Index Vakbarát Hírportál

Választóikkal együtt írja az EP-programját a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

2024. február 29., csütörtök 12:45

Paradigmaváltás állt be a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kampányában: az eddig ugyanis a kampányolásra folyósított állami támogatásokat szimpatizánsaik által felvetett projektekre költő párt ezúttal közös programalkotásra hívja szavazóit.

Közös programalkotásra invitálja választóit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Mint a szerkesztőségünk részére eljuttatott közleményben írják, a párt arra törekszik, hogy az embereket bevonja a közéleti munkába, és „ebben az erőfeszítésben nemcsak kampányidőszakokban, hanem választások között is együtt szeretnénk dolgozni az EU-ban, és ehhez a programírás eszközét alkalmazzuk”.

Mint írják, a jelentkezők közül véletlenszerűen választják ki a programírásban részt vevőket, akik ezután majd kis csoportos beszélgetések során tudnak javaslatot tenni a pártnak.

A párt kiemelt témái között szerepel az aktív állampolgárság, az antikorrupció, illetve a marihuána legalizációja.

Ígéretük szerint a kis csoportos beszélgetések során tett javaslatokat ezután a párt tagjai jóváhagyják, illetve azokat majd „Brüsszelben szalonképes EU-s programmá” készítik a már meglévő programjukkal együtt.

Ahogy a közleményben fogalmaznak, „kutya kötelességünk hosszú távon bevonni az embereket”, majd odaszúrva az uniós intézményeknek, kijelentik, hogy szerintük azok tudnának tanulni a párttól, hogyan lehet valóban bevonni az állampolgárokat a közös, fontos ügyekről szóló döntésekbe.

A párttól egyébként nem áll távol a deliberatív demokrácia – a 2018-as parlamenti választástól kezdve kampányaik lényegi eleme, hogy az állami támogatásokat több, kisebb, a párt szimpatizánsai által benyújtott projektek megvalósítására költik.

A mostani programírásra március 3-ig lehet jelentkezni az alábbi linken, a jelentkezők közül véletlenszerűen kiválasztottak március 16–17-én fognak javaslatot tenni a pártnak a programja kapcsán, amit majd május 1-jén, Magyarország uniós csatlakozásának 20. évfordulóján fognak ismertetni.

A párt még február elején mutatta be az EP-listáját, amit a Járókelő.hu, a főpolgármesteri hivatal részvételiségért felelős korábbi főtanácsadója, Le Marietta vezet, akit Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, majd Juhász Veronika, a párt alelnöke és II. kerületi képviselője követ.

A lista negyedik helyén Tóth Imre (Bruti) humorista szerepel, aki a 2022-es kampány során a pártot képviselte a köztévében kapott öt percében.

Azt, hogy a rendszerkritikus szavazatokat miként tudja becsatornázni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, és miként jelenthet ezzel veszélyt a Momentum Mozgalomra, bővebben ebben a cikkünkben jártuk körbe.

Rovatok