Az uniós energiapolitika egyik alapelve, hogy a tagállamok maguk döntik el, miből mennyi energiát állítanak elő. Ez persze nem jelenti, hogy az EU egészének vagy az egyes tagállamoknak közömbös lenne, mit csinálnak a többiek – különösen nem a paksi bővítéshez mérhető beruházás esetén.

Az uniós energiapolitikában kevés a kötelező szabály, a tagállamok inkább közös stratégiákkal és ajánlásokkal próbálják egy irányba terelgetni egymást. Az atomenergia némiképp kivételt képez. A tagállamok az Euratom-szerződésben vállalták, hogy tájékoztatják egymást az atomenergia békés célú felhasználásának részleteiről. A híradások szerint a magyar kormány eleget is tett az Euratom-szerződésből fakadó kötelezettségének. A Miniszterelnökség már jó ideje tájékoztatta az Európai Bizottságot a magyar kormány szándékairól, és Brüsszel a jelek szerint tudomásul vette a döntést (hiszen a tagállamok maguk döntenek a nemzeti energiamixről).

Az Európai Bizottság belső piaci főigazgatósága jelenleg vizsgálja, hogy a megállapodásra vonatkoznak-e az uniós közbeszerzési szabályok, vagy sem. Ha igen, és az államnak tendereztetnie kell a 10-12 milliárd eurós szerződést, akkor az pár hónappal késlelteti a projekt megvalósítását. De a kormányközi szerződésre figyelemmel nehezen képzelhető el más megoldás, mint hogy a Roszatom építi az erőművet.

Tegnap elhangzott olyan magyar szakértői értékelés Felsmann Balázs, korábbi szakállamtitkár részéről, amely biztosra vette, hogy az Európai Bizottság eljárást fog indítani tiltott állami támogatás nyújtása miatt. Példaként a közelmúltban indult brit eljárást hozta fel. Nagy-Britannia tavaly decemberben maga kezdeményezte a bizottságnál a brit nukleáris bővítési projekt vizsgálatát. A brit kormány a bővítést végző EDF számára garantált átvételi árat és kedvezményes fejlesztési hitelt ígért.

Ha a paksi bővítés a kormány által felvázolt módon valósul meg, akkor valóban vonhatóak párhuzamok a két ügy között. Az eljárás megindítása azonban jelenleg még nem aktuális – erősítették meg az EUrologus bizottsági forrásai. Az állami támogatás részleteit a magyar kormánynak kell bejelentenie az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságának. A vizsgálat ezután mindenképpen megindul. A vizsgálat célja annak eldöntése, hogy az állami támogatás az EU versenyjogi szabályai szerint tiltottnak minősül-e. Tiltottnak számít az EU alapszerződése értelmében az állam által nyújtott olyan közvetlen, vagy közvetett támogatás (pénzügyi transzfer, hitelgarancia, kedvezményes kamatozású hitel, stb.), amely egy adott piaci szegmensben a verseny torzítására, vagy korlátozására alkalmas.

Az Európai Bizottság, illetve a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság korábbi gyakorlatából nehéz kiolvasni, hogy egy nukleáris bővítéshez nyújtott állami támogatást hogyan ítélne meg a testület. Magyarország ellen 2008-ban már hozott egy elmarasztaló döntést az Európai Bizottság, amikor a magyar elektromos áram piac csaknem 80 százalékát lefedő hosszú távú áramvásárlási szerződéseket ítélte úgy, hogy azok torzítják a versenyt. Ha a paksi projekthez kapcsolódnak majd ilyen hosszú távú áramvásárlási szerződések, akkor a versenytorzító hatás mellett a Bizottság vizsgálhatja, hogy azok mennyiben szükségesek a fejlesztés megvalósításához, és milyen esetleges alternatívák vannak.

Közvetlenül Brüsszel körülbelül ennyire tud beleszólni a paksi bővítés ügyébe. Nem is valószínű, hogy az európai és a magyar országgyűlési választásokhoz közeledve az Európai Bizottság konfliktust keresne a magyar kormánnyal. A paksi bővítés azonban egyértelmű letérést jelent az európai energiapolitika ösvényéről, ezért számos majdani konfliktust kódol Budapest és Brüsszel között.

Liberalizáció, változatosság

Az uniós energiapolitikai határozott törekvése az elektromosáram- és a gázpiac liberalizációja. Ennek lényege, hogy az áram termelésével, elosztásával és értékesítésével foglalkozó szereplők összefonódásait felbontják, és a három energiapiaci szegmens közül legalább a termelésben és a végső értékesítésben élénkítik a versenyt. Ez ugyanis leszorítja az árakat, növeli a hatékonyságot, javítja a szolgáltatás színvonalát, és általában olyan jótékony hatásokat generál, amilyeneket a piacgazdaságokban a versenynek szokás tulajdonítani.

Paks bővítése ezzel szemben tovább növeli a magyar piacon az állami tulajdonú MVM Zrt. dominanciáját. Egyetlen (állami) szereplő egyetlen egysége adná a teljes magyar áramtermelés 55-60 százalékát. Ráadásul a paksi bővítés finanszírozása szakértők szerint elképzelhetetlen a megtermelt áram kötelező átvétele nélkül (bár ezt a kormányszóvivő egy sajtótájékoztatón tagadta). Ez azt jelenti, hogy az áramszállítással foglalkozó, szintén állami tulajdonú Mavir Zrt. garantáltan és fix áron átveszi a Pakson termelt áramot. A kötelező átvételi ár tovább torzítja a piaci versenyt, hiszen a magyar elektromos áramellátás több mint fele fix áron zajlana. Ilyen feltételek mellett nehéz versenyhelyzetet teremteni az energiatermelésben, illetve -értékesítésben.

Szintén az uniós energiapolitika ajánlása, hogy a tagállamok törekedjenek minél változatosabban összeállítani az energiatermelésüket. Egyrészt a változatos energiamixszel ki lehet egyensúlyozni az energiahordozók esetleges áringadozását. Másrészt elkerülhető az ország egyoldalú külső kiszolgáltatottsága.

A paksi bővítés ezekkel a törekvésekkel ellentétes: a magyar áramár egyre jobban függ majd az orosz fél által biztosított finanszírozás költségeitől, illetve a szintén orosz importból vásárolt urán árától. Az ország pedig immár nemcsak a földgázszállítások terén lesz jelentős mértékben kiszolgáltatva az orosz importnak (a téli fűtésben főszerepet játszó földgáz 80-85 százaléka orosz import), de a nukleáris technológia és a nukleáris fűtőanyag esetében is.

Nem mindegy, hogy kitől függünk

A külső energiafüggőség csökkentése szintén szerepel a brüsszeli ajánlások között. A 2008-as ukrán gázválság óta például a közösség egésze 40 százalékra csökkentette az orosz gáz arányát a teljes importon belül, mert a nyugati politikusok nem szerették volna a választóik téli fűtését az orosz–ukrán jószomszédi viszony függvényévé tenni.

Magyarországon az ellenzéki Fidesz még buzgón pártolta az ország külső, elsősorban orosz energiafüggőségének csökkentését. Olyannyira, hogy a Gyurcsány-kormányt még a közös európai energiapolitika elárulásával vádolták, mert az a Nabucco gázvezeték mellett a Déli Áramlat projektet is támogatta.

Azóta kormányon nagyot fordult a világ: Orbán volt az első európai kormányfő, aki kijelentette, hogy a Nabucco-projekt halott, marad tehát az orosz koprodukcióban épített, orosz földgázt szállító Déli Áramlat vezeték. Az orosz energiafüggőség politikai kockázatait egyébként Ukrajna jelenlegi helyzete jól illusztrálja: az ország uniós közeledését Putyin egy csuklómozdulattal, a gázár csökkentésének kilátásba helyezésével fojtotta meg. Érdemes ezt a tényt szem előtt tartani azoknak, akik az ország szuverenitását Brüsszeltől féltik, miközben példátlan módon kiszolgáltatják Magyarországot egy autoriter orosz vezetésnek.

Megújulók és hatékonyság

Végül érdemes áttekinteni az uniós tagállamokban zajló energiapiaci folyamatokat. Az uniós tagállamok 2007-ben eldöntötték, hogy 2020-ra a teljes energiafogyasztáson belül 20 százalékra emelik a megújuló energia arányát. Jelenleg zajlanak a tárgyalások a 2030-as 30 százalékos célkitűzés elfogadásáról. A megújuló technológiák hatékonysága az elmúlt évtizedben sokat fejlődött, az áruk jelentősen csökkent. Egyes becslések szerint az újonnan épített szélerőművekben termelt energia már olcsóbb, mint az új fosszilis erőművek termelése (az összehasonlításkor figyelembe veszik a beruházási költségek megtérülését is). A napelemek ára 2008 óta megfeleződött, és ez valódi napenergia-forradalmat hozott több nyugat-európai országban. Németországban, ahol az átlagos napsütéses órák száma elmarad a hazaitól, 2013. július 7-én az országos energiaigény 40 százalékát a napelemek termelése adta.

A megújuló források ciklikusan termelnek áramot, annak függvényében, hogy éppen fúj-e a szél, illetve süt-e a nap. Ezek kiszolgálására olyan rugalmasan szabályozható elektromos hálózatok kellenek, amelyek elviselik a termelés ciklikusságát. A következő évtizedek nyugat-európai energiapolitikája nagyrészt a megújuló energiáról, illetve az elektromos hálózatok fejlesztéséről, összekapcsolásáról és rugalmasabbá tételéről fog szólni.

Egy másik uniós törekvés az energiahatékonyság javítása, amely célként rögzíti, hogy 2020-ra 20 százalékkal csökkenjen az EU energiafogyasztása. A megújuló energia térnyerése és olcsóbbá válása, az európai energiahálózat összekapcsolódása, illetve az energiahatékonyság növekedése mellett nehezen látszik, hogy milyen piacokra lesz értékesíthető a magyar atomenergia. Az új paksi blokkok által termelt áram ugyanis, bármit is mondott Orbán Viktor erről, nem lesz olcsó.

A paksi beruházás hitelének törlesztéséhez a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont tavaly decemberi számításai szerint 100 euró/MWh feletti áramár, azaz a jelenlegi piaci ár több mint duplája kell. Ha ezt a kormány nem terheli egy az egyben a lakosságra, akkor minden 10 százalékos árcsökkentés nagyjából évi 100 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést. Mindez persze akkor igaz, ha sikerül tartani a paksi beruházás tervezett költségeit, amire sajnos kicsi az esély.

Elrettentő példák

A közelmúlt európai atomerőmű-beruházásainál kivétel nélkül elszálltak a költségek, és a tervezettnél tovább húzódott az építkezés. A francia flamanville-i erőmű harmadik blokkját 2007-ben kezdték építeni, és a 2012-re tervezett átadást jelenleg 2016-ra halasztották. A költségek lassan elérik az eredetileg tervezett háromszorosát. A finn olkiluotói 3-as blokk építését 2005-ben kezdték el, és 2012-ben kellett volna befejezni. Az átadás időpontja évről évre csúszik, jelenleg 2016-ra teszik. A költségek lassan itt is az eredetileg tervezett háromszorosánál járnak. Csehországban a temelini erőmű bővítéséről 2004-ben döntött a kormány, jelenleg a projekt elhalasztásáról beszélnek, bár szakértők szerint valószínűbb, hogy az egészet lefújják. Az európai példák tehát sok jót nem ígérnek.

Kérdés, hogy a paksi beruházás miként befolyásolja majd a magyar uniós politikát. Az erőmű bővítéséről szóló híreket név nélkül kommentáló európai bizottsági tisztviselők például megjegyezték, hogy a magyar energiapolitikára gyakorolt jelentős orosz befolyást nem lehet majd figyelmen kívül hagyni a jövőben. Ha olyan döntések készülnek, amelyek érinthetik az EU és Oroszország kapcsolatát, akkor felmerülhet a gyanú, hogy nem befolyásolja-e az orosz fél a magyar álláspontot és ezen keresztül az uniós döntéshozatalt.