25 százalékkal csökkentik az európai biztosok fizetését
- A világ egyik legbefolyásosabb szervezete visszacsúszhat a maffiamúltba
- „Látják, hogy le lehet lőni egy miniszterelnököt” – újabb kormányfő került a célkeresztbe
- Nemzetközi egyezményt fogadtak el a mesterséges intelligenciáról
- Friss információk érkeztek Robert Ficóról, ismét meg kellett műteni a miniszterelnököt
- Népirtással vádolják őket, Izrael Hágában kényszerül magyarázkodni a Hamász elleni támadás miatt
- Majdnem az összes iskolát ki kellett üríteni Cipruson bombariadóval fenyegető e-mailek miatt
- Hol is halad a transzafgán vasútvonal?
- Döntött az amerikai kormány: kevésbé lesz veszélyes a marihuána
- Deutsch Tamás: A Tisza Párt listáján brüsszeli bürokraták, kiképzett zsoldosok vannak
- A hollandok többsége már nem vallásos
Barroso a lépés kapcsán hangsúlyozta, hogy mindig is elkötelezetten képviselte a szolidaritás eszméjét, amely az európai integráció egyik alapértéke. Az Euractiv értesülése szerint az ipari portfólióval rendelkező, olasz származású Antonio Tajani kezdetben nem értett egyet a lépéssel, de tiltakozását a fizetéscsökkentésről döntést hozó kabinetülésen nem tudta kifejteni, mert egy bora-bora-i hivatalos utazáson vett részt.
A döntést nem meglepő módon szinte az összes európai politikai és lobbiszervezet üdvözölte. Figyelemre méltó, hogy az Európai Női Lobbi nevű szervezet elnöke szerint a fizetéscsökkentésnél figyelembe kellene venni azt, hogy a nők általában alacsonyabb fizetésért dolgoznak. Ezért a női biztosok esetében csak 20%-os csökkentést javasolt.
A bizottsági sajtóközlemény itt olvasható.
(A végén azért kitesszük a tréfatáblát, nehogy a médiahatóság leszámoljon velünk)