Úgy fordul rá az Európai Unió 2018-ra, mint a magyar vízilabda-válogatott az athéni olimpiai döntő utolsó negyedére. Az egész meccsen rosszul játszottunk, és kétgólos hátrányban Kemény Dénes azt gondolta: „éreztem, hogy valamit még meg lehet próbálni, de azt nem mondhattam a játékosaimnak, hogy nyerjenek meg hét percet három–nullára. Az olyan lett volna, mintha azt kérném, hozzák le nekem a csillagokat. Ezért azt kértem tőlük, hogy ne kapjunk több gólt.”

Az előző négy év tényleg igazán pocsékul sikerült az Európai Uniónak. A korábban elkövetett nagy hibák mind most ütöttek vissza: Görögország csődbe ment, mert évekkel ezelőtt intézményi alapok nélkül vezették be a közös valutát, az eurót. Az európai kormányok egymásnak ugrottak, mert a belső határokat közös menekültfogadási szabályok nélkül nyitották meg. Nagy-Britannia a kilépésre szavazott, mert az unió vezetői nem foglalkoztak vele eleget, hogy elmagyarázzák a választóknak, miért jó az EU-tagság.

Egy teljes év maradt, mielőtt az Európai Parlament kampányüzemmódba kapcsol a 2019-es tavaszi választásokra. Ennyi idő alatt lehetetlen megoldani az összes problémát, de ha ki tudja védekezni az előzőekhez hasonló csapásokat, legalább a sorait rendezheti az Európai Unió.

Hat témát szedtünk össze, amelyekben idén jó eséllyel eredményt tud felmutatni az európai politika.

1. Föláll az új német kormány.
2. A németek megegyeznek a franciákkal, hogy akarnak-e közös uniós pénzügyminisztert, és milyen gyorsan akarják.
3. Eldől, hogy Nagy-Britannia bent marad-e a közös európai piacban.
4. Dönthetnek egy közös menekültpolitikáról – vagyis eldőlhet, hogy lesz-e kvóta.
   
5. Kiderül, hogy a hetes cikk nem is atombomba.
6. Olaszországban kormányra kerül a káosz, de Európát nem rántja magával.

1. Berlinben eldől, kik lesznek Európa vezetői

Egy-két hónapot rögtön elvesz az évből, hogy az európai kormányok, az Európai Parlament és az EU igazgatója, az Európai Bizottság is arra vár: milyen koalíció születik Németországban. Az az európai pártcsalád, amelyik bekerül a német kormányba, nagyobbat tud odacsapni a brüsszeli vitákban, mert maguk mögött érzik a német gazdaság erejét, és azt is tudják, hogy a német miniszterekig is elmehetnek támogatásért, ha komoly politikai vitába kerülnek. Ezért nem mindegy európai szinten sem, hogy kik kapnak Berlinben bársonyszéket.

Angela Merkel pártszövetsége, a választásokon győztes kereszténydemokraták (CDU/CSU) vasárnap óta tárgyalnak a második helyezett Németországi Szociáldemokrata Párttal (SPD). Az előző négy évben is ezek pártok kormányoztak, ami után az SPD megalázó vereséggel zárta a tavaly őszi választásokat. Azzal szokták magyarázni a fiaskót, hogy Angela Merkel elcsórta tőlük a politikai kezdeményezéseiket, és a szociáldemokrata pártnak nem maradt saját arculata. Ezt most szeretnék elkerülni, és szívesebben kimaradnának a következő kormányból.

Viszont ha nem vállalják be az ország vezetését Merkel oldalán, újabb választás jöhet Németországban, amin valószínűleg még jobban elhasalnának. Ezért duzzogva, de belementek az alkudozásba. A bevándorlási szabályok szigorításáról, a német adók csökkentéséről, új társadalombiztosítási rendszerről vitatkoznak, és arról is, hogy többet költsenek-e a honvédelemre. Abban sem értenek egyet a pártok, hogy hogyan gyúrják át az Európai Uniót. Az SPD vezetője, Martin Schulz elkötelezett európai együttműködés-párti, míg a CDU (Kereszténydemokrata Unió) és különösen szövetségese, a CSU (Bajor Keresztényszociális Unió) óvatosabban adna ki a kezei közül fontos állami feladatokat.

2. Eggyel közelebb ahhoz, hogy legyen uniós pénzügyminiszter

A francia elnöknek, Emmanuel Macronnak viszont határozott elképzelése van az új Európai Unióról: egy kalap alá kell venni azoknak az országoknak a költségvetését, amelyek euróval fizetnek, és ki kell nevezni egy pénzügyminisztert, aki ezt a költségvetést kézben tartja. A német szociáldemokraták mennének vele ezen az úton. Angela Merkel pártja egyelőre csak odáig merészkedne, hogy közösen szabályozzák a társasági adókat, és hozzanak létre egy Európai Valutaalapot, amelyik olcsón hitelezne a bajba jutott uniós országoknak.

A merész francia tervek azonban még csak szóban léteznek. A francia gazdasági miniszter, Bruno Le Maire is csak lépésenként haladna előre, ezt ő maga nyilatkozta a Bloombergnek. A francia államkincstár egyik alkalmazottja pedig egyenesen azt mondta a Politicónak Macron nagyszabású reformötletéről, hogy a francia elnöknek csak a szája jár.

Franciaország és Németország mindenesetre idén elkezd tárgyalni a közös pénzügyekről, és legalábbis a menetrendben meg fognak egyezni az összevont euróköltségvetés felé.

3. A britek elszánják magukat

Decemberben letudták az első akadályokat a brit kilépésről szóló alkudozásban. London jóval többet fizet a kilépésért, mint szeretett volna, cserébe viszont a távozás után lerázhatja magáról Nagy-Britannia az uniós bíróság joghatóságát. A Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok a kilépés után megtarthatják az addig is élvezett jogaikat, és azok is, akik 2019. március végéig, a kilépés napjáig költöznek a szigetországba. Másfél évig tartott megegyezni ezekről az ügyekről.

A tárgyalás neheze viszont most jön. A brit kormánynak el kell szánnia magát, hogy milyen szoros gazdasági kapcsolatban szeretnének maradni a kilépés után az Európai Unióval. Három fő lehetőség valamilyen verziója lesz a végleges megoldás.

• Minden kapcsolatot megszakítani, szabadkereskedelmi egyezményt kötni az EU-val, és bármelyik másik állammal a világon. Emellett érveltek a kilépéspárti hangadók a népszavazási kampányban, mert a britek saját feltételeikkel kapcsolódhatnának be a világkereskedelembe.
  
• Elhagyni a közös piacot, de a vámunióban bent maradni. Ezzel vámok nélkül lehet kereskedni az EU-ban és Törökországban, viszont megköti a britek kezét, ha saját kereskedelmi egyezményeket akarnak kötni bárki mással a világon. A külföldi munkavállalókat kint tarthatják, ha szeretnék.
  
• Bent maradni a közös piacban. Ezzel az opcióval a britek élvezhetik az egységesen szabályozott európai piac előnyeit. Kereskedhetnek, dolgozhatnak, vállalkozhatnak, közbeszerzési pályázatokon indulhatnak bárhol az unión belül, ugyanazokkal a feltételekkel, mint a többi uniós állampolgár és cég. Az ára: nekik is meg kell engedni ugyanezt az uniós cégeknek és állampolgároknak a saját területükön.

Theresa May korábban határozottan kijelentette, hogy el fogják hagyni a közös piacot a kilépés után. Sok prominens brit személyiség viszont úgy gondolja: ez őrültség. Egy hónapja Tony Blair és John Major volt miniszterelnökök beszéltek róla, hogy bármi is lesz a kormány döntése, arról újból meg kellene kérdezni a választókat. Egy újabb népszavazás a feje tetejére fordíthatja az egész kilépési folyamatot.

Kevesebb, mint egy év maradt rá, hogy Nagy-Britannia megegyezzen az Európai Unióval a jövőbeli kapcsolataikról. A tárgyalásokat az unió részéről vezető francia megbízott szerint októberig be kell ezeket fejezni, hogy az európai és a brit parlament is jóváhagyhassa a döntést.

4. Döntenek a közös menekültpolitikáról

Idén lejátszhatják a meccset, hogy szét kell-e osztani az EU-ba érkezett menedékkérőket, és ha igen, hogyan. A mostani, Dublin III-as rendszerben alapesetben az a tagállam felel egy menedékkérelem elbírálásáért, amelyben azt először beadták, így ott kaphat menedékjogot. Ha az illető továbbállna egy másik uniós országba, bizonyos megkötésekkel (legfeljebb egy éven belül) visszaküldhetik a felelős tagállamba.

A mostani rendszer már a migrációs válság tetőzése előtt megbukott. 2011 óta nem küldtek vissza senkit Görögországba az ottani rossz körülmények miatt, a 2014-ben megindult tömegnek ráadásul csak egy töredékét bírták egyáltalán ott regisztrálni. Ennek köszönhetően a feladat jelentős része 2015-ben a többiekre, így a nyugat-balkáni migrációs útvonalon következő uniós tagra, Magyarországra maradt. Abban az évben az Eurostat adatai alapján több mint 174 ezer ember adta be nálunk elsőként a menedékkérelmét. Innentől Magyarország felelt volna értük, és a továbbállókat is visszaküldhették volna hozzánk, ha a kormány 2015-ben meg nem tagadja a Dublin III. rendelet alkalmazását és sok ország fel nem függeszti az áthelyezéseket a menekültek itteni helyzete miatt.

Ezt a magyar kormány által is felrúgott rendszert változtatnák meg azzal, hogy ha egy tagállamon nagy a nyomás, segítenének neki, és – többek között a gazdasági teherbíró képesség alapján – áthelyeznék az oda érkező menedékkérőket vagy azokat közülük, akik vélhetően tényleg menekültek. A javaslat 2016 óta az asztalon van, és az Európai Parlament tavaly szavazott arról, milyen alapon kezdjen tárgyalni a megoldásról a nemzeti kormányokkal. Utóbbiak a legmagasabb szinten, állam- és kormányfői csúcstalálkozón próbálnak alkut kötni júniusig a saját álláspontjukról.

Ez azt jelenti, hogy az év közepéig nem lesz döntés. A visegrádi országok határozottan elutasítják a menedékkérők áthelyezését, és valószínűleg csatlakozni fog hozzájuk Ausztria. A migráció uniós belépési pontjain található Görögország és Olaszország, valamint Németország ragaszkodik a kvótához. Így esélytelennek tűnik, hogy közös nevezőre jussanak, viszont a csúcstalálkozón egyhangú döntés kellene.

A kormányfői üléseket elnöklő Donald Tusk legszívesebben szabadulna a szerinte megosztó és hatástalan kvótától, de nem egyértelmű, mi lesz, ha itt nem tudnak megegyezni. Ha nem jutnak dűlőre az állam- és kormányfők, az uniós nemzeti kormányok belügyminiszterei elé kerülhet az ügy, ahol már nem kell konszenzusra törekedni, szavazással is dönthetnek. A visegrádi négyek és az osztrákok egyedül nem tudnák elgáncsolni a javaslatot. Még hét tagállamra lenne szükségük, amelyek vagy nemet mondanak, vagy tartózkodnak, de kevesebbel is megúszhatják, ha nagyokat csábítanak át (itt lehet szavazósdit játszani).

Orbán Viktor 2018-ról megjegyezte: a nagy viták éve lesz, hiszen idén ér véget az ötéves európai politikai ciklus, amit szerinte több ország és politikus arra fog kihasználni, hogy „átverje” a bevándorlás kérdését azokon a nemzeteken, amelyek ezt nem akarják.

5. A hetes cikktől nem kell nagyon félni

December végén az Európai Bizottság elindította az EU alapszerződésének hetedik cikkében szereplő eljárást a lengyel kormány elmúlt évekbeli intézkedései miatt, amelyek félő, hogy aláásnak fontos európai értékeket, mint a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezeknek az értékeknek a védelmét Lengyelország vállalta, amikor életbe léptette a csatlakozási szerződését az Európai Unióba.

A hetes cikk az az eszköz, amivel a többi európai kormány ráveheti a lengyel vezetést arra, hogy tartsa magát ehhez a vállaláshoz. Mindeddig azonban nem vetették be, mert a hosszú eljárás végén szerepel a lehetőség a büntetésre is. A büntetés emlegetése politikai indulatokat szül, és ha van valami, amit ki nem állhatnak Brüsszelben, azok a politikai indulatok. Viszont mivel a Brüsszel-ellenes indulatok évek óta tombolnak Közép-Európában, úgy lehettek vele, hogy most már igazán mindegy, akár alkalmazhatják is a mindenki, a lengyelek által is jóváhagyott eszközt arra, amire való: a párbeszédre.

Az egész eljárás négy körből áll, legalább egy évig tart, és bármikor le lehet állítani. Decemberben az első szakasz indult el, amelyben az európai uniós szerződések őre, az Európai Bizottság egy javaslatot küld az uniós kormányoknak, hogy „h allgassák meg” Lengyelországot és „tegyenek ajánlásokat” neki. A második szakaszban a kormányok megteszik az ajánlásaikat. Ezután akármennyi idő eltelhet, ez a belügyminiszterek vagy az európai uniós miniszterek belátásán múlik. Ha Lengyelország nem működik együtt, a harmadik szakaszban kerül az Európai Tanács elé az ügy, ahol Orbán Viktor vétózhat. A negyedik körben döntik el a szakminiszterek, hogy akarnak-e büntetni is, és hogyan.

Azért fontos, hogy elindult a hetes cikk, mert a következő évben ki fog derülni, hogy valójában nem lehet vele büntetni. Arra jó, hogy az Európai Bizottság távolabb tolja magától a felelősséget, és a nemzeti kormányokra bízza, hogy foglalkozzanak Lengyelországgal. Azért is tesz így, mert a hivatalos nyilatkozatok szerint a lengyel kormány nem igazán állt szóba az Európai Bizottsággal az elmúlt két évben, és a Bizottság ezt megunta.

Magyarországgal kapcsolatban is készül a hetes cikkes ajánlás, de ez még csak az eljárás kezdeményezésének előkészítése. Ezt az Európai Parlament írja. Márciusban ismertetik a tartalmát, és egy három hónappal ezelőtti nyilatkozat szerint csak idén szeptemberben szavaz róla a strasbourgi testület.

A magyar és a lengyel kormányfő már bevédte egymást. Orbán Viktor kijelentette, hogy semmi szín alatt nem hagyja, hogy Lengyelországot büntessék, lengyel kollégájának, Mateusz Morawieckinek pedig az első külföldi útja Budapestre vezetett január legelején.

Más területen is erősödhet a közép-európai együttműködés idén: a két miniszterelnök egy közös  fejlesztési bank ötletéről beszélgetett, amelyet a visegrádi országok alapítanának.

6. Olaszország időt kér

Tavaly több fontos uniós országban is választásokat tartottak, amelyeken érdeklődés hiányában nagyrészt elmaradt Orbán Viktor vizionált forradalma. A miniszterelnök most arra számít, hogy „Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz”, holott idén eleve jóval szellősebb a választási naptár. Egy voksolás mégis elég lehet ahhoz, hogy visszahozza a tavalyi félelmeket. Nem a magyar, hanem az olasz választás miatt főhet leginkább az eurokraták feje.

Az országban hagyományosan nagy a politikai bizonytalanság, amihez a választási rendszer erősen hozzájárult. A bénázásnak a szocialista csodagyerek, Matteo Renzi próbált egy reformmal véget vetni, amibe annak rendje és módja szerint belebukott. Végül mégis sikerült a jobboldallal összefogva változtatni a választási törvényen, mert mind megijedtek a feltörekvő Öt Csillag Mozgalomtól. Az új rendszer a koalícióknak kedvez az egyedül induló pártokkal szemben, és az öt csillagosok nem alaptalanul úgy látják, hogy csak velük akartak így kiszúrni.

Közben a jobboldal is feltámadt, ahol visszatért a bunga-bunga partiarc Silvio Berlusconi – igaz, hivatalt egy korábbi bírósági ítélet miatt továbbra sem viselhet. Meglepetésre kifejezetten EU-barát programmal jött vissza az öregek otthonából, ahol büntetésből dolgozott, de szoros szövetségese, az Északi Liga továbbra sem olyan barátságos az európai integrációval szemben.

A felmérések alapján a három blokkból – baloldal, Öt Csillag, jobboldal – egyik sem számíthat a szavazatok harmadánál-kétötödénél többre, amiből politikai káosz jöhet az EU negyedik legnagyobb gazdaságában. Más se hiányzik az országnak, ahol mostanra óriásira (GDP-arányosan a görögök után a másodikra) duzzadt az államadósság, gyengélkednek a bankok, magas a munkanélküliség és úgy általában se nagyon sikerült kilábalni a a válságból. Ha ez nem lenne elég, ott van még a Líbia felől érkező migráció is, bár ezt uniós közreműködéssel valamennyire sikerült leszorítani – elég szörnyű áron és a spanyolok felé tolva a feladatot.

Borítókép: az Európai Parlament épülete. Fotó: Sebastien Bozon / AFP.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !