Elég lesújtó képet festett a vissza nem térítendő támogatásokról a Millennium Intézet konferenciája. Pedig vannak jó példák a felzárkózásra, amelyeken kimutatható a fejlesztési források hatékonysága, például Írország vagy Portugália, mondta Andor László. Nem is kell ennyire messzire menni, az egykori magyar EU-biztos szerint Lengyelországban sokkal kevesebb az olyan típusú panasz a forrásfelhasználásra, mint nálunk. A cseheknél viszont egy időben minden támogatást felfüggesztettek, és a románoknál, szlovákoknál szintén vannak gondok, sőt, még olyan régi tagállamokban is, mint Olaszország.

A politikai intézményrendszertől függ

Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy a külső, egyirányú pénzfolyam hozzájárul egy ország fejlődéséhez, mondta Váradi Balázs, a Budapest Intézet vezető kutatója. Azon múlik, milyen minőségű a politikai intézményrendszer (magyarán például mennyire van korrupció).

Ha gyenge, beindulhat a „járadékvadászat”, és a társadalmi szereplők értékteremtő piaci tevékenységek helyett minél többet próbálnak kiszedni az állami javakból, azaz a cégek értelmes fejlesztések helyett pályázatírókra költenek.

Ráadásul a forráselosztást legalább annyira indokolják politikai, mint társadalmi-közgazdasági szempontok: a Magyar Tudományos Akadémia egy tanulmánya is arra jutott hogy 

(Ugyanezt mutatta ki az Átlátszó interaktív térképes alkalmazása, és az 1200 milliárd forintos városfejlesztési programban is valahogy a végére maradtak az ellenzéki vezetésűek.)

A helyzeten nem segít, hogy mindössze kisebb javításokra futja az uniós ellenőrzési mechanizmuson. Jó példa erre az európai ügyészség, amely „régóta nem lépett át a megvalósulás küszöbén”, és „jó eséllyel ott ülnek a Tanácsban a tagállamok, amelyeknek ez nem érdeke”. (Találják ki, a magyar kormány támogatja-e az ötletet.)

Káros lehet az ingyen pénz

– indított még keményebben Zsembery Levente. Az X-Ventures vezérigazgatója igyekszik elirányítani a tőlük tanácsot kérő cégeket a vissza nem térítendő támogatásoktól, mert a rendszer „rossz, piacidegen, hatékonyságromboló” és a magyar vállalkozók gyengeségeire erősít rá. Ők általában általában azt hiszik, hogy a tőkehiány a gondjuk, de ennél átfogóbbak a problémáik. Jelentős részük csak azt nézi, milyen és mekkora pályázat van, nem azt, hogy amúgy mire van szükségük. Az „ingyen pénz” miatt nem gondolkodnak, a szükségesnél nagyobb beruházások miatt pedig csökken a tőke az amortizáció miatt, miközben nőnek az adminisztratív terhek. A pályázatok módosítása nehéz, ami rugalmatlanságot szül, miközben a piac állandóan változik. Az üzleti szemlélet hiánya miatt csak papíron életképes modellek, „megélhetési feltalálók” bukkantak fel.

„Tragédia felé megyünk az EU-s pénzekkel” – eredetileg ezt a címet adta volna Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója, de most már ő se finomkodott. Ugyan szerinte a bruttó nemzeti össztermék 1-3 százalékára van hatása a támogatásnak, de látszik, hogy függünk az EU-pénzektől.

Szintén a piactorzító hatást hangsúlyozta, például hiába nyitnak pékséget egy faluban támogatással, azzal csak a másikat teszik tönkre.

ezért a közepeseknek és a gyengéknek megy a pénz, ami legfeljebb szociális támogatásnak megy el.

Sok a visszaélés is, számos képzést például meg se tartottak vagy utcáról ültettek be embereket pénzért, ezt „mindenki tudta, még a cégneveket is”. Kijárók házalnak – általában hamis – piaci pletykákkal, akik régen az akkori kormányok tagjaira hivatkoztak, „most mások a slágerek”.

A Miniszterelnökség ugyan kizárja a külső pályázatírókat, de az intézményrendszer átalakításával szintén vannak gondok. Döcög az új informatikai rendszer, hiába vannak éves fejlesztési keretek, amivel kiszámíthatóbbá próbálják tenni a pályázatok kiírását, de ezt nem tartják be, romlott az elbírálás átfutási ideje, bár Essősy Zsombor mindenkit megnyugtatott, hogy az Európai Bizottságtól közvetlenül kérhető támogatásoknál se csipkedik magukat. Az sem feltétlenül jó cél, hogy erőltetett tempóban, 2018-2019-re megpróbálják elkölteni a fejlesztési időszak összes forrását.

Ahhoz, hogy a pénzből valódi fejlődés legyen, szerinte a jövőbe kellene fektetni, nem olyan iparágakba, amelyeket akár néhány éven belül automatizálnak, szigetszerű fejlesztések helyett átfogó projektek kellenek a vidék „elsivatagosodásának” elkerülésére és teljes értékláncot kellene építeni – bár „nyilván ilyenkor is lehet, hogy egy olyan cég nyer, amely a mindenkori kormányhoz közel áll”.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!