„Több, mint húsz éve foglalkozom uniós politikával, és sosem voltam még ennyire szkeptikus” – válaszolta egy tapasztalt brüsszeli diplomata, amikor arról kérdezték, a bevándorlási vita árnyékában hogyan látja az unió jövőjét.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk is hasonlóan érezhet, mert szerda estére rendkívüli csúcstalálkozóra hívta össze a tagállamok vezetőit. Levélben azt írta nekik: az elmúlt hónapokban elbuktunk a legeslegelső feladatunkban: nem tudtuk megvédeni az európai közösséget. Méghozzá azért nem, mert közös megoldás keresése helyett egymásra mutogattunk. Itt az ideje, hogy leüljünk, és őszintén megbeszéljük, hogy mit tehet az Európai Unió, hogyan tudná segíteni a saját tagállamait.

Ez a fontos üzenet: ugyanis senki sem tudja, hogyan kellene az EU-nak mint egésznek reagálnia a menedékkérők érkezésére. Az EU-s intézmények nem néztek még szembe a mostanihoz hasonló problémával. Mindenki érzi, hogy közösen kellene cselekedni, de csak találgatnak, hogy mi lenne a helyes válasz. Amit viszont a legtöbb vezető halálbiztosan érez, az az, hogy a kiéleződött vita remek politikai lehetőségeket rejt.

Ez nem gazdasági ügy

Mi tesztelte eddig az európai vezető politikusok idegeit Brüsszelben? Ha megnézzük az elmúlt évek EU-s „válságait”, kiderül, hogy ezeket vagy az unió intézményi reformjai elleni tiltakozás, vagy gazdasági-pénzügyi problémák robbantották ki.

• A 2004-es bővítési eufóriában megalkotott EU-s alkotmány félresiklott, mert Franciaországban és Hollandiában úgy értelmezték, hogy az új alapszerződés túlságosan rámászik a tagállami függetlenségre. A helyére lépő lisszaboni szerződésre az írek mondtak nemet. Az egész egy nagy félreértés volt, mert az új megegyezésre főleg azért volt szükség, hogy a kétszer akkorára dagadt unióban egyszerűbb döntéshozatalt vezethessenek be. Végül elfogadták, és azóta nincs is belőle probléma.
• A 2008-as gazdasági válságra három-négy év alatt végülis megszületett az EU-s válasz: felállt a közös költségvetési felügyelet és a gazdaságpolitikai koordináció.
• Az ukrajnai harcok kitörésekor bitang nehéznek tűnt kihúzni az összes tagállamból, hogy álljanak az Oroszországgal szembeni szankciók mellé, de végül mindenkit sikerült megvásárolni.
• Görögország is bent maradt az eurózónában, pedig nyár elején az unió felbomlását vizionálták. Az intézmények azonban összeszedték a pénzt a hitelre és kialkudták a feltételeket.

A mostani helyzetben viszont nincs félreértés, és nem a pénzről van szó. A bevándorlási vita a két leggyengébb pontján találta el az uniót: az egyik a belügyi együttműködés, a másik a kelet-nyugat ellentét.

Két dolog ment félre, és egyik sem a mi hibánk

Azért csikorog eszeveszetten az EU-s döntéshozatal, mert az az intézményrendszer, amelynek kezelnie kellene az unióba vágyó bevándorlók fogadását és a menedékkérelmek feldolgozását, egyszerűen nem létezik.

Az Európai Unió jelenleg hatályos szerződése kimondja: „az Unió egy belső határok nélküli [...] térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.”

Logikus, hogyha eltöröljük a belső határokat, akkor a menekültügy és a bevándorlás azonnal közös problémává válik. Az elmúlt években azonban a jogalkotók nem erőltették, hogy korábbi tagállami belügyekben is erősebbre fűzzék az együttműködést, mert tudták, hogy ez mennyire érzékeny terület.

Annyira érzékeny, hogy három ország: Nagy-Britannia, Írország és Dánia az elejétől kezdve nem kértek belőle, és a mai napig kimaradnak egy sor koordinált akcióból. Például a szabály szerint a menedékkérők elosztásából is.

A közös EU-s bevándorlási politika gyerekcipőben jár. Létezik az „európai uniós kék kártya”, de az csak „a magas szinten képzett munkavállalók” EU-ba való belépését szabályozza. A Frontex nem valódi határvédelmi ügynökség, az Europol pedig nem egy EU-s rendőrség, inkább ernyőszervezetek, amelyek a tagállami hatóságok közötti kapcsolatokat koordinálják.

A bevándorlók viszont nem várnak, hogy a tagállamok kiérleljék a közös cselekvést, a politikusoknak ezért rögtönözni kell. Ennek vagyunk most a tanúi.

Nem tartunk ott, ahol a Nyugat

Az a „közös” menekültpolitika, amelyik az EU déli és keleti országaira hárítja a menedékkérők fogadását, szemet huny a valóság fölött: hogy pontosan ezek az országok azok, amelyek rosszabb gazdasági helyzetben vannak, mint az unió „magja”, ahová viszont a bevándorlók igyekeznek.

És arról is elfelejtkezik, hogy Közép-Európában a szocialista időszak viszonylagos elzártsága miatt bevándorlófrász lappang, amit egy populizmusra akár csak közepesen hajlamos, nemzeti retorikát egyébként is kedvelő politikai vezető azonnal felszít, ha a szavazótáborát kell erősítenie.

A menedékkérők megnyomták a piros gombot Közép-Európában: azóta ideológiai csörte megy, és nemzetállamok feszülnek egymásnak. Régi reflexek törnek elő: az én országom, az én határom, az én népem. Gazdasági kérdésekben egyre kevésbé számítanak a határok, de abban a vitában, hogy hová hány embert telepítsenek be, a vélt vagy valós nemzeti érdek mindent elsöpör.

Brüsszelben már kialakult a xenofób Közép-Európa képe. Jean Asselborn, a belügyminiszterek tanácsát ebben a félévben vezető luxemburgi miniszter ki is mondta kedd este, miután Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia leszavazta a menekült-elosztási és -befogadási műveletet: „A közép-európai társadalmakban egy olyan felfogás is jelen van, hogy a más bőrszínű, vallású, kultúrájú emberek leépítik a társadalmat. Meg kell fordítanunk ezt az evolúciót nagyon nagyon gyorsan.”

Persze mondhatjuk, hogy Nyugat-Európában is rengeteg híve akad az idegengyűlöletnek – a Nigel Farage-féle brit függetlenségi párt (UKIP), a francia Front National, Geert Wilders iszlámellenes kirohanásai Hollandiában, a belga Bart de Wever, aki nem kér „Szent Angéla” nyitott politikájából – mind hasonló, vagy durvább üzenetekkel operálnak. De nyugat-európai kormány mégsem szavazott a menekült-elosztási rendszer ellen. Csak négy közép-európai ország szavazott ellene.

Közép-Európa erőd

A közép-európai országok összetartása arra irányította a figyelmet Brüsszelben, hogy nem csak Orbán Viktor használ EU-ellenes vagy bevándorlás-ellenes retorikát, hogy szavazókat szerezzen. Most már inkább arról beszélnek, hogy ez egy, a régiónkra jellemző hozzáállás. A BBC kedden a cseh elnök, Miloš Zeman egy 2011-es kijelentését vette elő, amikor Zeman az iszlámot az euro-atlanti civilizáció ellenségének bélyegezte. „Ha valakit mérsékelt muszlimnak hívunk, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy valaki mérsékelt náci.”

Máshogy kezelik a keleti országokat Brüsszelben, mint a „régi” tagállamokat. A közös piacért felelős lengyel biztos, Elżbieta Bieńkowska az EUrologusnak arról beszélt júniusban, hogy érzi, hogyan viszonyulnak a mi régiónkhoz az EU-ban. Új tagállamokként kezelnek minket, akik nem tanultak még bele az európai politikába.

Mind a két oldal felelőssége, hogy megszabaduljanak az előítéletektől. Talán erre az útra lépnek rá ma este a vezetők.