Történelmi léptékű szabadkereskedelmi megállapodás jöhet létre az Európai Unió és az Egyesült Államok között, ha a két fél képes megegyezni a részletekről a következő két-három éven elül. A két gazdasági térség fokozatosan veszít világgazdasági súlyából a feltörekvő országok, elsősorban Kína India, Oroszország, Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, vagy Malajzia növekedésével. Mégis, az évi 635 milliárd dollár forgalmú transzatlanti szabadkereskedelmi övezet a világtörténelem legnagyobb ilyen jellegű együttműködése lenne, amely egyben csattanós választ adhatna a Nyugat hanyatlását vizionálók vádjaira.

Márpedig az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás, és az azon is túlmutató gazdasági együttműködés Barack Obama második beiktatási beszédét követően elérhető közelségbe került. Obama úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat kezd az Európai Unióval egy átfogó kereskedelmi és befektetési együttműködés létrehozásáról. Többről van tehát szó, mint az átlagosan 4%-os mértékű vámtételek lebontása, vagy az EU kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht által 10-20 %-os hatásúra becsült adminisztratív korlátozások felszámolása. A két fél arról is igyekszik megállapodni, hogy az európai, illetve amerikai vállalatok hogyan léphetnének könnyebben piacra az óceán másik partján, sőt közös stratégiát dolgoznának ki egyes globális fellépést igénylő ügyekben, úgy mint az éghajlatváltozás elleni fellépés, a szellemi tulajdonjogok védelme, a szabad gazdasági versenyt érintő korlátozások, illetve a nemzeti vállalatoknak nyújtott állami támogatások. A nemzetközi színtéren való együttes fellépés talán a legizgalmasabb fejlemény, hiszen a globális problémák körében először jöhetne létre az egységes ‘nyugati álláspont’. Ez számos esetben markánsan különbözni fog a feltörekvő gazdaságok és a fejlődő országok véleményétől, mégis a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi kérdésekben kimozdíthatja a nemzetközi közösséget a jelenleg tapasztalt patthelyzetből. A ’nyugati’ álláspont mögött ugyanis olyan gazdasági, politikai és katonai erő állna, amely képes döntő módon befolyásolni bármilyen vitát, és amelyet semmilyen körülmény mellett nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Elég azt felidéznünk, hogy érdemi nyomásgyakorló képesség nélkül, hogyan vallott kudarcot a globális színtéren az Európai Unió klímapolitikája, és hogy miért lenne mindez sikeresebb, ha az USA (akár kezdetben kevésbé ambiciózus célok mentén) beállna a kezdeményezés mellé. Azt is könnyen beláthatjuk, hogy hatékonyabban lehet fellépni az orosz, vagy a kínai vállalatok állami dotálása ellen, vagy a többségében még nyugati vállalatok által előállított szellemi termékek védelmében (pl. szabadalmak, szoftverek, filmek, dizájn-elemek) ha a világ GDP-jének több mint felét egyesítő kereskedelmi blokk helyez kilátásba valamilyen esetleges retorziót.

A megállapodás létrejöttéhez vezető út persze göröngyös. Hogy mennyire, azt akár egyetlen példával, a genetikailag módosított növények eltérő megítélésén keresztül is érzékeltethetjük. Míg az USA-ban a lakosság túlnyomó többségét nem érdekli, vagy nem zavarja, hogy GMO növényeket eszik, addig az európaiak zöme mereven elutasítja a technológiát. Egy másik példával élve: a XX. századi amerikai fejlődés szimbólumává vált autóipart a mai napig számos eszközzel védik az európai és távol-keleti versenytársaktól. Ezek lebontása autóipari állások ezreit szüntetheti meg: vajon felkészült-e erre az amerikai társadalom és politikai vezetés?

Végül röviden arról, hogyan érintheti az kereskedelmi blokk létrejötte Magyarországot? Kicsit olcsóbb lesz a Nike és az iPhone, meg több száz más, az Egyesült Államokból érkező termék. Elvileg a magyar vállalatok könnyebben juthatnak ki az amerikai piacra, ha van hozzá erejük és tehetségük. Amerikai vállalatok is könnyebben települhetnek hozzánk, ha látnak az országban fantáziát, mondjuk azért, mert alacsonyabbak a költségek, de hasonlóan jól, vagy jobban képzett a munkaerő, mint otthon. Hogy ebbe az irányba fejlődünk-e azt mindenki maga döntse el. Azt viszont a szabadkereskedelmi és gazdasági együttműködés felvetése is bizonyítja, hogy elhamarkodott és felesleges a Nyugat alkonyáról beszélni. Pláne akkor, ha mi magunk is (bármennyire meglepő) a Nyugat részei vagyunk.