Index Vakbarát Hírportál

Az Ida nyerte a Lux-díjat

2014. december 17., szerda 16:19

Az Európai Parlament Lux-filmdíjának 2014-es nyertese az Ida című lengyel film, jelentette be az EP elnöke, Martin Schulz szerdán.

A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant, egyéni képi világú drámában egy fiatal, identitásával váratlanul szembesülő árva története bontakozik ki. A döntős filmekről itt írtunk bővebben.

IDA Movie Trailer (2014)

A film rendezője, Pawel Pawlikowsky a díj átvételekor elmondta: „Az Idának egész Európában sikerült megérintenie a nézőket. Ez is mutatja, hogy a mozinak továbbra is van szerepe a társadalmunkban. Az európai filmesek Lux-díja európai moziba járók ezreinek tette lehetővé az érzelmek megosztásának közös élményét.″

Túlléphetünk határainkon

„Az európai filmek nem akárhol és akármikor játszódnak, hanem konkrét helyen és konkrét történelmi kontextusban. Általuk tanulhatunk a közös múltunkról, megismerhetjük szomszédaink történeteit. Az európai filmek betekintést nyújtanak abba, milyen az élet más országokban, segítenek jobban megismerni önmagunkat és a mellettünk élőket. Az európai mozikban elmesélt történetek révén jobban megérthetjük egymást és megerősíthetjük az összetartozás-érzést, túlléphetünk a határainkon” – mondta a Parlament elnöke, a győztesnek gratulálva.

A kulturális és oktatási bizottság elnöke, Silvia Costa olasz szocialista képviselő elmondta: „Az Európai Parlament filmes kezdeményezése egészen egyedülálló: három film, 24 nyelven, 28 országban, legalább 18 fesztiválon, negyvennél is több városban, viták és beszélgetések Európáról, és mindez ugyanannak a kulturális eseménynek a kapcsán: ilyen még sehol máshol nem volt."

A Parlament minden évben az éppen aktuális égető kérdéssel foglalkozó filmek egyikének ítéli oda a Lux-filmdíjat. A döntőbe jutott alkotásokat a Parlament jóvoltából az Unió mind a 24 nyelvén feliratozták, és a LUX filmnapok során minden tagállamban bemutatták. A nyertes filmet a képviselők szavazatukkal választják ki.

Rovatok