javaslattevő testületnek, az Európai Bizottságnak az elnöke. A választás viszont kialakítja az erőviszonyokat, amelyek a következő öt évben meghatározzák majd az unió vezetését.
(Borítókép: Elyxandro Cegarra/NurPhoto via Getty Images Hungary)