Munkabeszüntetés az EU-ban
- A világ egyik legbefolyásosabb szervezete visszacsúszhat a maffiamúltba
- „Látják, hogy le lehet lőni egy miniszterelnököt” – újabb kormányfő került a célkeresztbe
- Nemzetközi egyezményt fogadtak el a mesterséges intelligenciáról
- Friss információk érkeztek Robert Ficóról, ismét meg kellett műteni a miniszterelnököt
- Népirtással vádolják őket, Izrael Hágában kényszerül magyarázkodni a Hamász elleni támadás miatt
- Majdnem az összes iskolát ki kellett üríteni Cipruson bombariadóval fenyegető e-mailek miatt
- Hol is halad a transzafgán vasútvonal?
- Döntött az amerikai kormány: kevésbé lesz veszélyes a marihuána
- Deutsch Tamás: A Tisza Párt listáján brüsszeli bürokraták, kiképzett zsoldosok vannak
- A hollandok többsége már nem vallásos
Persze, persze, tudjuk sosem dolgoznak, de ma kollektív munkajogi alapon nem, magyarul sztrájkoltak. Persze úgy, mint ahogy Moszkvában a moszkvicsokat nem osztogatták, hanem fosztogatták. Úgyhogy volt is sztrájk, meg nem is - nem mindenki és nem mindenütt sztrájkolt.
Akkor most mi van?
A Tanács dolgozói hirdették meg a sztrájkot, melyhez néhány bizottsági szakszervezet csatlakozott csak, a Parlamentben pedig összesen egy kis érdekképviselet hívott fel a munka beszüntetésre.
Mi a bajuk?
A 2011 végével javasolt költség-csökkentéssel ellentétben – hét tagállam kérése egy milliárd euró helyett 2020-ig 15 milliárdot spóroljanak. A legnagyobb szakszervezet (FFPE) szerint ez működésképtelenné tenné az uniós végrehajtó testületet.
Miről kéne lemondaniuk?
Állítólag a fizetésük 16 százalékáról, a gyermekeiknek juttatott ingyenes anyanyelvi oktatásról, illetve a nyugdíjuk egy részéről.
Mire jó sztrájkolniuk?
Jön a népharag, hogy “jódogotokban nem tudtok mit csinálni”, örüljetek, hogy itt dolgozhattok és van munkátok.
Ugyanakkor kérdéses, hogy érdemes-e az európai tisztviselői állásokat jóval kevésbé vonzóvá tenni és ezzel az európai közigazgatás minőségét veszélyeztetni, legalábbis néhány ország polgárai tekintetében, akik azt fogják mondani, hogy na ennyiért nem. Persze lesz elég jelentkező a helyükre.