Hosszas toporgás után csütörtökön végre meglépheti az Európai Központi Bank (EKB), amit szinte már mindegyik társa megtett a fejlett világban: elkezdhet kötvényeket vásárolni a tőkepiacokon. A „mennyiségi lazítás” (quantitative easing, QE) egy olyan nem konvencionális húzás, amivel a központi bankok pénzt pumpálnak a gazdaságba. Az USA-ban már három hasonló programot indítottak. A brit és a japán jegybank is alkalmazta a módszert.  Európában azért jelenthetne megkönnyebbülést a periféria tagállamainak, mert jelenleg nagyon sok pénzük megy el a válság során felhalmozódott adóssághalmok törlesztésére. Államkötvények vásárlásával az EKB ezt könnyíthetné meg.

Megy az óvatoskodás

Mostanra már az lenne a meglepetés, ha nem jelentenék be január 22-én a QE-t. Biztosat senki nem mer mondani – kivéve François Hollande francia elnököt, aki január 19-én szinte tényként kezelte a QE-t, csak hogy aztán villámgyorsan visszatáncoljon. Angela Merkel német kancellár is igyekezett hűteni a kedélyeket: „Nem mondanám, hogy ez egy sorsdöntő hét az eurónak” – mondta a vasárnapi görög választásra is utalva, amelyet a szélsőbaloldali Sziriza nyerhet meg. Az EKB teljes függetlenségben fog dönteni, figyelmeztetett.

Az se jó, ha minden olcsóbb?

A QE segítene elhárítani az egyik legnagyobbnak tartott veszélyt az EU gazdaságára: a deflációt. A negatív inflációnak lehetne örülni, mert ki ne lenne boldog, ha az árak nem emelkednek, hanem csökkennek. Ez viszont azzal fenyeget, hogy az emberek nem vásárolnak annyit, mondván, hogy ha várnak, úgyis minden olcsóbb lesz. Így a cégeknél csökkennek a bevételek, elkezdik kirúgni a dolgozóikat, és az egész folyamat spirálszerűen mélyül.

Az EU inflációja az utóbbi időben szinte folyamatosan csökkent, az uniós statisztikai hivatal adatai szerint pedig múlt hónapban beköszöntött a defláció mind az euróövezetben, mind az egész EU-ban. Ehhez nagyban hozzájárult az olajár látványos esése, de az infláció már anélkül is nulla százalék felé szédelgett, messze az EKB két százalékos célja alatt.

A QE-vel egyrészt azért totojáztak a többi központi bankhoz képest, mert egyáltalán nem kockázatmentes. Ha egy ország becsődöl, az azt jelenti, hogy az EKB is fújhatja a tőle vett államkötvényeit, amelyeket végső soron adófizetői pénzből vásárolt. Görög államkötvénybe fektetni például különösen rizikós. A mediterrán országban most is áll a bál: január 25-én parlamenti választást tartanak, amelyet a szélsőbaloldal nyerhet.

Felmerült az a nem jelentéktelen probléma is, hogy az egész módszer törvénytelen. Uniós alapszerződés tiltja, hogy az EKB közvetlenül finanszírozza a tagállamok adósságát, ráadásul a QE már átlóg a gazdaságpolitikai eszközök közé, és nehezen préselhető be az EKB mandátumába, ami csak az infláció két százalékos vagy valamivel az alatti szinten tartását köti ki.

A német alkotmánybíróság már a Közvetlen Monetáris Tranzakciók (OMT) ügyében kikérte az Európai Bíróság állásfoglalását: van-e felhatalmazása a Központi Banknak ilyen eszközökkel beavatkozni a gazdaságpolitikába. Ítélet csak hónapok múlva várható, de főtanácsnoki vélemény már van, amit általában a bíróság is követni szokott. Január 14-én Pedro Cruz Villalón kimondta: ha bizonyos feltételek teljesülnek, az OMT összeegyeztethető az EU alapszerződéseivel, és belefér az EKB által felügyelt monetáris politikába.

Kritikusok ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a QE-vel éppen olyan buborékot fújhatnak fel, mint amelyik a gazdasági válság kezdetekor kipukkadt, ráadásul nem is biztos, hogy az egész működne. Jó példa erre Japán, ahol egy túl rövid és egy túl óvatos próbálkozás után megunták a stagnálást, és egy kellően elszánt programot indítottak.

A németeknek nem tetszik

A fő akadály Németország. „Nem vagyok meggyőződve arról, hogy szükség lenne egy masszív államadósság-vásárló programra” – vélte Norbert Barthle, Merkelék frakciójának költségvetési bizottsági elnöke. Szerinte a segítséggel a legtöbb érintett országban hátradőlnének, és nem végeznék el azokat a reformokat, amelyekre szükség van a gazdaság hosszú távú beindításához.

A QE kockázatos a német adófizetőknek, miközben felelőtlen kormányokat pénzelnének belőle, szól a legnagyobb német pártban elterjedt nézet. A szigorú Bundesbank a legnagyobb kerékkötője a QE-nek, és már számtalanszor került szembe a túl lazának tartott politikája miatt Mario Draghival. A németeknek arra nemigen van módja, hogy előre megakadályozzák az EKB-t a program elindításában, de kérdés, hogy elég bátor lesz-e a program az ellenállás leszereléséhez. A japán példa mutatja, hogy ha nincs meg a kellő elszántság, az egész nem éri el a kívánt célt.