Junckert nehéz lesz megállítani
További Eurologus cikkek
- Majdnem 20 százalékkal csökkent a GDP Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban
- 30 ezer betegnek juttat koronavírus-gyógyszert az EU
- Az EP jelenlegi formájában megvétózza a tagállamok alkuját, az egyik ok a jogállamiság
- EU-s költségvetésről, jogállamiságról vitatkoztak az EP-ben: elégedetlenek a képviselők
- Az EP nem ért egyet a költségvetési alku jogállamisági részével és a forráscsökkentésekkel
- Titkos földalatti fegyvergyárak hálózata működik Ukrajnában
- Nukleáris hulladéktárolót építenének egy japán város alá
- Pandának festett kutyákkal csalogatják be a látogatókat egy kínai állatkertbe
- Azt hitte, Az éhezők viadalába csöppent, ezért megölt egy 87 éves öregembert a londoni férfi
- Macerás, poggyászvonszoló gyaloglásra számítson az észak-adriai reptérre érkező utas
- Egyre több helyről ömlenek az álhírek, pedig van megoldás ellenük
- Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül
- Elszabadult a pokol a keleti fronton, ostrom alatt Ukrajna második legnagyobb városa
- 18+Folyóba zuhant egy busz Szentpéterváron, több ember meghalt
- Újabb földrengés rázta meg Tajvant
Érdekes fordulatot vett „Ki lesz az Európai Bizottság következő elnöke?” című brüsszeli vetélkedő az elmúlt hetekben. Hiába nyomatta az Európai Parlament, hogy az EP-választásokon győztes pártnak kell adnia az elnököt, a május végi voksolás során senki sem hitte igazán, hogy keresztül tudják erőltetni akaratukat. Úgy tűnt, Angela Merkel német kancellár sem áll ki Juncker mellett egyértelműen, noha ugyanabba az európai pártcsaládba tartoznak. Merkel alábecsülte az EP-t.
Más európai néppárti politikusok is hangosan ellenezték a luxemburgit, például a svéd kormányfő, Fredrik Reinfeldt, illetve Orbán Viktor. David Cameron brit kormányfő – aki nem tagja a Néppártnak – azzal fenyegetőzött, nem tudja megakadályozni Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, ha a luxemburgi politikus vezeti az Európai Bizottságot. A nemzetállamok erejét féltve az Európai Parlamenttel szemben nem támogatja Junckert a holland liberális Mark Rutte kormányfő sem. Az ellenzők múlt héten együtt csónakáztak Svédországban Merkellel (Orbánt nem vitték), de ott sem történt áttörés. Cameron és társai azonban nincsenek elegen ahhoz, hogy ellenszavazataikkal megakadályozzák Juncker jelölését a tagállami vezetőkből álló Európai Tanácsban.
Eközben Merkelen egyre nő a nyomás, hogy támogassa Junckert. Elsősorban koalíciós partnerei, a német szocdemek ragaszkodnak a volt luxemburgi miniszterelnökhöz. Nem mintha annyira kedvelnék Junckert, de az elnökjelöltek ötlete alapvetően Martin Schulz, német szocdem EP- elnök agyszüleménye. Nemrég ráadásul a Forsa közvélemény-kutató készített egy felmérést, amely szerint a németek 60 százaléka támogatja, hogy Merkel álljon Juncker mögé. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke, aki szintén nem támogatja ezt az elnökjelölti rendszert, tárgyalt az EP alakuló frakcióinak vezetőivel. A brit Konzervatívok által dominált Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporton kívül minden európai parlamenti képviselőcsoport támogatja Junckert, aki ezek szerint bírja az EP többségének támogatását. Ez azért fontos, mert az állam- és kormányfők jelöltjét az Európai Parlamentnek kell jóváhagynia.
Ahhoz, hogy a jelölt elbukjon, David Cameronnak más országokat is meg kellene győznie a tanácsban. Juncker ellenében talán még az új olasz miniszterelnök, az egyébként baloldali Matteo Renzi állítható csatasorba, de az ő ellenkezése is valószínűleg csak addig fog tartani, amíg az egyik olasz politikust megkínálják az Európai Parlament két és fél évre szóló elnökségével.
Ami azonban még ennél is fontosabb: az ellentábornak ki kellene állítania egy versenyképes jelöltet. Ezzel a feladattal egyelőre nem sikerült megbirkózni. A sokak által rebesgetett Christine Lagarde kerek-perec közölte, hogy nem érdekli a lehetőség, a dán Helle-Thorning Schmidt támogatásával a Néppárt átengedné a pozíciót a baloldalnak, a finn és az ír jelenlegi miniszterelnökről pedig eddig csak David Cameron tett említést.
Ezért egyelőre úgy tűnik, hogy a britek ismét benavigálták magukat a sarokba. Cameron pártjának erős emberei attól tartanak, ha nem sikerül megakadályozniuk Juncker jelölését, akkor senki nem hiszi el majd nekik, hogy sikerül Nagy-Britannia számára előnyösen újratárgyalniuk az ország uniós tagságának feltételeit. Ezért azt javasolják Cameronnak, hogy fenyegessen kilépéssel.
Ez azonban rosszul sülhet el. Az elmúlt hetekben a brüsszeli uniós közbeszéd rendkívül elmérgesedett a britekkel szemben. Az a kép alakult ki, hogy britek zsarolással érik el azt, amit akarnak, majd elegánsan távoznak az asztaltól. A brit média gátlástalan és olykor meglehetősen gusztustalan Juncker-ellenessége sem segít a helyzeten. A Sun magazin például azt állítja, hogy Juncker apósa náci szimpatizáns volt. Az állítás igen gyenge lábakon áll, ráadásul semmi köze Juncker jelenlegi helyzetéhez.
Mit jelent, ha Juncker mégis megszerzi az Európai Bizottság elnöki székét?
Brüsszeli bennfentesek szerint Juncker egyszerűen nincs abban az állapotban, hogy öt kritikus éven át vezesse az Európai Bizottságot, amelynek elképesztően nehéz reformokkal kell megbirkóznia a következő időszakban. A luxemburgi politikus inkább a füstös szivarszobák mélyén kötött megállapodások mestere, és nem egy 30 ezer fős szervezet hatékony irányítására képes vezető.
Ráadásul sokan azt is megkérdőjelezik, bírni fogja-e szusszal. Épp ezért valószínűsítik sokan, hogy Juncker kampánymenedzsere, Viviane Reding luxemburgi EU-biztos volt kabinetfőnöke, a német Martin Selmayr lehet majd Juncker mögött az igazi hatalom, még akkor is, ha átmenetileg Selmayr a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz igazolt.
Ha Juncker valóban megkapja a megbízatást, az precedensértékű lesz. Eddig a tagállamok vezetői választották ki az Európai Bizottság elnökét, most viszont a jelöltállítási procedúrával az Európai Parlament kivette ezt a jogosítványt a kezükből. Sokak szerint ez rendkívül veszélyes, hiszen úgy ragadott magához egy jogkört az EP, hogy az nem szerepel az uniós alapszerződésben. Ez egyértelműen a nemzetállamok meggyengítése, miközben egyre több uniós ország vezetésében merül fel, hogy éppen vissza kellene szerezni bizonyos jogköröket Brüsszeltől, nem pedig továbbiakat átruházni.