Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője, Tüttő Kata európai parlamenti képviselőjelölt, valamint Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke csütörtökön bejelentette: a három párt több mint 60 ezer ajánlást gyűjtött össze az európai parlamenti választásra.
A DK–MSZP–Párbeszéd szociáldemokrata-zöld szövetség aktivistái kicsivel több mint 60 ezer ajánlást gyűjtöttek össze országszerte az EP-választásokra, a legkisebb falutól a legnépesebb fővárosi kerületig, ami a szükséges 20 ezer ajánlásnak a háromszorosa – olvasható a közleményükben.
A pártok szerint „ez a bizonyíték arra, hogy egyre többen támogatják Magyarországon az erős, szociális és zöld Európa létrehozását. Egyre többen vagyunk, akik kompromisszumok nélkül akarjuk leváltani az Orbán-rendszert, és nem kérünk a Fideszből sem Orbánnal, sem Orbán nélkül”.
Azt ígérik, ha az EP-választáson sikerül kisebbségbe szorítaniuk a Fideszt, „akkor már a 2026-os választások előtt, egy előrehozott választáson megszabadulhatunk Orbán Viktortól és a Fidesztől, hogy a kormányváltás után végre megvalósítsuk az európai jólétet Magyarországon”.
A Nemzeti Választási Iroda elsőként a Fidesz–KDNP listáját vette nyilvántartásba az EP-választásra.